Elemzés

Górcső alatt a brókerdíjak - Lássuk, mennyit húznak ki a zsebedből

A portfolio.hu a hagyományokhoz híven idén is elvégezte a hazai brókercégek értékpapírkereskedésre felszámított díjainak és jutalékainak összehasonlító elemzését. Felmérésünkben a tavalyi 21 helyett 20 cég szerepel, miután a Swap Tőzsdeügynökség Zrt. beszüntette tevékenységét. A felmérésből megállapítható, hogy csak néhány brókercég és az is csak némileg változtatott a 2008-as díjszabásán, míg többségük érintetlenül hagyta kondícióit.

Zuhanásnak indulnak a napelem árak

2009 végén, de legkésőbb 2010-ben megszűnhet a napelemek piacát évek óta terrorizáló szilícium hiány a világban, aminek az lesz az eredménye, hogy a termékárak meredek csökkenésnek indulnak - áll az EPIA tanulmányában. A szervezet éppen ezért az arra számít, hogy a 2008-2013-mas időszakban továbbra is nagyon magas, 20-30%-os éves átlagos növekedést produkálhat a napelemek globális piaca.

Gáz Wars

Az európai gázellátás már manapság is csak külföldi importtal képes kiszolgálni fogyasztóit, és a behozatal a folyamatosan növekvő igények és a kimerülő európai gázmezők miatt már csak növekedni fog. A sajtóban naponta jelennek meg cikkek a Nabucco-Déli Áramlat harc ütközeteiről, miközben számos más vezetékterv is veszélyezteti a MOL érdekeltségébe tartozó projektet. Legalábbis látszólag. Hosszú távon ugyanis - az előrejelzések szerint 2015-től - a jelenlegi szállítórendszer-kapacitás már nem lesz képes megfelelő mennyiségű gázt hozni Európába. A becsült hiány 2030-ra pedig akkorára duzzadhat, hogy a most tervezett összes vezeték megépítésével sem lehet majd biztosítani Európa zavartalan gázellátást.

Egy szociológus-közgazdász még inkább "elvadult" elképzelései

A Portfolio.hu adórendszerről közölt legutóbbi írása válaszra késztette Németh Györgyöt. Az alábbiakban az ő véleményét közöljük változtatás nélkül. A reakciót kiváltó cikk itt található.

2009.07.08 07:05
Egy közgazdász "elvadult" elképzelései az adókról


A Portfolio.hu továbbra is szívesen ad helyet az adórendszerrel vagy annak egy részével kapcsolatos vitáknak.

Új csillag van születőben - Mennyit érhet az RFV?

A mai naptól részvénykibocsátásba kezdő RFV a magyar parketten egyedüliként energia hatékonyság növelő beruházásokat hajt végre, kivéve részét az üvegházhatású gázok elleni küzdelemből. Ennek ellenére az RFV nemcsak a környezettudatos tőzsdei vállalatokat kereső befektetők fantáziáját kell, hogy felkeltse, hiszen a 2,750 forintos kibocsátási ár a potenciális növekedési lehetőségek fényében vonzónak tűnik.

Azt feltételezve, hogy a már meglévő projekteken túl kizárólag a Fejér megyei beruházást indítja el a társaság (ami egy meglehetősen konzervatív feltételezés), 3,080 forintos részvényenkénti fair érték adódik a diszkontált cash flow alapú számításaink során, 2.4 millió darabnak feltételezett (tőkeemelés utáni) részvényszám és 15%-os diszkont alkalmazása mellett. A peer group-pal összehasonlítva mindazonáltal magasnak tűnhet a kibocsátási ár, 2009-es P/E alapon 15%-os diszkontot feltételezve ugyanis 1,780, míg 2010-es becsléseket figyelembe véve 1,590 forintos fair érték adódhat a papírokra.

Érdemes azonban kiemelni, hogy a peer group-ba tartozó vállalatok elsősorban közszolgáltató cégek energia hatékonyság növelést végző melléktevékenységgel, így a velük való összehasonlítás fenntartásokkal kezelendő, az RFV ugyanis kifejezetten energia megtakarításból megtérülő beruházásokra fókuszál. Ráadásul a most induló tőkeemelés, az így elérhetővé váló hitelforrások és az ezekből finanszírozhatóvá váló új projektek komoly növekedési sztorival kecsegtethetnek.

A devizahitelektől az őszödi beszédig - Mit lát, ki Londonból ránk tekint?

Hol rontotta el a világ, hogy most ilyen súlyos válsággal szembesül? Amerika itt a ludas, vagy Európa pénzügyi rendszere is rosszul működött? A tengerentúlon vagy Európában kezelik jobban a válságot? Miként látják a világ egyik pénzügyi központjában, Londonban Magyarország helyzetét és devizahiteleinket? Meddig tart a válság és mi vár a pénzügyi szektorra a rossz idők elmúltával, s mi lesz ebben a szabályozás szerepe? Duncan Martin, a Boston Consulting Group londoni partnere, a Royal Bank of Scotland korábbi kockázatmenedzsere Budapesten járt, és készséggel válaszolt a Portfolio.hu kérdéseire.

Utolsó lehetőség: zárul az év IPO-ja

A végleges kibocsátási tájékoztatóban foglalt információk alapján vonzó befektetési lehetőséget kínálhatnak a Magma Energy részvényei az 1.5 kanadai dolláros kibocsátási árfolyamon.

A geotermikus energiavállalat 19 projektjéből mindössze ötnek a várható teljesítményét becsülték fel eddig, ezek 90%-os valószínűség mellett 199MW, 50%-os valószínűség mellett pedig 366MW áramtermelő kapacitást adhatnak úgy, hogy közben számításaink szerint a kibocsátási ár 144-176 MW kapacitás kiépülését árazza. A komoly növekedési lehetőségek tükrében nem tartjuk kizártnak, hogy a részvények már az első kereskedési napon kiugró árfolyam emelkedést mutatnak majd fel.

A szóban forgó társaság azonban életgörbéjének legelején tart csak, értékét domináns részben a projektjeiben rejlő lehetőségek adják, éppen ezért az esetleges befektetés átlagon felüli kockázatokkal párosul.

Szaladjunk eurót venni? - A nagyok ezt mondják...

A Portfolio.hu által havi rendszerességgel megkérdezett alapkezelők többsége a 270 Ft/eurós szintekről a hazai fizetőeszköz gyengülésére számít. Egy hónap alatt ráadásul látványosan gyarapodott a forint gyengülését valószínűsítők tábora, miközben egyre többen várnak jelentősebb hozamcsökkentést az állampapírpiacon. Ezt látva talán nem is csoda, hogy a saját benchmarkhoz képest a kötvényeket csak nagyon kevesen tartják alulsúlyozandónak, és hogy emelkedett a felülsúlyozók aránya.

Micsoda meglepetés! - Megint kapós lett az OTP

Júniusban bár kisebb mértékben, de tovább emelkedett a hazai börze a kockázatvállalási hajlandóság javulásának közepette, ami nem tántorította el a Portfolio.hu által havi rendszerességgel megkérdezett alapkezelőket, hogy kismértékben optimistább álláspontra helyezkedjenek június elejéhez képest. Bár 3 hónapos kitekintésben a legtöbben stagnálást várnak, a 12 hónapos időtávon a többség 5% feletti emelkedést prognosztizál. Az elsőszámú hazai kedvenc a profi befektetők körében fél év után először ismét az OTP, a defenzív papírok sokat veszítettek fényükből. A megkérdezettek által legkevésbé kedvelt papírok továbbra is a MOL részvényei.

Irtózatosat buktak a magyar háztartások

Az államháztartás 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal zárta az első negyedévet, a bruttó államadósság-ráta pedig 83 százalék közelébe ugrott. Ennek ellenére a nemzetgazdaság egyensúlyi helyzete az ősszel kirobbanó válság hatására jelentősen javult, hiszen a háztartások és a vállalatok hitelfelvételei visszaestek - derül ki a pénzügyi számlák ma megjelent statisztikájából. Ennek eredményeképp - visszaigazolva a tegnap megjelent fizetési mérleg statisztika eredményeit - a nemzetgazdaság 1996 óta nem látott alacsony mértékben szorult rá a külföldi finanszírozásra. A válság által hozott kényszerű kiigazodásnak azonban nyilvánvaló kedvezőtlen hatásai is vannak, a lakosság hitelállománya például egyetlen hónap alatt csaknem 1000 milliárd forinttal ugrott meg a gyenge forint átértékelődése követeztében. Igaz, itt hamarosan jelentős javulásra számíthatunk.

Mi lesz veled, eurózóna?

A globális válság teljesen tönkretette az eurózóna országai között a 2000-es évek eleje óta tartó konvergenciát. A szembeötlően megváltozott gazdasági környezet kapcsán felmerül a kérdés: okoz-e ez gondot az eurózóna működőképessége szempontjából?

Kell-e megint hitelcsomag Magyarországnak? - Egy kérdés van

Várhatóan teljesen elfogy jövő év végére a 20 milliárd eurós nemzetközi hitelcsomag - derül ki a Portfolio.hu friss kalkulációjából. A számítások során azt feltételeztük, hogy a bankrendszer stabilizálására többet már nem kell költenie Magyarországnak és közben fokozatosan egyre több piaci forrást tudna bevonni az adósságfinanszírozásra. Ilyen kilátásokkal nagy bátorság lenne nekivágni a 2010 utáni időknek egy új IMF-csomag nélkül, főként azt figyelembe véve, hogy a következő években a globális pénz- és tőkepiacokat még számos jelentős bizonytalanság övezi. Mit és mikor érdemes tehát tenni?

Hatalmas üzlet a geotermia - Újabb beszállási lehetőség

Lezáráshoz közelít a világ egyik legnagyobb tisztán geotermikus energia hasznosításban érdekelt társaságának, a Magma Energy-nek elsődleges részvénykibocsátása. Mai hírek szerint a részvényekre hatalmas az érdeklődés, a cég állítólag dupla akkora tőkét tud bevonni, mint azt korábban néhányan becsülték.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.