Deviza

Kitart 360 alatt a forint, de megint a gyengülés felé kacsingat

Kitart 360 alatt a forint, de megint a gyengülés felé kacsingat

Csütörtökön 357 körül kezdi a napot a forint az euróval szemben, vagyis egyelőre sikeresen távolodott el a 360-tól a magyar deviza. A tegnapi inflációs adatnak nem volt említésre méltó hatása, de inkább a gyengülés felé mozdult enyhén a forint. A nemzetközi befektetők ma elsősorban az EKB kamatdöntésére figyelnek, ez pedig az euró-dollár árfolyamon keresztül a magyar devizára is hatással lehet.

Már reggel megbotlott a forint, aztán az inflációs adatra alig mozdult

Már reggel megbotlott a forint, aztán az inflációs adatra alig mozdult

A délelőtti gyengülés után kedden a nap második felében nagyot fordult a forint árfolyama, amikor az MNB bejelentette, hogy devizaswapokon keresztül forintlikviditást szív ki a következő időszakban. Ezt követően a 362 körüli árfolyam meredeken visszaesett 360 alá.

Lépett az MNB, fordult a forint

Lépett az MNB, fordult a forint

Erősödéssel kezdett a forint kedd reggel az euróval szemben, így 360 alatt járt a jegyzés. Délelőtt aztán megint a gyengülés felé mozdult a magyar deviza, amit azonban az MNB bejelentése megfordított: a jegybank devizaswap eszközének bevezetése forinterősítő volt.

Átvette a Körber Alapítvány díját Roska Botond

Átvette a Körber Alapítvány díját Roska Botond

A világ egyik legnagyobb, egymillió euró pénzjutalommal járó tudományos elismerésével, a Körber Európai Tudományos Díjjal tüntették ki hétfőn Hamburgban a Svájcban kutató magyar neurobiológust, a vakság gyógyításán dolgozó Roska Botondot.

355 lehet a forint árfolyama, ha az MNB nem ül tétlenül

355 lehet a forint árfolyama, ha az MNB nem ül tétlenül

A Portfolio Private Investor Day online rendezvényének második szekciójában arra kerestük meghívott előadóinkkal a választ, merre mehet a forint árfolyama, mibe érdemes fektetni a mostani COVID-érában, és valóban jó befektetési sztori az ESG-fókuszú alap.

Öthavi mélypontnál ragadt a forint, de van egy biztató jel számára

Öthavi mélypontnál ragadt a forint, de van egy biztató jel számára

A 360-as szint felett ragadt hétvégére az euró/forint árfolyam, és hétfő délelőtt nem is tágított erről a szintről az amerikai munkaszüneti nap miatt csendesebb kereskedési aktivitás mellett. Nincs tehát egyelőre érdemi forint visszaerősödés a pénteken 361,5-nél elért öthavi mélypontról, de ha a dollár/forint árfolyamra nézünk, felfedezhetünk egy biztató jelet.

Itt a 360-as euró - Öt hónapja nem láttunk ilyet

Itt a 360-as euró - Öt hónapja nem láttunk ilyet

Az utóbbi napok gyengülése után már 360 közelében kezdte a pénteki napot a forint az euróval szemben. Az amerikai tőzsdék tegnapi zuhanása nem túl jó előjel a piaci hangulatot illetően, így akár a 360-as lélektani határt is megugorhatja az árfolyam.

Az ötödik legnagyobb esést a forint szenvedte el idén Európában

Az ötödik legnagyobb esést a forint szenvedte el idén Európában

Mivel ma már 360 közelében toporog a forint az euróval szemben, azaz 3%-ra járt a tavasszal kialakult történelmi mélyponttól, megnéztük gyorsan, hogy az idei évet tekintve ez a 8,5% körüli forintesés hol áll az európai rangsorban.

Újra a 360 fenyegeti a forintot – A jövő héten jöhet a következő nagy teszt

Újra a 360 fenyegeti a forintot – A jövő héten jöhet a következő nagy teszt

Aki nem követi a forint árfolyamát szorosan, az a héten meglepődhetett, hogy ismét 360 közelében jár az euró jegyzése. Az elmúlt hetekben feltűnően alulteljesítő volt a magyar deviza, és korai lenne fellélegezni, főleg a jövő heti inflációs adat előtt. A hivatalos statisztika akár a következő hetek piaci hangulatát is meghatározhatja, emellett a jegybank szeptemberi kamatdöntő ülésére figyelhetnek a befektetők.

Megint esik a forint, közeledünk a 360-as euróhoz

Megint esik a forint, közeledünk a 360-as euróhoz

A szerdai határozott forintgyengülés után csütörtök délelőtt próbált szépíteni a magyar fizetőeszköz az euróval szemben, de kissé 358 alatt elakadt az erősödése, majd délutánra visszagyengült a 359-ig, miközben romlott a nemzetközi részvénypiaci hangulat. Közben a dollár kedden indult nagyobb erősödése elakadt az euróval szemben, így a dollár/forint jegyzések 303 körül ragadtak.

Merkel is megszólalt - Beszakadt az orosz rubel az újabb szankciós félelmekre

Merkel is megszólalt - Beszakadt az orosz rubel az újabb szankciós félelmekre

Az idegmérgek csoportjába tartozó Novicsok nyomait találták meg az orosz ellenzéki vezető Alekszej Navalnij szervezetében, ami nyugtalanító információ a tervezett gyilkosság kapcsán – jelentette ki szerda délután Angela Merkel német kancellár is, még inkább nyomatékot adva a délutáni német kormánybejelentésnek, miszerint a mérgezés nyomait találták és ezért konzultálni fognak az uniós és NATO-partnerekkel.

Öthavi mélypontnál ragadt a forint a magyar koronavírusos esetszám rekordja után

Öthavi mélypontnál ragadt a forint a magyar koronavírusos esetszám rekordja után

A reggeli stabil, 356 körüli kezdés után több hullámban határozott gyengülést szenvedett el a forint az euróval szemben, a jegyzések átmenetileg 359 felett is jártak, ami öthavi forintmélypontot jelentett, aztán estére is 358 felett ragadt az árfolyam. A forint mai esésében az erősebb dollár mellett annak is szerepe lehet, hogy rekordra ugrott itthon az új koronavírusos fertőzöttek száma. Ez a gazdaság gyengébb teljesítménye irányába mutat az őszi-téli hónapokban és ezt elkezdhette árazni a piac.

Öthavi mélyponton a forint – Meddig eshet?

Öthavi mélyponton a forint – Meddig eshet?

Három főbb ok miatt szerdán új öthavi mélypontra bukott a forint az euróval szemben 359-nél, így megnéztük, hogy mit üzennek a grafikonok, meddig eshet a forint. Az egyik technikai elemzési megközelítés szerint benne van a levegőben, hogy új történelmi forintmélypontot látunk a következő hónapokban.

Éles fordulat a forint árfolyamában, 356-nál az euró

Éles fordulat a forint árfolyamában, 356-nál az euró

Hétfő délután ismét jelentősen gyengült a forint az euróval szemben, átmenetileg 356 felett is jártak a jegyzések, aztán kedd délelőtt 355 körül hullámzott a kereskedés, délben határozott erősödés indult 354-ig, itt aztán elfogyott a lendület. A délután második részében éles fordulat következet be, hiszen újra 356-ig esett a forint. Az euró közben sikeresen áttörte felfelé az 1,20-as szintet a dollárral szemben, igaz csak pillanatokra maradt felette, majd gyors süllyedés következett.

Esik a forint az MNB-üzenet után – Merre tovább?

Esik a forint az MNB-üzenet után – Merre tovább?

A délelőtti hullámvölgy után délután határozottan gyengülni kezdett a forint az egyébként is jó formában lévő euróval szemben. A forint esése mögött az MNB elnökének hétfői üzenete mellett az is szerepet játszhat, hogy a régiós devizák is gyengültek kicsit.

Nagyot fordult a hétvége előtt a forint, de még nem menekült meg

Nagyot fordult a hétvége előtt a forint, de még nem menekült meg

A jelentős gyengülés után pénteken menetrendszerűen fordult a forint, 353 közelében is járt az euró jegyzése. Hétfő reggel innen megint inkább a gyengülés felé hajlik a magyar deviza, így korai lenne arról beszélni, hogy megmenekült volna a forint.

Nagyon rákapcsolt délutánra a forint

Nagyon rákapcsolt délutánra a forint

Az elmúlt napokban látott forintesés kezd kifulladni, a jelek szerint a 356,5 körüli ellenállás megfogta az EURHUF emelkedését és más technikai jel is afelé mutatott, hogy rövid távon jöhet egy kis forinterősödés. A mai napon ez eddig így is alakult, a délutáni órákban már 355 alá is benézett a magyar fizetőeszköz.

Egyre jobban elszakad a forint a régiótól – Hol lehet vége az esésnek?

Egyre jobban elszakad a forint a régiótól – Hol lehet vége az esésnek?

Csütörtökön további kismértékű gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben, így már jóval 356 felett indul a magyar deviza napja. Az utóbbi napokban a forint egyre inkább elszakad a régiótól, jelentősen alulteljesítővé vált. Kérdés, hogy ez meddig tarthat.

Rég vonultak ennyire vissza a forint támadói, de ez alig segített az árfolyamon

Rég vonultak ennyire vissza a forint támadói, de ez alig segített az árfolyamon

Július második felében 350 alá tudott visszaerősödni a forint az euróval szemben, ezzel párhuzamosan a magyar deviza elleni külföldi spekulatív pozíciók állománya jelentősen csökkent – derül ki az MNB friss ábrakészletéből. Igaz, azóta megint 355-ig emelkedett az árfolyam, vagyis könnyen lehet, hogy megint a forint elleni pozíciók híznak. Az elemzők nem is várnak jelentős erősödést a közeljövőben.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.