Megtörtek a japánok: készek lehetnek erősíteni a devizájukat
Deviza

Megtörtek a japánok: készek lehetnek erősíteni a devizájukat

Portfolio
Hamarosan elkezdődnek Japán és az USA között a kereskedelmi tárgyalások, melynek célja az április 2-án kivetett vámok minimalizálása, lehetőleg nullára csökkentése is. Japán kereskedelmi többlettel rendelkezik az USA-val szemben és az utóbbi években sokat gyengült a japán jen a dollárral szemben.

Japán vezető kereskedelmi képviselője jelezte, hogy készen áll az árfolyamkérdés megvitatására

a kereskedelmi tárgyalások részeként, amennyiben Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter felhozza a témát.

„Ez egy tárgyalás kérdése, így nem zárhatjuk ki eleve a másik fél javaslatait” – mondta Ryosei Akazawa gazdasági revitalizációért felelős miniszter, akit a vámtárgyalások japán vezetőjeként neveztek ki. „Bessent említette a nem vámjellegű akadályokat és az árfolyamokat is. Természetesen reagálunk ezekre a témákra, ha a másik fél felveti őket.”

Akazawa elismerte, hogy Bessent pénzügyi tudása és tapasztalata meghaladja a sajátját, és úgy fogalmazott: „kemény tárgyalópartner lehet.” Ugyanakkor méltatta az amerikai tisztviselő Japán iránti szimpátiáját is.

A tárgyalások lefolytatására Bessent mellett Jamieson Greer amerikai kereskedelmi képviselő kapott megbízást, és a jelek szerint Japán prioritást élvez majd, miközben több ország is Washingtonnal kíván egyeztetni az egyes „kölcsönös vámintézkedések” hirtelen felfüggesztése után.

Akazawa hozzátette, hogy tisztában van vele: Greer nagyobb hozzáférést szeretne az amerikai mezőgazdaság számára a japán piacra, ugyanakkor egyelőre semmi konkrétum nem született arról, pontosan miről fognak tárgyalni a felek a vámtémában.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

Itt a 4,75%-os kamatú lakáshitel

Hitelügyintézős Gáborunk írt egy új cikket, a CIB 4,75%-os lakáshiteléről. Ez nem olyan kamu, mint a fiatalok 5%-os lakáshitele, ehhez tényleg hozzá lehet jutni, igaz, CSOK hitelt is kell vele

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet