Júniusban a vártnál nagyobb mértékben mérséklődött az éves infláció Kínában: a nemzeti statisztikai hivatal szerdai jelentése szerint éves alapon a várt 0,4 százalékkal és az előző havi 0,3 százalékkal szemben 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
Áprilisban emelkedtek az élelmiszer-alapanyagok nemzetközi piaci árai a hús jelentős, valamint a növényi olajok és gabonafélék mérsékelt drágulása miatt. Ez ellensúlyozta a cukor és a tejtermékek árcsökkenését, amint azt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) frissített indexe mutatja.
Az Aldi bejelentette, hogy az Egyesült Államokban kíván terjeszkedni, és öt év alatt 800 új üzletet nyit - írja az ABC News.
Csökkentek a globális élelmiszerárak februárban havi összevetésben elsősorban a gabonafélék alacsonyabb világpiaci ára miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.
Mától indul a csökkentett kiszerelésekre vonatkozó kötelező tájékoztatás a boltokban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken. Kitért arra is közleményében, hogy ezt is az infláció alacsonyan tartása érdekében lépték meg, és határozottan fel fognak lépni a jövőben is a vásárlók megtévesztése ellen.
Újabb termékek árát csökkentette a piacvezető hazai áruházlánc. Február 9-től egyes frisshús termékek érhetőek el tartósan, akár 13 százalékkal olcsóbban. Az árcsökkentési programot a vállalat egy éve indította, a programba most bekerült termékekkel együtt eddig közel 700 termék árát mérsékelték.
A várt 4,2%-ra gyorsulás helyett 4%-os szinten stagnált a brit infláció éves alapon idén januárban, mert havi alapon 0,6%-os árcsökkenést mért azzal együtt is a statisztikai hivatal, hogy a háztartási energiaárak hatósági árplafonjánál emelés történt.
A decemberi 3,7%-ról 3,1%-ra csökkent januárban az éves francia inflációs mutató - közölte az INSEE francia statisztikai hivatal előzetes adatként szerdán.
Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzése szerint jövőre is csökkennek a globális élelmiszerárak, de várhatóan így is messze meghaladják a korábbi évek átlagát.
Nem változott érdemben az élelmiszerek világpiaci ára novemberben havi szinten az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint. Az alacsonyabb nemzetközi gabonajegyzéseket ellensúlyozta a növényi olajok magasabb ára – írja az MTI.
Rég nem lehetett olyan kevés Big Mac menüt vásárolni magyar átlagfizetésből, mint idén augusztusban. Pedig a 2022-es élelmiszerársokknak még ellenállt a népszerű gyorséttermi menü, 2023-ban viszont behozta a lemaradást.
A november elsejei ünnepnap előtt, kedd éjszaka valóságos törvényjavaslatdömping érkezett a parlament oldalára a kormány részéről, 19 tervezet vált nyilvánossá ugyanis egyszerre. Ezek között található a 2024-es adócsomag a maga 187 oldalával, melyben hirtelen egy érdekes adócsökkentést szúrtunk ki.
Szeptemberben 4,3%-ra mérséklődött az éves alapú infláció Németországban, ami az orosz-ukrán háború kitörése óta a legalacsonyabb – erősítette meg szerdai adatközlésével az előzetes számot a német statisztikai hivatal.
A Carrefour vezérigazgatója, Alexandre Bompard vasárnap bejelentette, hogy Franciaországban januártól várhatóan jelentősen csökken az élelmiszerek inflációja. Ez azt követően történt, hogy a kormány úgy döntött, hogy felgyorsítja a kiskereskedők és a fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok közötti, eredetileg jövőre tervezett éves ártárgyalásokat.
Júliusban 29,3 százalékról 23,1-re csökkent éves összehasonlításban az élelmiszerinfláció Magyarországon, júniushoz képest pedig összességében csaknem 1 százalékkal olcsóbbak lettek az élelmiszerek. Héjja Csaba, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának senior elemzője szerint jó esély van arra, hogy folytatódik a jelenlegi tendencia, így decemberre egyszámjegyűre, 5-8 százalékra mérséklődhet az élelmiszerek drágulása - írja az InfoStart.
Az MNB inflációs alapmutatói is minden fronton csökkenést mutatnak júliusra, ami biztató képet tár elénk a következő hónapok árfolyamataival kapcsolatban is – olvasható ki a jegybank délelőtt közzétett elemzéséből, miután reggel a KSH már közölte a saját adatainak eredményeit.
Lissák Domonkos cikke.
De kevesebb munkalehetőségből választhatnak az emberek.
Ezen a környéken nem igazán szoktak rakétázni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.