Stagnált a németországi infláció februárban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adata szerint.
Nagy Márton egy keddi háttérbeszélgetésen ismertette a délelőtt bejelentett árrésstop részleteit. Hangsúlyozta: az árrésstop intézkedés hatása az áprilisi inflációban jelenik meg leghamarabb, amit májusban közöl a KSH. A lépés március 17-én lép hatályba és május 31-ig tart jelen állás szerint. Várakozásaik szerint a lépés hatására 2 százalékponttal csökkenhet az élelmiszerinfláció, ami márciusban már 9-10% körül van a miniszter ismertetése szerint. Ha ez nem következik be áprilisra, akkor keményebben lép fel a Nemzetgazdasági Minisztérium, és jöhet az árstop alkalmazása, ugyanezen termékkörökre vonatkozóan.
A mérséklődéssel szemben tovább gyorsult Magyarországon az áremelkedés üteme februárban. Az elemzők a kellemetlen inflációs adat után sorra emelik a 2025-ös egész évre vonatkozó inflációs előrejelzésüket. Több közgazdász is arra figyelmeztet: a magasan ragadó infláció már a magyar gazdaság növekedését is veszélyezteti.
A kínai kormány bejelentette az amerikai agrártermékek egy sorára vonatkozó új vámokat, amelyek 10%-tól 15%-ig terjednek, és magukban foglalják a gabonaféléket, a szóját, a pamutot és friss terményeket. Ez a lépés az energiaforrásokra és létfontosságú fémekre korábban kivetett intézkedések után érkezett, és része a két világgazdasági nagyhatalom között kibontakozó kereskedelmi háborúnak. Mindez kétélű fegyver lehet az ázsiai ország gazdasága számára.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön és pénteken egyeztetéseket folytatott az Országos Kereskedelmi Szövetség, a COOP Üzletlánc, valamint az élelmiszerbeszállító cégek, így a Tolnatej Zrt., az Alföldi Tej Kft., a Bábolna Tetra Kft., a Farm Tojás Csoport, a Master Good Csoport, a Bonafarm Csoport, az NT Kft. és a Magyar Cukor Zrt. képviselőivel.
A keresetek tavaly 13,2%-kal, a nyugdíjak 6%-kal emelkedtek. Az idei nyugdíjemelés 3,2% volt, miközben a keresetek 2025-ben átlagosan 8-10%-kal emelkedhetnek (egyes hivatásrendekben 20-30%-kal). Tovább nyílik az olló az aktív korú dolgozók és a nyugdíjasok jövedelme között, folytatódik a nyugdíjasok relatív elszegényedése. A kormányzat a kockázatok mérséklése érdekében egy évközi nyugdíjemelési korrekció vagy egy speciális nyugdíjprémium kifizetése helyett unortodox módot választott, hogy a nyugdíjasokat plusz bevételhez juttassa: a nyugdíjasok számára részben visszatérítik majd az általuk vásárolt zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek áfáját.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A mai műsorban a kedd reggel megismert, meglepően magas januári inflációs adattal foglalkoztunk. A teljes inflációs képpel és a kilátásainkkal kapcsolatban Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője volt a vendégünk. Az adás második részében az élelmiszerárakról volt szó, az éves drágulás mértéke ugyanis ezen a téren már a 2022-2023-as inflációs sokk adatait idézi, a kormány pedig újfent árstopokat lengetett be – a piaci helyzetről Braunmüller Lajost, az Agrárszektor főszerkesztőjét kérdeztük.
Idén januárban minden várakozást felülmúlt a pénzromlás Magyarországon, ugyanis egyetlen elemző sem várt 5,5%-os drágulást. A 2025-ös éves átlagos infláció magasabb lesz, mint ahogy azt eddig várták a szakértők, aminek a jegybank politikájára és a bérek alakulására is lehet hatása.
Januárban 5,5% volt az infláció Magyarországon - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Az elemzők előzetesen 4,9%-os drágulási tempóra számítottak, de az adat még ahhoz képest is kellemetlen meglepetés, hogy a jegybank a múlt héten jelezte: 5% felett lehetett az év eleji áremelkedés.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közlése szerint Nagy Márton miniszter mai nyilatkozata az élelmiszerárstopra vonatkozott, nem pedig az üzemanyagárakra - írja az atv.
A balkáni országokban egyre erősödő fogyasztói elégedetlenségi hullám söpör végig, amelynek középpontjában az élelmiszerárak drasztikus emelkedése és a megélhetési költségek növekedése áll. A tiltakozás formája egy összehangolt, több országra kiterjedő szupermarket-bojkott, amely január végén indult, és azóta is tart - írta az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Egy Facebookon szerveződött, kiskereskedelmi bojkottálási akció okozott felfordulást a horvát boltokban múlt pénteken, a sikeren felbuzdulva pedig újabb körök jönnek. A kezdeményezés célja, hogy felhívják a figyelmet az elszálló horvát élelmiszerárakra, azok ugyanis az elmúlt 4 évben mintegy 45 százalékkal emelkedtek. Mindez töredéke annak, amit Magyarországon tapasztalhattunk.
Az elmúlt pénteken Horvátország-szerte bojkottálták a boltokat, szupermarketeket és benzinkutakat a vásárlók, tiltakozásul az egyre emelkedő árak ellen. A "Halo, Inspektore" Facebook-csoport által szervezett akció jelentős hatást gyakorolt a kiskereskedelmi forgalomra, és a szervezők már a következő tiltakozásra készülnek - írja a Croatia Week.
A horvát fogyasztók országos bojkottra készülnek az emelkedő élelmiszerárak ellen. Egy alulról szerveződő mozgalom január 24-ére, péntekre hirdette meg az akciót, amelynek keretében arra kérik a lakosságot, hogy aznap ne vásároljanak semmit a bevásárló- és szupermarketláncokban. A kezdeményezés a közösségi médiában terjed, és jelentős támogatottságot élvez - írta meg a Croatia Week.
A forint árfolyamának meredek esése miatt a vártnál magasabb lett az infláció Magyarországon – vélekednek a közgazdászok. A KSH friss adatai alapján 4,6%-ra ugrott meg az éves áremelkedés decemberben az előző havi 3,7%-ról, miközben a szakértők 4,4-et vártak. Ennek tükrében a szakértők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a következő időszakban bizonyára nem lazíthat a politikáján.
A várt 2,4% helyett 2,6%-ra ugrott decemberben éves alapon az infláció Németországban a novemberi 2,2%-ról, azaz 11 hónapja nem látott gyors fogyasztói áremelkedésről beszélhetünk – derült ki a német stasztikai hivatal hétfői adatközléséből.
António Guterres elutasította a felvetést.
Kőkemény lépéseket kell megteenni.
A dollárral szemben is nagy a romlás.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?