árfolyam

Lassan veszélyzónába kerülhet a forint

Lassan veszélyzónába kerülhet a forint

Az elmúlt napok gyengülése után lassan megint a tavaly látott történelmi mélypont fenyegetheti a forintot az euróval szemben. Egyelőre 365 alatt jár a jegyzés, de ha az újabb fontos szintet is átviszi, akkor fókuszba kerülhet a 370-es árfolyam.

Idei mélypontra ütötték a forintot – Irány az új történelmi mélypont?

Idei mélypontra ütötték a forintot – Irány az új történelmi mélypont?

A koronavírus-járvány harmadik hullámának magyarországi berobbanása és az egyébként is borongósabb nemzetközi befektetői környezet együtt fontos sávokból lökte ki a forintot a gyengülés irányába és hétfőn kora estére új idei mélypontra bukott 364 felett a forint az euróval szemben. A technikai elemzési kép rövid távon további forintesés felé mutat és az egyik elemzési eszköz szerint most a forint eddigi történelmi mélypontjának újratesztelése várható, egy ilyen újratesztelési kísérletből pedig kialakulhat új mélypont is. Egy másik elemzési eszköz szerint a 370 feletti zónában a kerek 400-as szint kerül a célkeresztbe. Mindezzel párhuzamosan a forint dollárral szembeni árfolyamában is kifejezetten fontos fejlemények zajlanak, azokra is kitérünk.

Saját részvényeket vásárolt és adott át a Richter

Saját részvényeket vásárolt és adott át a Richter

Mai közleményében jelentette a Richter, hogy a társaság javadalmazási politikájának megfelelően közel 250 ezer darab saját részvényt vásárolt a Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) Szervezettől, és ezzel egyidejűleg átadott számukra több mint 215 ezer darab papírt is.

Vékony jégen táncol az olajpiac, kritikus döntések befolyásolhatják a helyzetet

Vékony jégen táncol az olajpiac, kritikus döntések befolyásolhatják a helyzetet

Az olajkartell március 4-én, csütörtökön fog összeülni ismét, hogy megtárgyalja a következő lépéseket az olajkitermeléssel kapcsolatban. Alapvetően további lazítások várhatóak, hiszen az olajár kiválóan teljesített az elmúlt hetekben, de egy hirtelen túl nagy emelés megviselheti a továbbra is sérülékeny piacot.

Fontos szinten esett át a forint a romló hangulatban

Fontos szinten esett át a forint a romló hangulatban

A múlt hét második felében felfelé tört ki a hetekig tartó 355-360-as sávból az euró-forint jegyzés, vagyis a magyar deviza a gyengülés felé mozdult el. Innen pénteken még próbált visszakapaszkodni a magyar deviza, azonban nem sikerült, így nem túl jók a kilátásai.

Kiváló eredményeket szállított az Alteo válságálló üzleti modellje

Kiváló eredményeket szállított az Alteo válságálló üzleti modellje

A koronavírus-járvány világszerte megviselte a vállalatokat és a gazdaságot, de vannak olyan iparágak és cégek, amelyek üzleti modellje kifejezetten válságállónak bizonyult. Az Alteo is ezek közé tartozik, a friss gyorsjelentés alapján az látható, hogy tavaly az árbevétel, az EBITDA és az adózott eredmény is növekedni tudott.

Tovább ütik a kriptodevizákat, esik a bitcoin is

Tovább ütik a kriptodevizákat, esik a bitcoin is

Közel egy hete zajlik az esés a legtöbb kriptodeviza piacán, a fontosabb virtuális pénzek értéküknek 20-40 százalékát veszítették el az elmúlt napokban, ma is folytatódik az esés.

A koronavírus-járvány ellenére is remek évet zárt a Duna House, jelentős osztalékfizetés jöhet

A koronavírus-járvány ellenére is remek évet zárt a Duna House, jelentős osztalékfizetés jöhet

A Duna House a pénteki piaczárást követően tette közzé legfrissebb számait, a társaság éves árbevétele és adózott eredménye is nőtt tavaly a 2019-es évhez képest még a koronavírus-járvány ellenére is. Az üzletágak közül leginkább a pénzügyi termék-közvetítés bevételei ugrottak meg a legutóbbi negyedévben, de a franchise és a saját iroda szegmens is növekedni tudott. A jó eredmények után a menedzsment pótolja az elmaradt tavalyi osztalékokat, és majdnem annak a dupláját javasolja most, együttesen így részvényenként több mint 10 százalékot.

Jön a fordulat a Volkswagennél, erős lesz 2021

Jön a fordulat a Volkswagennél, erős lesz 2021

Az év első fele drámai volt a Volkswagennél, a harmadik negyedévben azonban már az értékesítés, az árbevétel és a profit terén is voltak biztató jelek, most pedig a teljes 2020-as évről közölték a számokat a vállalatnál, illetve 2021-el kapcsolatban is megosztotta előrejelzéseit a cég pénzügyi igazgatója.

Nagyot esett a forint, a 360 sem fogta meg

Nagyot esett a forint, a 360 sem fogta meg

A nemzetközi hangulat romlásával a forint is jelentősen gyengült csütörtökön, 362 felett is járt az euró jegyzése. Innen próbál péntek reggel visszakapaszkodni a magyar deviza, de továbbra is a globális hangulat határozza meg az irányt.

Beütött a valóság - Csúnya lefordulás a tőzsdéken

Beütött a valóság - Csúnya lefordulás a tőzsdéken

Masszív eladói hullám söpört végig a tőzsdéken, és nem csak a részvények, de a kötvények, vagy a dollár és az arany piaca is megremegett. Az esés mögött elsősorban a hosszú amerikai állampapírok hozamának emelkedése áll, ami több csatornán keresztül is negatívan hat a sok esetben feszített árazáson forgó részvényekre. Sokan már most az amerikai jegybankot figyelik, beavatkozik-e az esés megfékezésére, pedig, ha lesz is nagyobb korrekció a piacokon, a Fed nem a folyamat elején lép be, a tegnapi esés csupán a piac normális működésének a része, csak egy kis ízelítő abból, mi történik azokon a részpiacokon, ahol sokáig teljesen figyelmen kívül hagyják a fundamentumokat a befektetők.

Jókora mínuszban zárt Amerika

Jókora mínuszban zárt Amerika

Rövid iránykeresést követően lefordultak az amerikai tőzsdék, lejjebb került a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is, utóbbi 3,5%-os mínuszban zárt. A kedvezőbb munkanélküliségi adatok sem hozták meg a befektetők kedvét, akik továbbra is az infláció és a magasabb kötvényhozamok miatt aggódnak. Az ázsiai tőzsdéken emelkedés volt látható, míg Európában többnyire szintén pluszban állnak a részvényindexek. Kifejezetten jól teljesítenek a bankok részvényei, mivel a rövid és hosszabb távú kötvényhozamok közötti olló nő, ami segíti a nyereséges működést. Kifejezetten jól teljesített ma a magyar tőzsde, különösen erősen teljesített az OTP, de pluszban volt a többi blue chip is. A bitcoin az 50 ezer dolláros szint környékén mozog.

Ez a szoftvercég már kitömte magát bitcoinnal, sokat is kerestek rajta

Ez a szoftvercég már kitömte magát bitcoinnal, sokat is kerestek rajta

A Microstrategy eddig sem aprózta el a bitcoinnal kapcsolatos befektetéseit, és már korábban is sokat vásároltak a kriptopénzből, de most újabb egy milliárd dollárt költöttek el rá. Ezzel jelenleg már több mint 90 ezer darab bitcoinnal rendelkeznek, amiket átlagosan 24 ezer dollárért vettek, vagyis eddig nem volt rossz befektetés.

Warren Buffett üzleti partnere alaposan leszólta a Teslát és a bitcoint

Warren Buffett üzleti partnere alaposan leszólta a Teslát és a bitcoint

Viszonylag ritkán szokott megszólalni Warren Buffett üzlettársa, Charlie Munger, de akkor az általában nagyot durran, és ez nem volt másképp most sem. A tőzsdeguru szarkasztikus stílusa közismert, ezúttal a Tesla, a bitcoin, a Robinhood és a GameStop kapcsán fejtette ki véleményét.

Holnap jelent a Richter, rekordbevételről számolhat be a cég (2.)

Holnap jelent a Richter, rekordbevételről számolhat be a cég (2.)

Itthon is zajlik a negyedéves jelentési szezon, a Richter társasági eseménynaptára szerint a gyógyszercég február 26-án, pénteken teszi közzé a legfrissebb számait. Az elemzők a bevétel jelentős növekedésére számítanak az előző év azonos negyedévéhez képest, rekordot dönthetett a negyedéves bevétel 2020 október-decemberi időszakban. A bázisidőszak egyszeri tételek miatt veszteséges volt, 2020 negyedik negyedévét viszont nyereséggel zárhatja a vállalat és a fedezeti szint is kissé javulhatott.

Visszatért az őrület – Összeomlott a Reddit és felrobbant a GameStop

Visszatért az őrület – Összeomlott a Reddit és felrobbant a GameStop

Éppen, hogy kezdtek lenyugodni a kedélyek a reddites közösségek által felhajtott részvények piacán, szerdán ismét visszatértek a fórumozók és széttépték a GameStop részvényeit, a kereskedést kétszer is szüneteltetni kellett, miután a részvény árfolyama többszörösére emelkedett. A korábban is látott short squeezről túlzás lenne beszélni, hiszen jóval alacsonyabb jelenleg a GME shortállománya, mint január végén, sokkal inkább a közösségi kereskedés ereje, a csordaszellem és az opciós piac állhat a háttérben.

Ha újra kinyitjuk a gazdaságot, akkor jöhet el a forint és az MNB kulcspillanata

Ha újra kinyitjuk a gazdaságot, akkor jöhet el a forint és az MNB kulcspillanata

Az MNB továbbra is óvatos az inflációt illetően, az lehet majd a döntő, hogy a gazdaság újranyitásakor milyen adatok érkeznek – kommentálták elemzők a jegybank keddi kamatdöntését. Abban szinte mindenki egyetért, hogy tavasszal átmenetileg emelkedik majd az infláció, a legnagyobb kérdés az lesz, hogy alakulnak majd hosszabb távon az átárazások. Ettől függhet a forint második féléves árfolyama is, hiszen ha a tartósan magas áremelkedési ütemre nem reagál elég gyorsan a jegybank, akkor az nyomást helyezhet a magyar devizára is.

Távolodik a 360-tól a forint, de még nem lélegezhet fel

Távolodik a 360-tól a forint, de még nem lélegezhet fel

Erősödni próbál a forint, így távolodik a 360-as lélektani szinttől, ami egyben a sáv felső szélét is mutatja. Fellélegzésről korai lenne beszélni, egyelőre messze van a lefelé való kitörés, ami korábban többször sikertelen volt.

Megütötték a technológiai részvényeket a befektetők, folytatódnak az esések

Megütötték a technológiai részvényeket a befektetők, folytatódnak az esések

A tegnapi gyenge teljesítmény után ma is folytatódik a technológiai részvények vesszőfutása, a Facebook kivételével valamennyi nagyobb vállalat papírja lejjebb került a nyitást követően. Az eladások mögött az elmúlt időszakban felerősödött inflációs aggodalmak állnak, így a befektetők igyekeznek már most profitot realizálni a magasabb értékeltségű részvényeken.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nukleáris bázis mélyen Grönland jege alatt? Szupertitkos támaszpontra bukkant az Egyesült Államok repülőgépe
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.