árfolyam

Gigászok harca, jön a hatalmas gólem a Tesla és Musk ellen

Gigászok harca, jön a hatalmas gólem a Tesla és Musk ellen

Komoly átalakuláson megy keresztül az autóipar, egyre gyorsabban terjednek az elektromos autók, nem csak a tradicionális autógyártók, de új belépők, élen a Teslával is ezen az új pályán versenyeznek. A mobiltelefon-gyártóknál az a helyzet, hogy van az Apple, amelyik saját ökoszisztémát hozott létre, és igyekszik a hardvert és a szoftvert is kézben tartani, amivel egyrészt elképesztően hatékonyan működik, mint vállalat, és a termékei is kiemelkedően hatékonyak, de ami ennél is fontosabb, az iparági profit oroszlánrészét az amerikai cég teszi zsebre. Mellettük működik sok gyártó, amelyek nem saját operációs rendszert használnak, hanem Androidot, ők jóval kevesebb profitot termelnek, de közülük is kiemelkedik a Samsung, amelyik brutális volumenben gyárt mobilokat, és még valamennyi pénzt is keres vele. A UBS szerint hamarosan az autóiparban is valami hasonlót láthatunk majd, a Tesla lesz az autóipar Apple-je, a Volkswagen pedig a Samsung, ez a két gigász tarolhatja le a jövő autópiacát.

A Mol felvásárolja a Marché éttermeket működtető vállalatot

A Mol felvásárolja a Marché éttermeket működtető vállalatot

A Mol megállapodást írt alá a Marché International AG-vel, amely 9 éttermet üzemeltet Magyarországon Marché márkanév alatt. A lépés illeszkedik a társaság hosszú távú stratégiájába, amely kiemelt hangsúlyt fektet a fogyasztói szolgáltatások szegmens fejlesztésére. A szinergiák elérését segíti, hogy az éttermek kulcsfontosságú töltőállomások mellett találhatóak. A tranzakció zárásához további feltételek teljesülése szükséges, többek között a GVH jóváhagyása.

Ugrott egyet a forint, távolodik a mélyponttól

Ugrott egyet a forint, távolodik a mélyponttól

Csütörtök reggel határozott forinterősödés mutatkozott az euróval szemben, így a magyar deviza próbál eltávolodni a történelmi mélyponttól. Egyelőre korai lenne fellélegezni, elsősorban a dollár árfolyama mozgathatja a forint jegyzését is.

Kispapír, nagy erő? Ezekben a hazai részvényekben van potenciál!

Kispapír, nagy erő? Ezekben a hazai részvényekben van potenciál!

Miközben több Nyugat-Európai részvényindex kitört a héten, a Budapesti Értéktőzsdén viszonylag kevés azon részvények száma, amelyik új csúcsra jutott. A blue chip-ek közül is csak egy olyan papír volt, amelyik igazán erősnek mutatkozik a technikai elemzés szemszögéből. A hazai szinten közepes kapitalizációjúnak számító vállalatok közül azonban négy olyan is van, amelyet a járványt övező válság ellenére fundamentális tényezők is hajtanak, és eközben erős momentum is tapasztalható a piacukon.

Hamarosan feloldhatják a korlátozásokat, akkor jön majd a nagy meglepetés a benzinkutakon

Hamarosan feloldhatják a korlátozásokat, akkor jön majd a nagy meglepetés a benzinkutakon

Az elmúlt hónapokban sokan dolgoztak otthonról, és a nemrég bevezetett korlátozások miatt még többen kényszerültek otthonaikba. Sokan nem használják az autójukat, de nem lesz ez mindig így, általános várakozás, hogy a lezárások feloldásával robbanásszerűen megnő majd az autóhasználat. Sokan szembesülnek majd az időközben alaposan megemelkedett üzemanyagárakkal. Az árakat több tényező is befolyásolja, többek között a kőolaj világpiaci ára, a finomítói árrés, az adók és a forint dollárhoz viszonyított árfolyama is. Ezeknek az alakulását külön-külön sem egyszerű előrejelezni, de várhatóan a legtöbb komponens alakulása az emelkedés irányába tolhatja az üzemanyagárakat, ami viszont valamelyest mérsékelheti az árakat, az az, hogy a magasabb átlagos kőolajárak miatt csökkenhet majd a jövedéki adó mértéke áprilistól. Hosszabb távon azonban inkább áremelkedésre érdemes felkészülni.

Újabb akvizíció a 4iG-nél, többségi tulajdont szerez a Spacenetben

Újabb akvizíció a 4iG-nél, többségi tulajdont szerez a Spacenetben

Mai közleménye alapján a 4iG részvény adásvételi szerződést írt alá a Spacenet 70 százalékos, többségi irányító befolyást biztosító részvényeinek megszerzésére. A tranzakció a Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárását követően zárul.

Visszarántották a forintot a mélypont küszöbéről, de még nem menekült meg

Visszarántották a forintot a mélypont küszöbéről, de még nem menekült meg

Kedden erősödött a forint, így távolabb került történelmi mélypontjától. A javuló hangulat részben a dollár gyengülésének volt köszönhető, azonban így is belátható távolságban van még a 370-es szint. Továbbra is elsősorban a nemzetközi hangulatra, valamint a kötvényhozamok alakulására lesz érdemes figyelni.

Szárnyaltak kedden az amerikai technológiai cégek, 20%-ot ugrott a Tesla papírja

Szárnyaltak kedden az amerikai technológiai cégek, 20%-ot ugrott a Tesla papírja

A tegnapi rossz teljesítményt követően nagy felpattanás történt kedden az amerikai tőzsdéken, különösen a Nasdaq és a technológiai részvények teljesítettek jól, de nagyot ralizott a Tesla is. Ennek oka főként az volt, hogy újra estek a hosszabb amerikai kötvényhozamok, így ez javította főként a technológiai cégek megítélését. Emellett az amerikai szenátus által elfogadott 1900 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomagot szerdán a Képviselőház is jóváhagyhatja, így rövidesen elindul a pénz kiosztása, ami szintén táplálta a jókedvet. A Nasdaq 3,6%-os szárnyalása november óta a legnagyobb volt, igaz előtte bő 10%-os esés volt az utóbbi hetekben összesen. Az ázsiai börzéken vegyes mozgások voltak míg Európában a kezdeti iránykeresést követően szintén határozott emelkedés következett be, a BUX azonban mínuszban zárt.

A Set Group értékesíti három társaságát a hitelezői felé

Tegnap egyhangúlag úgy határozott a Set Group igazgatósága, hogy az eddig hozzájuk tartozó három társaságot értékesíti a hitelezőinek. Az ebből befolyó vételár a jelenlegi kötelezettségállomány csökkentésére szolgál.

Elkerülte ma a forint az új történelmi mélypontot – Miért és mit jelent az MNB bejelentése?

Elkerülte ma a forint az új történelmi mélypontot – Miért és mit jelent az MNB bejelentése?

A tegnap estére elért négyhavi mélypontról – ami egyúttal nagyon közel volt már a történelmi mélyponthoz és félő volt, hogy egy magas inflációs adat újabb ütést jelentene számára – délelőtt határozott forinterősödés bontakozott ki a dollár gyengülése és az európai részvénypiaci szárnyalás miatt. Ezt végül a vártnak megfelelő inflációs adat sem fordította vissza és délután az MNB bejelentései sem mozgatták meg érdemben a forintpiacot, mert nem beszélhetünk további monetáris lazításról.

A sztárbefektető szerint csak most indulhat be igazán a bikapiac

A sztárbefektető szerint csak most indulhat be igazán a bikapiac

Az elmúlt hónapok egyik nagy sztárja mindenképpen az ARK Investment volt és vezetője, Cathie Wood, akinek a befektetési alapjai varázslatos teljesítményt nyújtottak, volt olyan, amelyik több mint megduplázta a befektetők pénzét. Nem véletlen így, hogy folyamatosan nőtt a beáramló tőke mennyisége, azonban a mostanában felerősödő inflációs félelmek és a kötvényhozamok emelkedése alaposan betett a főleg növekedési és technológiai részvényeket tartalmazó portfólióknak. A cég karizmatikus alapítója azonban optimistán látja a jövőt.

A koronavírus-válság eltörpül amellett, ami utána jöhet, ha nem teszünk valamit

A koronavírus-válság eltörpül amellett, ami utána jöhet, ha nem teszünk valamit

Nemrég írtunk hosszabban az emberiség egyik legnagyobb kihívásáról, ami az űrkutatással és az űr kolonizálásával volt összefüggésben – ennél a rengeteg sci-fi írót és hollywoodi rendezőt megihlető magasztos tematikánál létezik azonban egy sokkal hétköznapibb terület, amivel kapcsolatban talán elsőre nem is gondolnánk, hogy komoly problémát és kihívást jelenthet az emberiség számára az előttünk álló évtizedekben, ez pedig nem más, mint a globális vízhiány. A globális lakosságszám emelkedése, az édesvízigény ugrásszerű növekedése,  és a globális felmelegedés egyes régiókban már most is komoly vízhiányt okoz, a helyzet pedig folyamatosan romlik. Megnéztük, milyen részvényeken, befektetési alapokon keresztül vehetjük ki részünket a globális vízhiány megoldására irányuló törekvésekből.

A Tesla szép csendben építi energetikai birodalmát

A Tesla szép csendben építi energetikai birodalmát

Februárban igen komoly fagyok sújtották az Egyesült Államokat, és különösen Texas államot, amelynek a villamosenergia-hálózata nem bírta terhelést, és emiatt milliók maradtak áram nélkül. Ebben számos tényező játszott szerepet, de annyi biztos, hogy a rendszernek komoly hiányosságai vannak. Ezen azonban most részben javíthat a Tesla, amely egy hatalmas akkutelepet épít ki a környéken, ez pedig segíthet az energiatárolásban és a fluktuációk kezelésében. Egyes elemzők szerint hatalmas potenciál rejlik az üzletágban.

A dollár és a járvány kezében a forint sorsa – Most kell lépnie a jegybanknak?

A dollár és a járvány kezében a forint sorsa – Most kell lépnie a jegybanknak?

Az elmúlt napokban újra vészesen közelítette történelmi mélypontját a forint az euróval szemben, belátható távolságba került a 370-es árfolyam. Most nem elsősorban magyar tényezők miatt van nyomás az árfolyamon, az egyre romló járványhelyzet és a globális piaci folyamatok mozgatják a magyar devizát a többi régiós fizetőeszközhöz hasonlóan. A tavalyi tapasztalatok alapján azonban könnyen lehet, hogy már kezd kellemetlenné válni a forintgyengülés az MNB számára, akár lépéskényszerbe is kerülhet a jegybank a következő hónapokban.

A rossz hír is jó hír? - Szárnyal az olaj

A rossz hír is jó hír? - Szárnyal az olaj

A Brent olajtípus árfolyama a koronavírus-járvány kezdete óta először emelkedett 70 dollár fölé hétfőn, míg az amerikai WTI típus jegyzése 2 éves csúcsra ugrott azt követően, hogy támadás érte a szaúdi olajlétesítményeket.

Elkerülhetetlen egyes élelmiszerek drágulása

Elkerülhetetlen egyes élelmiszerek drágulása

A takarmányok világszerte tapasztalható drágulása miatt mindenhol komoly nehézségekkel küzdenek az állattartók. Ez az áremelkedés a hazai állattenyésztőknél, vágóhidaknál és feldolgozóüzemeknél is megjelenik, és az ágazat szereplői szerint a fogyasztói árak is fokozatosan emelkedhetnek a következő hónapokban.

Kulcsszinthez ért a forint – Vissza tud fordulni, vagy jön az új mélypont?

Kulcsszinthez ért a forint – Vissza tud fordulni, vagy jön az új mélypont?

A múlt heti gyengülés után fontos szinten kezdi a hétfői napot a forint az euróval szemben, hiszen már belátható távolságban van a tavalyi történelmi mélypont. Most kevesebb mint egy százalék kellene az új forintmélyponthoz, ami bármikor elérhető, vagy a másik lehetőség, hogy vissza tud fordulni a magyar deviza.

Megint a jegybank számára veszélyes zóna felé indulhat az infláció

Megint a jegybank számára veszélyes zóna felé indulhat az infláció

Februárban ismét 3% környékére emelkedhetett az infláció Magyarországon, vagyis az MNB célsávjának közepén lehet a pénzromlás üteme – vélik a Portfolio által megkérdezett szakértők. A következő hónapokban viszont megint fejfájást okozhat a jegybanknak az áremelkedés, tavasszal akár a célsáv tetejét is átlépheti az inflációs ráta, ami lépésre kényszerítheti a Monetáris Tanácsot is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nukleáris bázis mélyen Grönland jege alatt? Szupertitkos támaszpontra bukkant az Egyesült Államok repülőgépe
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.