Közel 1 milliárd forintos vasúti fejlesztést nyert el az Opus egyik cége
Közel 1 milliárd forintos közbeszerzést nyert el a MÁV-tól az Opus Global érdekeltségi körébe tartozó R-Kord.
Közel 1 milliárd forintos közbeszerzést nyert el a MÁV-tól az Opus Global érdekeltségi körébe tartozó R-Kord.
A Fed héja hangvételű jelzésének és az amerikai államkötvényhozamok emelkedésének legnagyobb elszenvedői a növekedési részvények, azon belül is a technológiai papírok. A szektornak a 2008-as pénzügyi válság óta nem volt olyan rossz évkezdete, mint az idei.
Szerdán is folytatódott a forint szárnyalása az euróval szemben, így az idei első három kereskedési nap alatt 9 egységgel, azaz kb. 2,4%-kal ugrott a magyar fizetőeszköz, hiszen délután a 361-es szintet is megjárta az árfolyam. Ezzel egy szeptember óta megfigyelhető forintgyengülési trendvonal is látványosan megtört.
Egyértelműen erősödéssel kezdte az évet a forint, kedden annyira belejött, hogy több mint egy százalékot javított. A magyar deviza ma akár folytathatja is a javulást, holnap pedig az MNB újabb kamatdöntésére figyelnek a befektetők.
Új történelmi csúcsra drágulhat idén az arany, a nemesfém spot árfolyama megütheti a 2100 dollárt – idézi a Fat Prophets alapkezelő nyersanyagpiaci elemzőjét a CNBC. Véleménye szerint a dollár gyengélkedése és az infláció hajthatja felfelé a leginkább az arany árfolyamát.
Rekordokkal indult az év a tőzsdéken, az év első kereskedési napján a világon elsőként az Apple piaci kapitalizációja meghaladta egy időre a 3000 milliárd dollárt. Megnéztük, hogy mi hajtja az árfolyamot, milyenek a cég kilátásai, hogy mit gondolnak az elemzők a részvényről és hogy olcsó-e még a papír a szárnyalás után.
Valósággal kilőtt ma a Tesla árfolyama a negyedik negyedéves értékesítési adatokra, a részvények több mint 13 százalékot drágultak a mai kereskedésben.
Már tegnap este beszámoltunk róla, hogy az elemzők várakozását messze meghaladó számokat közölt előzetesen a Tesla: 308 600 autót értékesítettek a 263 ezres elemzői várakozásokkal szemben, és több mint 305 840 autót gyártottak 2021 utolsó negyedévében. A meglepetés mértéke a tőzsdei folyamatokon is lekövethető, a kereskedés előtti adatok alapján ugyanis közel 7 százalékos pluszban nyithat a részvény.
Nagyot esett az OTP árfolyama tavaly karácsony előtt, azóta viszont meredeken emelkedik, és egyre biztatóbb az összkép.
Ma 20 éve, hogy fizikai formában is megjelent az euró 12 tagállamban, azaz bőven nagykorú pénzről beszélhetünk már, amely számos gyermekbetegségen átesett időközben.
Bár ma van az év utolsó napja, a magyar tőzsde már a tegnapi kereskedéssel elbúcsúzott 2021-től, így vissza tudunk nézni az évre, kik voltak a nyertesek, a vesztesek, hogyan teljesített nemzetközi és történelmi összevetésben a magyar tőzsde, és mekkorára híztak a BÉT-en jegyzett magyar cégek.
A reggeli stabil, 370 körüli kezdés után arra a hírre, hogy az MNB ma ismét kamatot emelt, 20 bázisponttal 4%-ra, lendületet adott a forintnak, de csak rövid időre, aztán a nap nagy részében ismét 370 körül járt a kereskedés, majd az esti órákra lendületbe jött a magyar fizetőeszköz.
Nem a forint éve volt az idei, hiszen az euróval szemben két százalékkal gyengült a magyar deviza, ami novemberben új történelmi mélyponton is járt 370 felett. Az év egészét nézve a középmezőnyben volt a forint teljesítménye, ha azonban csak az utolsó három hónapot nézzük, akkor alig találni nagyobb gyengülést.
A sok tagországnál gyorsabb magyar gazdasági kilábalás abban az értelemben visszaütött, hogy a helyreállítási programunk keretösszegéből 440 milliárd forintnyi forrást el fogunk veszíteni és további tízmilliárdokat bukunk el a REACT-EU forrásokból is – derült ki a Pénzügyminisztérium szerdán közzétett középtávú költségvetési kitekintő anyagából. Az ok egyszerű: ezeknek a pénzeknek a felosztása a gazdasági és munkaerőpiaci teljesítményen, így tehát a válság alatt elszenvedett visszaesésen, majd kilábaláson múlik és ezeken a területeken jól teljesített az ország.
A tudóstársadalom és a gyógyszergyártók megfeszített munkájának köszönhetően a koronavírus-járvány kirobbanását követően rekordsebességgel, egy éven belül lett hatásos koronavírus elleni vakcinája a világnak. Kis biotechnológiai vállalatok emelkedtek fel szinte a semmiből, őrületes hozamokat biztosítva a befektetőiknek. Idén, ahogy elkezdődtek az oltási programok, a cégek eredményeiben is megjelentek már az oltások, kirajzolva, hogy kik eddig a vakcinaverseny nyertesei. De ezzel együtt megkezdődtek a profitrealizálások is, jelentős korrekciót hozva több vakcinarészvénynél.
Ha karácsony előtt Orbán Viktor Facebook-videót tesz közzé, akkor már készülhetnek is a bankok néhány milliárd forintos veszteségre. Így volt ez tavaly és idén is. A múlt hét egyik fontos bejelentése volt, hogy a kormány jövő év közepéig kamatstopot vezet be a jelzálogfedezetű hiteleknél. Amennyire örülhetnek a hírnek az érintett hitelfelvevők, annyira nem a bankok, vagy azok részvényesei. Orbán Viktor bejelentése után az OTP árfolyama és piaci értéke is nagyot esett, első ránézésre jóval nagyobbat, mint amit a kamatstop indokolna. Vagy eléggé túlreagálta a piac Orbán bejelentését, vagy valami mást kezdtek árazni a befektetők.
Minimális elmozdulással kezdi a keddi napot a forint az euróval szemben, így továbbra is hajszálra van történelmi mélypontjától a magyar deviza. Az alacsony év végi forgalomban a piac elsősorban az MNB csütörtöki egyhetes betéti tenderére figyel most.
Elon Musk már megint viccet csinált a tőzsdéből, elég volt egy Twitter-poszt, és felrobbant egy kriptoeszköz árfolyama.
A nemzeti versenyhatóság 472 milliós bírságot rótt ki a Viagogo jegyértékesítő platform svájci üzemeltetőjére a fogyasztókat megtévesztő és pszichés nyomás alá helyező, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatai miatt.
Bár a Magyar Nemzeti Bank a világpiaci hangulat miatt ellenszélben van, ha az ország elvégzi a házi feladatait, annak idővel meglesz az eredménye - többek között ezt válaszolta Matolcsy György jegybankelnök a Magyar Nemzetnek adott interjújában a gyenge forintot firtató kérdésre. Matolcsy szerint az infláció megtörésére "a monetáris transzmisszió minden csatornáját használnunk kell." A kamatstop megerősíti az MNB-t, hogy a leghatározottabban lépjen fel az infláció ellen. A jegybank üdvözli a költségvetés hiánycsökkentő lépéseit.
Több területen is szolgáltathat izgalmakat a vállalat gyorsjelentése.
Mindkét párt lemondásra szólította fel a titkosszolgálat igazgatóját.
Elkaszálták az ukrán vezérkari főnököt az Azov nyomására, de ez nem volt elég.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.