Kedden megint érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, így karnyújtásnyira került történelmi mélypontjától. Ma reggel 327 felett indul a magyar deviza napja, miközben a dollár nem tud tovább kapaszkodni.
Az elmúlt hetekben megint jelentős külföldi pozíciók épültek ki a forint ellen a piacon, ezek mértéke majdnem elérte azt, amit március végén, az MNB jelképes kamatemelése után láttunk. Ez rögtön megmagyarázza a forint utóbbi hetekben látott gyengülését, aminek köszönhetően történelmi mélypontja közelében jár a magyar deviza az euróval szemben.
A múlt hét második felében kicsit enyhült a nyomás a forinton, távolabb került történelmi csúcsától az euróárfolyam. Komolyabban azonban továbbra sem lélegezhetünk fel, főleg úgy, hogy holnap jön az MNB kamatdöntő ülése, ami érdemi hatással lehet a forint árfolyamára is.
A gyengére sikeredett német beszerzési menedzser indexek, az amerikai-kínai kereskedelmi háborús feszültség fokozódása és a megállapodás nélküli Brexit növekvő esélye együtt borongós hangulatot okozott ma a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon és ez a forintot is gyengítette. A délutáni eséssel a forint a dollárral szemben új kétéves mélypontra, az euróval szemben nyolchavi mélypont közelébe bukott, majd a zöldhasú éles fordulatot mutatott, így a forint is gyorsan talpra állt.
Tegnap alig egy százaléknyira volt mindenkori mélypontjától a forint, a következő napokban is ennek a 330-as szintnek a megközelítése lehet a középpontban. A jövő keddi jegybanki kamatdöntésig biztosan az lesz a fő kérdés, hogy lép-e az MNB a forintgyengülésre válaszul.
Az utóbbi napokban is folytatódott a forintgyengülés, így két hónap alatt már összességében négy százalékkal került lejjebb a hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama. Ez azt is jelenti, hogy a sokáig eseménytelennek ígérkező májusi jegybanki kamatdöntés mégis izgalmakat hozhat. A Monetáris Tanácsnak patikamérlegen kell kimérnie a kommunikációját jövő kedden, ha nem akarja, hogy a tavaly nyáron látott történelmi mélypontra essen a magyar deviza.
Hétfőn a nap legnagyobb részében a 326-os szint felett maradt a forint az euróval szemben és mivel a dollár is megőrizte fokozott erejét a vezető devizákkal szemben, így vele szemben a forint kétéves mélypont körül ragadt a hétfő esti kereskedés alapján.
A pénteki gyengülés után lassan már csak a 330 feletti történelmi csúcs van előttünk az euróárfolyamban. Hétfő reggel egyelőre kicsit erősödni tud a magyar deviza, de a következő napok kérdése az lehet, elindul-e a kulcsfontosságú szint felé a jegyzés. Ez nagyban múlhat azon is, hogy a dollár tovább tud-e erősödni, az ugyanis hagyományosan nem jó hír a forinthoz hasonló feltörekvő piaci devizáknak.
A jelenlegi helyzetben gyakorlatilag értéktelenek a Thomas Cokk utazási iroda részvényei - állapította meg a Citigroup elemzője. A papírok az elmúlt egy évben értékük 90 százalékát elveszítették, vagyis a jelek szerint a piac is osztja a rémisztő véleményt.
Szerdán átmenetileg 325 felett is járt az euró jegyzése, majd onnan estére kicsit visszaerősödött a forint, így a csütörtöki napot ismét a lélektanilag fontos szint alatt kezdi. A dollár ismét megpróbált kitörni 1,12 alá, de egyelőre sikertelen volt, ez is támogathatta a magyar devizát.
Bár minden idők második leggyorsabb gazdasági növekedési adatát közölte az első negyedévre a KSH (5,2% kiigazítva), a forint utána mégis gyengült és a délutáni órákban az euróval szemben héthavi, a dollárral szemben kétéves mélypontra bukott rendre 325,8-as és 291,4-es árfolyamnál. A forintgyengülésben szerepe lehetett annak a sajtóértesülésnek, hogy vizsgálják az amerikai hatóságok magyar üzletemberekkel és politikusokkal szembeni szankciók bevezetésének lehetőségét. Aztán a nap végén egyszerre két globális hangulatjavító hír is megjelent Amerikából (újraindulnak a kínai vámtárgyalások, elhalaszthatják az európai autóvámokat akár 6 hónappal), amelyek hirtelen erősítették a forintot is.
Alig mozdul kedd reggelre a forint az euróval szemben azt követően, hogy tegnap megint a 325-öt vette célba, majd estére visszaerősödött. A következő napokban a holnap érkező GDP-adat lehet érdemi hatással akár a forint árfolyamára is.
Kismértékű gyengüléssel kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben, azonban a múlt hét végi erősödés miatt így is 324 alatt kezdjük a napot. A feltörekvő piacokon a török lírától ismét gyengélkedést látunk, ettől eltekintve csendesen indul a hét a piacokon.
Napok óta a 325-ös lélektani határ közelében billeg a forint az euróval szemben, egyelőre nem gyengült fölé, de bármikor jöhetne az áttörés, ami tavaly október óta nem látott árfolyamot jelentene. Közben az euró az 1,12-es szint felett próbálja megvetni a lábát a dollárral szemben.
Kismértékű gyengüléssel kezdte a hetet a forint, így továbbra is 323 felett jár az euró jegyzése. A múlt hét végén a Moody's hozhatott volna átmeneti fellélegzést a forint számára, azonban a hitelminősítő nem foglalkozott a magyar adósbesorolással.
Az elmúlt hetekben érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, a hét közepén idei mélypontján is járt a magyar deviza. A JP Morgan elemzői szerint azonban ez még csak a kezdet, az év végére láthatunk 330 feletti árfolyamot is, ami új történelmi mélypont lenne a forint szempontjából. A szálakat továbbra is elsősorban az MNB mozgatja, amíg a jegybank vonakodik komolyabb szigorító lépésre elszánni magát, addig várhatóan a forint sem tér magához.
Új idei mélyponttal ünnepelte a munka ünnepét a forint az euróval szemben, lassan a 325-ös lélektani szint fenyeget. Az euró közben folytatta a korrekciót, 1,12 közelében jár a dollárral szembeni jegyzés.