Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének pénteki adása. A mai műsor első részében Paks II.-ről volt szó, ugyanis a projekt megkapta a létesítési engedélyt, így hamarosan elindulhatnak az építkezések, de kérdés, hogy mit szól mindehhez az Európai Unió. A témával kapcsolatban Weinhardt Attilát, a Portfolio Makro rovatának elemzőjét kérdeztük. Az adás második részében az állampapírpiaccal foglalkoztunk. Arról, hogy mik az intézményi papírok, és hogy melyik az az állampapír, amivel egy év alatt 10%-os kamatot lehet szerezni Árgyelán Ágnest, lapunk Pénzügy rovatának elemzőjét kérdeztük.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően újabb 30 bázisponttal 1,5%-ra emelte az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa kedden. A borítékolható lépés mellett a közlemény és Virág Barnabás háttérbeszélgetése tartogathat még izgalmakat, hiszen vélhetően az eszközvásárlási program (QE) további sorsáról is döntött a jegybank.
A Portfolio összesítése szerint az elmúlt két hétben újabb 211 millió eurónyi, mintegy 68 milliárd forintnyi, uniós támogatást utalt át az Európai Bizottság Magyarországnak a 2014-2020-as fejlesztési ciklus terhére, és ezzel idén összesen már mintegy 545 milliárd forintnyi folyósítás történt meg. Mindez szépen beleillik abba a képbe, amit október elején előrevetítettünk, miszerint év végéig még sok százmilliárd forintnyi brüsszeli átutalás történhet meg.
Ritkán látható annyira erős nettó tőkebeáramlás a feltörekvő piaci kötvényalapokba, mint ahogy a 2018-as év indult, hiszen két egymást követő héten is 3 milliárd dollár feletti volt a beáramló tőke volumene, de ez nem lesz fenntartható ütem - mutat rá heti elemzésében az UniCredit Research.
Péntek este közzétett döntésével megerősítette Magyarország "BBB-" szintű, immár a befektetésre ajánlott kategória alsó szélén álló hitelminősítését a Fitch Ratings. A besoroláshoz tartozó kilátás stabil. A forint nem reagált döntésre, a már délután elért egyhavi csúcson ragadt az euróval szemben 309,8 körül. Ennek oka az, hogy a döntés megfelelt a piaci várakozásoknak, igaz a stabil kilátás esetleges javítása nem volt kizárható ma.
Továbbra is csúcsot csúcsra halmoznak a magyar állampapírok, az utóbbi hetekben már láthattuk, hogy a kedvező nemzetközi hangulatban a hosszú kötvények hozamai is lefelé indultak. Ez látszott a csütörtöki aukción is, ahol az ÁKK a tervezettnél 4 milliárd forinttal több papírt adott el.
Az előzetesen meghirdetett összegben adott el három hónapos diszkont kincstárjegyet kedden az ÁKK, a hozam pedig továbbra is egy hajszállal a nulla százalékos határ felett van.
Sikeresen eladott 20 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkont kincstárjegyet csütörtökön az ÁKK, a hozam viszont már nem tudott tovább csökkenni a korábbi 0,1 százalék körüli szintről. Közben az ötéves változó papírokra olyan erős kereslet volt, hogy kicsit még emelt is az elfogadott mennyiségen az adósságkezelő.
A tervezettnek megfelelő összegben adott el három hónapos diszkont kincstárjegyeket kedden az ÁKK, a hozam pedig még mindig egy hajszállal van nulla felett.
A japán és a spanyol hitelbuborék azon az eladósodottsági szinten durrant ki, ahol most éppen a kínai hitelbuborék tart - hívja fel a figyelmet pénteki gyors piaci összefoglalójában a Societe Generale.
Egy százalék alatti átlagos hozam mellett sikerült értékesíteni hároméves kötvényeket az ÁKK csütörtöki aukcióján, ezzel újabb korábban nem látott hozamszintet értünk el. Összességében a három futamidőn összesen 11 milliárd forinttal sikerült túlteljesíteni a kitűzött célt az adósságkezelőnek.
Ukrajna őszre halaszthatja 1 milliárd dollár értékű eurókötvény kibocsátását - közölte az ukrán pénzügyminiszter. Olekszandr Daniljuk korábban 500 millió dolláros kötvénykibocsátásról beszélt, de már akkor hangsúlyozta, hogy még nincs végső döntés a kibocsátás időpontjával és összegével kapcsolatban.
Négy európai ország hozza össze az Európai Unió államadósságainak 70%-át. A magyar állomány európai léptékkel igen kicsi, akkor is, ha a gazdaságnak még mindig nagy megterhelést jelent. Térképen az EU államadóssága.
A Quaestor-botrány alapügye, vagyis a csalás és sikkasztás már bírósági szakaszban van, pénzmosás, csalás, hűtlen kezelés és okirat-hamisítás miatt azonban még nyomoznak a hatóságok - értesült a Magyar Nemzet.
Az olasz kormány nem változtat a gazdaság idei növekedési előrejelzésén, amikor a jövő héten ismerteti legújabb becslését, ugyanakkor bejelenti a tavaly lelassult privatizációs programjának felgyorsítását.
A tervezett 43 helyett 50 milliárd forint értékben adott el kötvényeket csütörtökön az ÁKK, ez az ötéves papírok sikerének volt köszönhető. A három- és ötéves állampapírok esetében jelentős hozamcsökkenést láthattunk a két héttel korábbihoz képest.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.