Az indonéziai Bali szigetén a G20-csúcs előtt találkozik egymással először élőben Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai államfő. Mielőtt elvonultak hosszabb zárt ajtók mögötti beszélgetésre, fontos dolgok kerültek szóba a felek között.
Hat hónappal ezelőtt, május 14-én iktatták be Magyarország köztársasági elnökévé Novák Katalint, első nőként hazánk történelmében. Szimbolikus üzenete van annak, hogy a nemzetközi porondon rendkívül aktív államfő elsősorban a nyugati szövetségesi rendszer (NATO, Európai Unió) tagállamaiba látogat el, és annak is, hogy hová vezetett első külföldi útja. Ezeken a helyszíneken minden alkalommal a béke fontosságát hangsúlyozza az orosz-ukrán háború tekintetében, ám a magyar kormánytól eltérő hangsúllyal és más üzenetek megfogalmazásával teszi azt. Közben pedig a fél év leforgása alatt volt több olyan hazai ügy is, amelyben egyértelműen kiderült saját álláspontja: gyorsított törvényhozások, alaptörvénymódosítás, kata-törvény, abortusz szabályok. Összefoglaljuk Novák Katalin első fél évét.
Anze Logar, az ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) támogatásával induló független jelölt, volt külügyminiszter és a szintén függetlenként induló baloldali Natasa Pirc Musar ügyvéd mérkőzik meg egymással vasárnap a szlovén elnökválasztás második fordulójában. Mindkét jelölt a győzelemben bízik.
Ukrajnában csaknem 4,5 millió ember maradt áram nélkül péntekre virradóra az ország infrastruktúráját ért orosz csapások miatt, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ezt "energetikai terrornak" minősítette.
Az orosz támadás ellen védekező ukránok is békét akarnak, de olyan békét, amely megőrzi hazájuk függetlenségét és szuverenitását. Nincs alternatíva az Ukrajna elleni háborúja miatt Oroszországra kivetett európai uniós szankciók helyett - jelentette ki a német államfő pénteken Berlinben.
Oroszország megsemmisítette az ukrajnai energetikai infrastruktúra több mint egyharmadát - mondta Volodomir Zelenszkij ukrán államfő kedden egy berlini konferencián, amelyet az ország újjáépítéséről rendeztek.
Ismét Hszi Csin-ping kínai elnököt választották a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkárává vasárnap Pekingben, az államfő így várhatóan harmadik ötéves ciklusát kezdheti meg.
Telefonbeszélgetést tartott Recep Tayyp Erdogan török elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – írja az Ukrainszkaja Pravda. A beszélgetés során Erdogan elnök azt kérte ukrán hivatali partnerétől, hogy kezdjen el ismét tárgyalni Putyinnal a háború diplomáciai úton való rendezéséről.
Vasárnap kezdődik a Kínai Kommunista Párt (KKP) kongresszusa, amelyet tízévente kétszer rendeznek meg, és amelyen - politikai kihívó híján - várhatóan újraválasztják Hszi Csin-ping kínai államfőt, aki harmadik ötéves elnöki ciklusát kezdheti meg a világ második legnagyobb gazdaságának élén.
Rakétatámadás érte csütörtökön Irakban a szigorúan védett bagdadi zöld zónát és környékét a parlament államfőválasztó ülése előtt. A támadásban a biztonsági erők két tagja és három civil megsebesült, de a parlamenti ülés időben elkezdődött, és tart - közölte a hadsereg.
Elfogadta szerdán Andrzej Duda lengyel elnök az európai uniós ügyekért felelős miniszter, Konrad Szymanski lemondását, akinek utódját egyelőre nem jelölték ki.
A kazahsztáni Asztanában találkozik csütörtökön ismét Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyp Erdogan török elnök – jelentette be Dimitrij Peszkov Kreml-szóvivő az Interfax tájékoztatása szerint.
Elítélik a Bukaresti Kilencek államfői ukrán városok tömeges orosz bombázását, amelyet a nemzetközi jog értelmében háborús bűncselekménynek tekintenek - derül ki a kilenc államfő közös közleményéből, amelyet a varsói elnöki hivatal tett közzé. A szervezetnek része Magyarország is.
Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken szorosabbá váló kétoldalú kapcsolatokról beszélt telefonon, és a török államfő megismételte: Ankara szívesen részt venne az ukrajnai háború békés befejezésének előmozdításában - jelentette be a török elnöki hivatal.