Ukrajna EU-tagjelölti tagságát a horvát kormánynak feltételhez kell kötnie, amely kategorikusan leszögezi, hogy Bosznia-Hercegovinának is még aznap meg kell kapnia - mondta Zoran Milanovic horvát elnök pénteken Ohridban, az észak-macedóniai Prespa Fórum másodi napján a horvát sajtónak nyilatkozva.
A francia politika sokáig meghatározó ereje, a konzervatív jobboldal, az elmúlt évtizedben fokozatosan szorult vissza az ellenzéki szerepbe, s a párt nemzetgyűlési frakciója a parlamenti választások második fordulója után várhatóan a felére zsugorodik, a jobbközép Köztársaságiak ugyanakkor a mérleg nyelvének szerepét tölthetik be Emmanuel Macron államfő második ötéves mandátuma alatt - jelentette az AFP francia hírügynökség szerdán.
A távozás feltételeiről próbálnak meg tárgyalni a szeverodonyecki Azot vegyi üzemben körülzárt ukrán erők, de értésükre adták, hogy feltétel nélkül kell letenniük a fegyvert - közölte Rogyion Mirosnyik, a csak Oroszország által függetlennek elismert "Luhanszki Népköztársaság" moszkvai nagykövete péntek délutáni Telegram-bejegyzésében.
Egy ország vagy szuverén, vagy gyarmat, köztes megoldás nincs - jelentette ki Vlagyimir Putyin csütörtökön Moszkvában, fiatal vállalkozókkal megtartott találkozóján.
Veszélybe került Szergej Lavrov hétfőre és keddre tervezett belgrádi látogatása, Montenegró, Észak-Macedónia és Bulgária ugyanis megtiltotta, hogy az orosz külügyminisztert szállító gép használja a légterét - közölte értesülését vasárnap az internetes oldalán a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.
Novák Katalin köztársasági elnök szerint szükség van erős, stabil, ütőképes haderőre, amely képes garantálni Magyarország függetlenségét, területi épségét és határainak katonai védelmét.
Miniszterelnököt választ ma az Országgyűlés. A képviselők ötödik alkalommal választhatják Magyarország miniszterelnökévé Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, a Fidesz-KDNP-listavezetőjét az államfő javaslatára.
Átvette köztársasági elnöki hivatalát Novák Katalin - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában. Közben a Magyar Közlönyben megjelent a köztársasági elnök határozata arról, hogy ki lesz a kabinetfőnöke és a hivatalvezetője. Novák Katalin egyúttal közzétette azt is, hogy kikkel fog együtt dolgozni.
Az orosz és az ukrán fegyveres erők összecsapásai folytatódnak, Donbaszban dúlnak heves harcok. A héten új EU-s szankciók jöhetnek, a németek állítólag már nem ellenzik az orosz olajembargót. Ennek ellenére az uniós országok továbbra is megosztottak abban a kérdésben, hogy milyen hamar csökkenthetik az orosz energiaellátástól való függőségüket. Időközben újraindult az ágyúzás a mariupoli Azovsztal acélműnél, miután a civileket evakuáló buszok elhagyták az üzemet. Hétfő este pedig Odesszából számoltak be rakétatámadásról, amely halálos áldozatokat is követelt.
1. Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsának titkára szerint Oroszország előzetesen figyelmeztette Magyarországot az Ukrajna elleni támadásra, amelyet a magyar külügy cáfolt.
2. Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzése arra figyelmeztetett, hogy Oroszország május elején újabb provokációkat készül végrehajtani az úgynevezett Dnyeszteren túli területeken, amelyek hivatalosan Moldovához tartoznak.
3. Nagy-Britannia további 300 millió font (136 milliárd forint) értékben szállít felszereléseket Ukrajnának az Oroszország elleni védelemhez.
4. Az Egyesült Államok EBESZ-hez delegált nagykövete szerint Oroszország még ebben a hónapban annektálhatja a kelet-ukrajnai szakadár Donyecki és Luhanszki Népköztársaságot.
Nagyjából 620 ezer euró elsikkasztásával vádolta meg az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a franciaországi elnökválasztás második fordulójába jutott Marine Le Pent és több párttársát, köztük az apját is. – szemlézte a Guardian cikkét a Telex.
Nem tesz jót a német-ukrán kormányzati kapcsolatokat, hogy a kijevi vezetés nem kívánja fogadni Frank-Walter Steinmeier német államfőt - jelezte Olaf Scholz német kancellár egy szerdai interjúban.
A 2002-ben önálló országgá váló Kelet-Timor államfője lenne ismét a Nobel-békedíjas Jose Ramos-Horta. Az ország Indonéziától való függetlenségéért küzdő mozgalom egykori vezéralakja a 2007-2012 közötti elnöksége után másodszor indul el újra az államfői posztért a félelnöki berendezkedésű országban. A 2012-es sikertelen újrázási kísérletével szemben a mostani elnökválasztáson jelöltségét támogatja Xanana Gusmao, a függetlenségi mozgalom másik hőse, az ország első államfője, aki az ország egyik legfőbb pártjának vezetője. Gusmao a támogatásért cserébe az előrehozott parlamenti választás kiírását kéri Ramos-Hortától annak választási győzelme esetén. Gusmao célja feltehetően az, hogy a 2007-2015 közötti miniszterelnöksége után ismét átvegye a kormány vezetését, amivel fel tudná gyorsítani az utóbbi időben megakadt nagyszabású gáz- és olajipari beruházás megvalósítását. Új mezők kitermelés alá vonása nélkül ugyanis súlyos költségvetési problémák merülnének fel az országban, miután az állami bevételek túlnyomó részét a gáz- és olajbevételek biztosítják.
Türkmenisztánban az államfő fiát hirdették ki a vasárnapi elnökválasztás győztesének, megnyitva ezzel az utat Serdar Berdimuhammedov előtt, hogy apja, Gurbanguly Berdimuhammedov utódja legyen a nemzetközileg elszigetelt közép-ázsiai állam élén.
A napokban iktatták be ismét hivatalába Sergio Mattarellát, Olaszország köztársasági elnökét. A politikus ugyan korábban kifejezetten hangsúlyozta, hogy nem kíván még egy ciklust eltölteni a Quirinale-palotában, kénytelen volt maradni hivatalában, miután az olasz parlamenti pártok képtelenek voltak egy mindenki számára elfogadható államfőt jelölni Mattarella helyére. Bár jelenleg úgy tűnik, hogy sikerült elkerülni a politikai káoszt, az elnökválasztás megmutatta, hogy mennyire törékeny az olasz nagypolitika egyensúlya. Ez pedig csak még inkább megborulhat a jövőre esedékes választások közeledtével, amely különösen fájdalmas lenne az eurózóna harmadik legnagyobb gazdasága számára.