110 millió eurós hitelt vesz fel egy magyar banktól a boszniai Szerb Köztársaság
A boszniai Szerb Köztársaság 110 millió eurós hitelt vesz fel a magyar Exim Banktól - jelentette pénteken a boszniai média a Reuters tudósítása szerint.
A boszniai Szerb Köztársaság 110 millió eurós hitelt vesz fel a magyar Exim Banktól - jelentette pénteken a boszniai média a Reuters tudósítása szerint.
Nouriel Roubini, a Dr.Végzet néven elhíresült pesszimista közgazdász azután vált közismertté, hogy megjósolta a 2008-as amerikai ingatlanpiaci összeomlást és az azt követő nagy pénzügyi válságot, a farkast előszeretettel kiáltó guru idén egész évben arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy az Egyesült Államokban elkerülhetetlen a recesszió, és ezt globális stagflációs adósságválság fogja követni. Most pedig részletezte, hogy mindez hol fog először megmutatkozni és hogyan hathat a részvénypiacokra.
Sosem történt még olyan a magyar államadósság-finanszírozásban, mint októberben: a friss számok szerint a magyar lakosság lett az állam legnagyobb hitelezője, maga mögé utasítva a hitelintézeteket és a külföldi befektetőket is. Ez annak is köszönhető, hogy jó pár szenvedős hónap után a lakosság ismét rátalált az állampapírokra, de vannak itt más érdekességek is.
A világ legszegényebb 50 országa az idén 62 milliárd dollárt költ adósságszolgálatra, ez 35 százalékkal haladja meg a 2021. évi szintet - közölte a Világbank kedden publikált éves adósságjelentésében.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. Mai műsorunk első részében arról volt szó, hogy bőségesnek egyáltalán nem nevezhető a magyar devizatartalék mértéke, a keddi EU-s fejlemények pedig még távolabb is löktek minket attól, hogy a helyzet tartósan pozitív irányba változzon. Bár a Guidotti-Greenspan szabály alapján kalkulált értéket még meghaladja, a háromhavi importszámlánknál már kisebb Magyarország nemzetközi tartaléka. A témával kapcsolatban Beke Károly, a Portfolio makroelemzője volt a vendégünk. Az adás második részében azzal foglalkoztunk, hogy újabb szektor nézhet szembe jelentős kormányzati beavatkozással, ezúttal a biztosítók piacán jöhet szorosabb állami kontroll és a jelenleginél aktívabb központi szerepvállalás. Erről Palkó Istvánt, portálunk Pénzügy rovatának vezető elemzőjét kérdeztük.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról a hosszú és rövid futamú litván államadósság-kötelezettségek elsőrendű, "A plusz/A-1" osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings.
40-45 billió jent tervez elkölteni a következő öt évben haderővel kapcsolatos kiadásokra a japán kormány – írja a Reuters három bennfentes forrás alapján.
Húsbavágó inflációt tapasztalnak Magyarország és Európa többi országának lakosai, az emelkedő árak visszavetik a fogyasztást. A vállalatok számára is fájdalmas az infláció, a költségek emelkedésén túl megnehezíti a tervezést, bizonytalanná teszi a kilátásokat. Az árstabilitás elérése mindenkinek az érdeke, nehéz elképzelni, hogy az ilyen magas inflációnak van pozitív hatása is. Pedig van: az árak ilyen szintű emelkedése elinflálja az adósságot, ez pedig a koronavírus-válságban jócskán eladósodott országok számára kapóra jön. Persze csak akkor, ha tényleg érvényesül ez az elméleti közgazdasági összefüggés a gyakorlatban is.
A gazdaságfejlesztési miniszter szerint az ellátásbiztonság mindennél fontosabb, a felhalmozott stratégiai készleteket pedig elsősorban váratlan káreseményekre, természeti károkra és háborúkra tartjuk fenn, a nemrég kialakult üzemanyaghiányos helyzetben nem szabad hozzányúlni a készletekhez.
A napokban látott napvilágot a Pénzügyminisztérium előterjesztésében a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításának tervezete, amelyet szokatlan módon társadalmi egyeztetésre is felkínált a tárca. Élnék a lehetőséggel.
Nagyot csökken a forint állampapírok hozama ma a piacon azt követően, hogy Nagy Márton bejelentette: vége az eddigi nyerészkedéseknek a bankbetéteknél. Mivel az intézményi befektetők egy nagy részét ezzel a kormány arra „kényszeríti”, hogy jegybanki betét helyett állampapírban tartsa a pénzét, az olyan rövidebb lejáratú papírok hozamát is érinti a visszaesés, mint a Diszkont Kincstárjegyek. Ez pedig rossz hír azoknak, akik a DKJ-hozamára építő Bónusz Magyar Állampapírba fektettek.
A magyar gazdaság kilátásai bizonytalanok, de a monetáris- és fiskális politikák szigorítása jó irány. Ennek és a külső tényezőknek a hatására az infláció és a fizetési mérleghiány jövőre jelentősen mérséklődhet, de azért még bőven van teendő - ezek közül a legfontosabb, hogy a kormány által bevezetett árszabályozási intézkedéseken lazítani kell - írja az IMF az évente esedékes 4-es cikk szerinti felülvizsgálata után kiadott közleményében.
A 2021-es központi költségvetés végrehajtása megfelelt az előírásoknak, a zárszámadási törvényjavaslat a jogszabályoknak megfelelően készült el, az államadósság a törvényi követelményekkel összhangban alakult - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön.
A világgazdasági kilátások még a múlt havi előrejelzésnél is borúsabbak az IMF közlése szerint. Az intézmény a beszerzési menedzser-indexek elmúlt hónapokban tapasztalt folyamatos romlására hivatkozik - írja a Reuters.
Megbízta a magyar Államadósság Kezelő Központ a kínai bankokat a második zöld címkézésű pandakötvény kibocsátás lebonyolításával – írja a Reuters IFR News szolgáltatása.
A különféle statisztikákban már mutatkoztak a jelei, de most az MNB számai is megerősítették: egyértelműen a befektetési alapokra kattant rá a magyar lakosság, az állampapírokból pedig áramlott ki a pénz a friss, szeptemberi számok szerint. A pénzáramlások azt mutatják, hogy sosem volt még ilyen rossz negyedéve az állampapíroknak, és sose volt még ilyen jó három hónapja a befektetési alapoknak.
Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzése szerint várhatóan recesszióban tölti a jövő évet a brit gazdaság a magas infláció, az emelkedő kamatok és a világgazdaság általános gyengélkedése miatt.
A 2010-es kormányváltás idején látott gazdasági nehézségekhez hasonlította a jelenlegi környezetet Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio Budapest Economic Forum konferencián. A következő év nehéz lesz, de a miniszter optimista volt előadásában: szerinte helyes gazdaságpolitikával 2023-ban is elkerülhető a recesszió, 2024-ben pedig visszatérhetünk a 4% körüli, egyensúlyi növekedési pályára. Az ország finanszírozás Varga Mihály szerint továbbra is stabil, az idei hiánycél tartható, az államadósság pedig újra csökkenő pályára fog állni.
Szélsőjobboldali győzelem született Olaszországban, és ennek a fősodorban politizáló európai kormányok nem örülnek. Az olasz kormányrudat olyan pártok veszik át, amelyek korábban hevesen kritizálták az EU-t és az eurózónát, ráadásul a korábbi olasz kormányokra jellemző fedezetlen költekezéssel kapcsolatos félelmek is övezik a jobboldali tömörülést. A feszült érdeklődésre tekintettel a milánói UniCredit Bank összeszedte a kormányzásra készülő olasz szövetség gazdaságpolitikai ígéreteit, és ezek összességében megnyugtató képet mutatnak: rövid távon biztosan nem várható felelőtlen költségvetési politika, sőt, a piacbarát intézkedési tervezetek egy része kifejezetten pozitív irányú változást hozhat. Hosszabb távon viszont már több a kérdőjel, és bizony a vitákat az Európai Unióval egy-egy területen gyakorlatilag biztosra vehetjük már most.
Ázsia legnagyobb gazdasági kihívásai a növekvő adósság és a tőkekivonás lehetnek, ahogy a kamatok tovább növekednek - figyelmeztet az IMF.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.