Rendkívül fontos szerepet töltenek be az ország vérkeringésében a nagyvárosok: a vidék gazdasági és az innovációs központjai, ezért 2024-ben ismét vármegyeszékhelyekre látogat a Portfolio ingyenes konferenciasorozata. Találkozzunk június 6-án Debrecenben: a belépés ingyenes!
Csaknem 400 millió eurós beruházásból Romániában, Brassó megyében épül meg Európa legnagyobb lőporgyára - erősítette meg Nicolae Ciuca szenátusi elnök, volt kormányfő szerdán Bukarestben, a Black Sea Defense and Aerospace (BSDA-2024) elnevezésű nemzetközi hadifelszerelés-kiállítás megnyitóján.
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) keretében ebben az évben mintegy 800-850 milliárd forint forrásra jelenik meg felhívás a vállalkozások számára – jelentette be Greinstetter Balázs, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára. Elmondta, hogy a GINOP Plusz programok célja, hogy 2030-ra a magyar kkv-k bruttó hozzáadott értékteremtő képessége növekedjen, továbbá a foglalkoztatási ráta 85 százalékra emelkedjen.
A Portfolio Csoport harmadik alkalommal rendezi meg a GEN Z Fest-et, a Z generáció fesztiválját. Most először próbálhatják ki magukat a fiatal vállalkozók a fesztiválon: a Delfinek között című program keretében egy negyedórás pitchet követően kérhetnek tanácsokat sikeres vállalkozóktól: Fränk Barbarától, Jendrolovics Mátétól, és a Cápák között angyalbefektetőjétől, Sárospataki Alberttől. Ma éjfélig lehet jelentkezni, kattints ide a részletekért!
Jelentkezz vállalkozásötleteddel a GEN Z Fest mentorprogramjára! Május 9-én az Akváriumban pitchelheted ötletedet a mentoroknak, akik segítenek túljutni az akadályokon, és elindítani a saját vállalkozásodat. A jelentkezés május 6-ig tart, kattints a részletekért!
Ingyenes tavaszi országos gazdasági rendezvénysorozatunk záró állomásaként Pest vármegyébe látogatunk. Találkozzunk június 12-én Herceghalmon!
A GEN Z Fest-en a fiatal felnőttek életét alapvetően befolyásoló témákat elemzik közösen a szakértők és a résztvevők: pénzügyek, AI, környezetvédelem, a jövő kihívásai. Most először a fiatal vállalkozók is megmutathatják magukat: a Delfinek között programon egy 15 perces pitchet követően kérhetnek segítséget három mentortól vállalkozásuk elindításában, fejlesztésében. Jelentkezz május 6-ig!
Rendkívül fontos szerepet töltenek be az ország vérkeringésében a nagyvárosok: a vidék gazdasági és az innovációs központjai, ezért 2024-ben ismét vármegyeszékhelyekre látogat a Portfolio ingyenes konferenciasorozata. Találkozzunk június 4-én Székesfehérváron: a belépés ingyenes!
Néhány hete nevet és arculatot váltott az IFKA központi vállalkozásfejlesztési ügynökség. A társaság új neve Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség lett: a névváltáson túl tevékenysége is átalakult, és szervezeti működése is megújult. A Portfolio a változás részleteiről és kormányzati vállalkozásfejlesztés aktuális feladatairól kérdezte Szabados Richárdot, az MGFÜ ügyvezetőjét.
A kormány célja az idén, hogy minél gyorsabban szétossza a vállalkozásoknak az uniós forrásokat. Ebben kiemelt szerep jut a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) és a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökségnek (MGFÜ) – mondta hétfőn Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára. Az eseményen az MFB és az MGFÜ között stratégiai együttműködési megállapodást kötöttek.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy milyen szabálymódosításról döntött a kormány a babakötvénnyel kapcsolatban és milyen okok állhatnak a változások mögött. Beszéltünk arról is hogy miként lehet egy 30-as éveiben járó magyarnak is babakötvénye. A témáról Árgyelán Ágnest, a Portfolio pénzügyi elemzőjét kérdeztük. A műsor második részében arról beszéltünk, hogy 910 milliárd forint értékben nyílnak meg EU-s pályázatok a következő hónapokban, és elérhetővé válik többek között egy nulla százalékos hite vállalkozások számára. Vendégünk volt Weinhardt Attila, a Portfolio makroelemzője.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében összesen mintegy 910 milliárd forint EU-forrás meghirdetése várható a következő hónapokban, amelyből két pályázati keretösszeget már jövő héten közzétesz a kormány, és a vállalkozásfejlesztési pályázatokhoz kapcsolódó hitelnél nulla százalékos kamatlábról határoztam – jelentette be egy kedd reggeli sajtótájékoztatón Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke rámutatott: a 84 ezer milliárd forintos éves GDP-hez képest a 910 milliárdos tétel már „érzékelhető nagyságrend”.
A kormány a második negyedévtől kezdődően 450 milliárd forintot biztosít fokozatosan a vállalkozások számára a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz programon keresztül – jelentette be ma reggel a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca megjegyzi, hogy „az alapvetően hitelre épülő, valamint a kisebb mértékben vissza nem térítendő támogatások elsősorban a technológiai és szervezeti megújuláshoz nyújtanak majd segítséget, továbbá ahhoz, hogy a vállalkozások meg tudják valósítani a versenyképesség megőrzéséhez szükséges digitalizációs és energiahatékonysági beruházásokat”.
Az állami IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. kiemelt figyelmet fordít a KKV Stratégia megvalósítására, különös tekintettel a vállalkozások versenyképességének növelésére, a digitális és fenntartható működésre, valamint a vállalkozói kultúra erősítésére. Szabados Richárd részletesen beszélt a Portfolio-nak a Vállalkozói Információs portál (VALI) szerepéről, amely egy egységes platform a cégeknek, segítve azokat a pályázati lehetőségek, támogatások és szakértői szolgáltatások terén. Az IFKA ügyvezetője ismertette a 8 milliárd forintos vállalkozásfejlesztési program eredményeit és részleteit, valamint beszélt arról is, hogy milyen további tervek és kezdeményezések várhatók a közeljövőben a magyar vállalkozások támogatásában.
Jelentősen több startup maradhat Magyarországon a legfontosabb, növekedési fázisban, amennyiben az Országgyűlés elfogadja azt a törvénymódosítást, amit a Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezett, szoros egyeztetésben a szakmai szervezetekkel és az MNB-vel. Az adótörvények módosítási javaslatának legfontosabb eleme, hogy ezentúl nem jövedelemként, hanem árfolyamnyereségként adózik a startup munkavállalója által a startupban megszerzett részesedés (üzletrész, részvény) értékesítése, valamint az adót nem a részesedés megszerzésekor, hanem az értékesítés után kell megfizetni. De mi pontosan az ESOP-program, és hogy lesz ettől könnyebb az induló vállalkozásoknak? A Portfolio erről kérdezte az érintetteket.
Ötödik alkalommal szavazta le a Fidesz azt a javaslatot, amely munkaszüneti nappá nyilvánítaná szenteste napját, azaz december 24-ét - számolt be róla az index.hu.
Sakk-matt helyzetben a vezetés
Egy hétvégi jelentés alapján rossz a pénzintézetek kockázatkezelése.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Egy nap alatt 50 millió dollárt zsebelt be az elnökjelölt.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.