A közérdekre hivatkozva felfüggesztette a katalán parlamenti választást május 30-ára halasztó kormányhatározatot a katalán felsőbíróság (TSJC) pénteken közzétett nem jogerős ítéletében, amely szerint a választást az eredeti időpontban, február 14-én kell megtartani.
A venezuelai rendőrség kedden körbevette Juan Guaidó ellenzéki vezető házát, miközben megtartotta alakulóülését az újonnan megválasztott, a nyugati hatalmak szerint illegitim, kormányzati ellenőrzésű venezuelai parlament (nemzetgyűlés).
Ma szavaznak az Egyesült Államok elektorai, akik hivatalosan is megválasztják az ország következő elnökét. 306 elektor kapott megbízást arra, hogy Joe Bidenre szavazzon, míg Donald Trumpra 232 elektor adja majd le várhatóan a voksát. Donald Trump egyetlen esélye a győzelemre most már csak az lenne, ha 38 elektor válik hűtlenné és szavaz át a republikánus inkumbens elnökre, erre azonban gyakorlatilag semmi esély nincsen. Korábban annak is mutatkoztak jelei, hogy Donald Trump elismeri végre a vereségét, miután az elektorok megválasztják Joe Bident, de most már nagyon úgy néz ki, hogy erre sem fog sor kerülni, hiszen Trump egy komplett politikai brandet épített már fel a 2020-as választások ekézésére.
Az aktuális amerikai elnökválasztáson Joe Biden több mint hatmillió szavazattal többet szerzett, mint Donald Trump, mégis csak egy hajszállal sikerült a demokrata jelöltnek nyerni. Hogyan lehet ez? Időről-időre az amerikai és a magyarországi választások is rendre bebizonyítják, hogy a térbeliségnek szerepe van az eredmények alakulásában. Egyrészt a választó döntése nem függetleníthető a földrajzi környezetétől, másrészt a mandátumok kiosztása térbeli rendszerben történik. Így a földrajz a voks leadása előtt, alatt és után is hatással van arra, hogy ki nyeri a választást.
A legfelsőbb bírósághoz fordult Ken Paxton, Texas állam főügyésze, mivel úgy látja, négy billegő államban, melyekben Joe Biden nyert, a demokraták csaltak. Paxton azt szeretné elérni a perrel, ha a bírák nem engednék, hogy az államok elektorai leszavazzanak, ezzel Joe Bidentől 62 elektori szavazatot venne el. A kezdeményezést 17 amerikai állam támogatja, de a legtöbb elemző szerint nem lehet érdemi következménye a helyzetnek és az egész csak politikai kardvillogtatás. Az is fölmerült, hogy Paxton csak Trumpnál akar "bevágódni" annak érdekében, hogy elnöki kegyelmet kapjon tőle, hiszen több korrupciós és etikai vizsgálat is zajlik ellene.
Ismételten hitelesítették a november 3-i elnökválasztás eredményét Georgia államban, megerősítve Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét - jelentette be hétfőn a republikánus párti Brad Raffensperger, a választás lebonyolításáért felelős helyi főhivatalnok.
Bejelentette lemondását hétfőn Ludovic Orban román miniszterelnök, miután az általa vezetett jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elvesztette a választásokat az ellenzéki Szociáldemokrata Párttal (PSD) szemben.
A tavaly óta ellenzékbe vonult Szociáldemokrata Párt (PSD) meglepetésszerű győzelmét vetíti előre a parlamenti választásokon a vasárnap esti urnazáráskor közzétett exit poll, amely szerint a PSD másfél százalékponttal megelőzi a Klaus Iohannis államfőhöz közel álló, kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Pártot (PNL). A választás igazi nyertese mégis utóbbi párt lehet, koalíciós partnert találva folytathatja a kormányzást.
Donald Trump hajlandó elismerni a vereségét és elhagyni a Fehér Házat, ha hivatalosan is Joe Bident nevezik meg az amerikai elnökválasztás győztesének – mondta el az elnök egy sajtótájékoztatón a BBC beszámolója szerint. Viszont hozzátette: a versenynek még „távolról sincs vége.”
Romániában a speciális nyugdíjak váltak a választási kampány fő témájává, miután kedden a rendszerkritikus, ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) bejelentette: frakciójának tagjai lemondanak törvényhozói mandátumukról, hogy ne részesüljenek speciális nyugdíjban.
Több élenjáró republikánus politikus is élesen kritizálni kezdte Donald Trumpot és jogászcsapatát, amiért a választási rendszert támadják és az elnök nem hajlandó elismerni a vereségét.
Joe Biden még a republikánus párt támogatójaként kóstolt bele először a politikába, viszont a szenátusba már egy hatalmas fordulattal, mintegy 30 százalékpontos hátrányt ledolgozva, demokrataként jutott be. Képviselői karrierjének kezdetén elvesztette feleségét és legkisebb gyermekét is egy tragikus balesetben, ami miatt majdnem felhagyott politikai pályafutásával. Fiatal politikusként a '70-es, 80-as években a szegregáció, a vietnami háború ellen, valamint a környezetvédelem mellett lobbizott, aztán 1988-ban elnökként is indult, de ígéretes jelöléséből csúfos kudarc lett. Aztán a vietnami háború és az öbölháború ellenzése után pár évvel már az összes nagy amerikai katonai akciót támogatta, ideértve a jugoszláv intervenciót, az afganisztáni háborút, az iraki inváziót és beavatkozást sürgetett az arab tavasz kapcsán kialakult konfliktusokba is. Másodszor, 2008-ban is indult elnökként, majd az ismét kudarcba fulladt kampány után Obama alelnöke lett, egyik fő feladata épp a közel-keleti konfliktusok utóéletének, az ukrán konfliktusnak és a sertésinfluenza-járványnak kezelése volt. Munkájáért Obama elnök kitüntette. 2019 áprilisában jelentette be Joe Biden, hogy harmadszorra is megpályázza az Egyesült Államok elnöki székét, ezúttal úgy tűnik, sikerrel járt.
Negyedik napja számolják a szavazatokat Joe Biden és Donald Trump történelmi csatájában, de még mindig nincs eredmény. A számlálók és a választók is fáradtak és idegesek, mindenki azt akarja tudni, hogy mikor lehet végre győztest hirdetni. Nézzük.
Az elmúlt évtized legnagyobb kockázati eseményeként aposztrofálták, de az apokalipszis elmaradt. Annak ellenére, hogy alapvetően a legrosszabb forgatókönyv valósult meg. Az Egyesült Államok elnökválasztási versenye hajszálon múlik csupán és még a cikk írása alatt sincs egyértelmű végeredmény.
Már több republikánus képviselő is bírálja Donald Trump elnököt kijelentéseiért, egyebek közt, azt vetik a szemére, hogy lejáratja az amerikai választási rendszert.
Donald Trump kilátásba helyezte, hogy a republikánusok pereket indítanak, és a választás tisztaságáról folyó viták szerinte valószínűleg a szövetségi alkotmánybíróság elé kerülnek majd.
69 759 833 szavazatot gyűjtött be Joe Biden demokrata elnökjelölt a legfrissebb számok szerint. Még vége sincs a szavazatszámlálásnak, de ezzel a számmal már megdöntötte Barack Obama 2008-ban felállított, 69 498 516-os rekordját.
Nagyon szoros az elnökválasztás az Egyesült Államokban, november 4-én reggel még nincs egyértelmű végeredmény. Lehet, hogy még napokat kell várnunk, mire eldől, hogy ki lesz az USA következő elnöke, hiszen több fontos csatatérállamban is rengetegen szavaztak levélben, a beérkező szavazatok pedig van, ahol még pénteken is beszámítanak. Mutatjuk, mikor számíthatunk végereményre a billegő államokból.