Konkrét szám érkezett: 20-30 ezer orosz katona veszett oda Bahmutnál
Oroszország 20-30 ezer katonát vesztett a Bahmutért vívott harcok során - állítja ezt Dan Sabbagh, a Guardian geopolitikai, biztonságpolitikai újságírója.
Oroszország 20-30 ezer katonát vesztett a Bahmutért vívott harcok során - állítja ezt Dan Sabbagh, a Guardian geopolitikai, biztonságpolitikai újságírója.
A jegybankok vesztesége, és negatív tőke melletti működése nem újkeletű jelenség. A témakör az utóbbi időszakban azonban több szempontból is új relevanciát nyert. Míg korábban elsősorban a fejlődő és feltörekvő országok jegybankjait érintette, az utóbbi hónapokban már a globálisan meghatározó jegybankok kapcsán vált aktuálissá. A veszteségek nem függetleníthetőek az elmúlt másfél évtized intenzív mennyiségi könnyítéseitől (QE), melyekkel az alacsony infláció emeléséért küzdöttek, szemben a mai magas inflációs helyzettel. A siker korlátozott volt, s ezzel egyidőben a jegybankokba vetett bizalom is csökkenésnek indult, amin nem javított az sem, hogy az infláció megjelenését követően a kamatemelések a vártnál ismét lassabban hozták el az inflációs fordulatot. Mindeközben a korábbi időszak olcsó pénzének egy újabb társadalmi költségével szembesülünk: a jegybanki veszteségek idővel a kormányzati költségvetéseket terhelik. Innen pedig csak egy lépés, hogy az adófizetők költségévé váljon, és mindezek következtében sérüljön a jegybanki függetlenség és hitelesség.
A NATO hírszerzési információi szerint az orosz haderő ötször annyi katonát vesztett Bahmut térségében, mint az ukránok - írja a CNN.
A brit hírszerzés ma is közzétette a napi jelentését, amelyben ezúttal az orosz harckocsik helyzetével foglalkozott.
Az Institute for the Study of War (ISW) amerikai védelmi elemzőintézet tett közzé egy friss elemzést a Bahmutnál folyó harcok jelenlegi állásáról és arról, mi lehet mindennek a kimenete.
Az ukrán védelmi miniszter szerint nem lehet kizárni, hogy az orosz csapatok elfoglalják a Donyeck megyei Bahmutot.
Ábrát készített az orosz és ukrán harckocsi-veszteségekről az Oryx haditechnikai szakportál. Ez alapján világosan látszik, hogy az orosz haderőnek lényegesen magasabb veszteségei vannak a fegyvernemen belül, mint az ukrán harckocsizóknak.
A Wagner orosz zsoldoscsoport mintegy kétszáz tagja halt meg február 20. és 22. között a Donyeck megyei Bahmut irányában zajló harcokban - közölte vasárnap esti helyzetjelentésében az ukrán vezérkar.
Az orosz-ukrán háború friss hírei is a megelőző napokhoz hasonló képet mutatnak: az orosz erők a számbeli fölényükre hagyatkozva jelentős veszteségek árán próbálnak előrenyomulni a keleti fronton, ám ez egyelőre hatalmas áldozatok mellett kevés eredményre vezet. Erre utalnak a bakhmuti és a vuhledrái fejlemények is.
Nagyon úgy tűnik, hogy az orosz haderő elkezdte az ukrajnai frontra szállítani a 2000-es években hadrendből kivont BTR-50-es páncélozott szállító harcjárműveket.
Több ukrajnai háborús blog is arról ír, hogy az orosz haderő egy közel-keleti radikálisok által gyakran használt taktikához nyúlt az ukrán fronton: robbanószerekkel töltöttek meg egy katonai járművet, majd az ukrán állások közé hajtottak.
A Fehér Ház pénteken közölte, a Wagner orosz zsoldoshadsereg több mint 30 ezer embert veszthetett eddig az ukrajnai harcokban – írja a Sky News.
Ma is kiadta napi hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Elsősorban az orosz haderő veszteségeivel foglalkoznak.
210 millió dollárt fizetett eddig a Credit Suisse Bidzina Ivanishvili georgiai milliárdosnak egy hosszúra nyúló jogi ügyben – írja a Bloomberg.
Vasárnap délelőtt került fel Twitterre a felvétel, amin az orosz csapatok támadása látható Vuhledár térségében. A mindössze egy perces videón két egymást követő támadás is látható, amelyek során az orosz harckocsizók és páncélozott járművek sofőrjei egymás után hozzák az érthetetlen döntéseket.
Vasárnap is kiadta szokásos napi jelentését a brit hírszerzés. Legújabb jelentésükben a nemrégiben megindult új orosz offenzíva okozta veszteségekkel foglalkoznak, amely a háború kezdete óta nem látott szintre emelkedett.
Az ukrajnai bankok tavalyi együttes adózott nyeresége 24,7 milliárd hrivnya (mintegy 247 milliárd forint) volt, 68 százalékkal alacsonyabb az előző évinél - áll az ukrán jegybank közleményében.
Trágár jelzőkkel illette és halálosan megfenyegette Rusztam Muradov orosz altábornagyot a Wagner-csoporthoz köthető Grey Zone Telegram-csatorna a vuhledari offenzíva kudarca miatt.
Az orosz haderő összevont támadást hajtott végre Vuhledár térségében, melynek eredménye egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy kudarccal zárult. Az orosz veszteségek súlyosak, területszerzésről nincsen hír.
Noha rekordprofitot termelt az SK Innovation tavaly, az új magyarországi és amerikai akkumulátorgyárai jelentős veszteséget okoztak a cégnek. A termékek minősége jelentősen rosszabb, jóval több az elsőre selejtes termék, mint a rivális cégeknél. Új vezető javíthat a termelékenységen.
Nem csillapodik a szamárköhögés terjedése, ez már hivatalos mércével is lassan járványnak nevezhető.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.