Nagy veszteséggel zárta a tavalyi évet a McDonald's orosz utódja
Komoly veszteséggel zárta a tavalyi évet az Oroszországot elhagyó McDonald's helyén létrejött orosz gyorsétterem, a Vkuszno - i tocska üzemeltetője.
Komoly veszteséggel zárta a tavalyi évet az Oroszországot elhagyó McDonald's helyén létrejött orosz gyorsétterem, a Vkuszno - i tocska üzemeltetője.
Olekszandr Szirkszkij tábornok, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka egy kedden közzétett videójában azt mondta, Bahmut védelmével az a céljuk, hogy kimerítsék az orosz csapatokat és súlyos veszteségeket okozzanak nekik – írja a Reuters.
A brit védelmi minisztérium kedden is közzétette hírszerzési jelentését.
Csaknem 35 milliárd forintnyi veszteséggel számol a fővárosi közösségi közlekedés ebben az évben. A villamosok és a buszok azonban egyelőre nem fognak leállni, ami részben a főváros energiabeszerzési politikájának köszönhető – mondta el Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes az Infostart tudósítása szerint.
A napokban egyre több hír jelent meg arról, hogy ukrajnai agressziója során Oroszország sorra veszíti el Ka-52-es harci helikoptereit. Az orosz védelmi minisztérium most közzétett egy felvételt, amelyen állítólag az orosz Ka-52-esek sikeres bevetése látható, miközben kilőtték az ukrán haderő egyik parancsnoki állását.
Százmillió dollárnál is nagyobb veszteséget okozott az egyes befektetési alapoknak az, hogy a Credit Suisse a UBS-szel való egyesülésének részeként nullára írta a kiegészítő Tier 1 (AT1) típusú kötvényeinek értékét – írja a CNBC.
Bizonytalan ideig szünetel a Gödöllői Erdei Vasút menetrendszerű közlekedése április elsejétől - írja az RTL.hu a kisvasutat üzemeltető egyesület a Facebook-bejegyzése alapján.
Új korszakra ébredt Svájc, miután a UBS felvásárolta a Credit Suisse-t, ezzel megingatva az ország banki szakértelmével kapcsolatos büszkeségét – írja a Reuters.
Svédország legnagyobb nyugdíjalapja, az Alecta beismerte, hogy hatalmas bukás volt a közel 2 milliárd euró összértékű befektetése három amerikai bankba, amelyek közül kettő bedőlt – írja a Bloomberg.
A több mint egy éve húzódó háború miatt a jól képzett ukrán katonák száma jelentősen megfogyatkozott az ukrán haderőben, ukrán katonatisztek és politikusok szerint az is kétséges, hogy lesz-e elég emberük a tavaszra tervezett offenzíva lebonyolításához – írja mindezt a Washington Post.
15 éve nem történt ilyen: kollektíven lemondott az éves bónuszáról a Credit Suisse igazgatósága – olvasható a nagybank kedden közzétett éves jelentésében.
A Bahmutot ostromló 45 ezer Wagner-zsoldosból mindössze 7000 maradt, a zsoldosbrigád több mint 80%-a odaveszett a harcokban – mondta Olekszij Hetman ukrán katonai szakértő, tartalékos őrnagy az ukrán TV24-nek.
Átfogó ERA-védelmet és hőkamerákat kap azoknak a T-62-eseknek egy része, melyeket az oroszok az ukrán frontra terveznek küldeni.
Nem érdemes csupán azért fenntartani Bahmut védelmét, mert az oroszok nagyobb veszteségeket szenvednek a város körül, hiszen az elmúlt hónapban igencsak eltolódtak a veszteségarányok – véli Rob Lee, a Foreign Policy Research Institute elemzője.
Oroszország továbbra is rendkívül súlyos veszteségeket szenved el az ukrajnai háborúban, de drámai különbségek vannak az egyes országrészek között a lakosság arányában mérve - áll a brit katonai hírszerzés vasárnap ismertetett helyzetértékelésében.
Egyre többet hangoztatott állítás az, hogy Oroszország sokkal nagyobb tempóban használja fel a rendelkezésre álló fegyvereit, mint ahogy azokat pótolni tudná a meglévő raktárkészletből, vagy épp a gyártósorokról. Bár Moszkva rendszeresen bizonygatja, hogy sem az alkatrész-ellátásban, sem a meglévő raktárkészletek reaktiválásában nincsenek fennakadások, az elmúlt hónapok során szaporodtak az arra utaló bizonyítékok, hogy Oroszország szép lassan kifogyóban van az utánpótlásból és kénytelen alternatív megoldásokhoz folyamodni. Ezek a megoldások ugyan fenntartják az utánpótlást, de kevésbé hatékony mivoltuk miatt az orosz veszteségek növekedéséhez és az elért harctéri eredmények csökkenéséhez vezethetnek.
Oroszország gyors győzelemre számított Ukrajnában, helyette most oda jutott, hogy több évtizedes hadianyag-tartalékait éli föl a háborúban - idézi Olekszij Danyilovot, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Testület elnökét a Kyiv Independent.
Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy döntött, hogy az ukrajnai háború elhúzása a legjobb opció számára - állítja Avril Haines, az Egyesült Államok Nemzeti Hírszerzési Igazgatója, akinek véleményét a Sky News idézi. Hozzáteszi: bár Oroszország nem akar háborúzni a NATO-val, jelentős a kockázata annak, hogy globálissá válik a konfliktus.
Az orosz-ukrán háborúval, azon belül is a katonai eszközparkban tapasztalható veszteségek dokumentációjával foglalkozó Oryx blog bejelentette: az eredetileg hadrendben tartott orosz T-72-es harckocsikból a veszteségek meghaladják az 50 százalékot.
Az ukrán csapatok meghiúsították az orosz erők újabb támadásait a Donyeck megyei Bahmutnál - közölte az ukrán vezérkar kedd esti harctéri helyzetjelentésében.
23 milliárd dolláros felvásárlás lett volna.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.