Új koronavírus-gócpontra bukkantak Romániában, egy 13 ezer fős várost helyeznek karantén alá
A román hatóságok karanténba helyezték a dél-romániai Tandarei kisvárost, melyben járványgóc alakult ki az elmúlt napokban.
A román hatóságok karanténba helyezték a dél-romániai Tandarei kisvárost, melyben járványgóc alakult ki az elmúlt napokban.
Helyreállt a rend az osztrák-magyar határon - jelentette be csütörtök délután Karl Nehammer néppárti belügyminiszter.
Napok óta húzódik a hegyeshalmi határátkelőnél a káosz, tegnap már beszámoltunk róla, hogy megoldódni látszik a román és bolgár vendégmunkások átengedése, így megindulhatott a magyar személyforgalom és az áruszállítás is a délutáni órákban. Közben mégis érkeztek olyan olvasói levelek, ami alapján tegnap 7 óra körül még semmilyen előrelépés nem történt.
Idén szeptemberig közel 30 ezer külföldi vendégmunkás érkezett Magyarországra a három legnagyobb küldő országból. Két éve még mintegy tizenegyezren jöttek az országba - írja a Világgazdaság.
A duplájára emelte - az eddigi 19 600-ról 40 ezerre - a cseh kormány hétfőn az évente befogadható ukrán vendégmunkások számát - közölte sajtótájékoztatóján Tomás Petrícek külügyminiszter.
A tavalyi 55 ezerről 57 ezerre emelik a Magyarországon foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok kvótáját - jelent meg a csütörtöki Hivatalos Értesítőben.
Jelentősen nőtt a kínai és ukrán munkásoknak kiadott munkavállalási engedélyek száma 2017-ben egy friss statisztika szerint - írja az mfor.hu.
Újabb becslés érkezett a külföldre vándorolt magyarok számáról: az OECD most megjelent adatai szerint az egymilliót közelítheti azok száma, akik hosszabb-rövidebb ideig külföldre vándoroltak. A visszatérést sokkal nehezebb mérni, így nem tudjuk, közülük mennyien élnek ismét Magyarországon, de az adatok ismét alátámasztják, hogy akár 600 ezren is élhetnek jelenleg Európában, ahogy azt a Portfolio korábban becsülte.
Csehország egyszerűsített eljárásban 1500 ukrán mezőgazdasági vendégmunkást fogad be - döntött hétfőn a cseh kormány. Az agrártárca közleménye szerint a projekt megvalósítása januárban kezdődik, az ukránok fél évtől másfél évig dolgozhatnának Csehországban.
Az elmúlt hónapokban több ezer külföldi vendégmunkás továbbállt Magyarországról, miután a cégek betanították őket. A harmadik országbeli vendégmunkások a magyar képzésről kapott igazolással könnyebben jutnak munkavállalási engedélyhez Nyugat-Európában - számolt be az RTL Híradó.
Eddig legfeljebb 10 ezer harmadik országbeli, elsősorban ukrán vendégmunkás érkezhetett hazánkba, azonban gondot jelent, hogy közülük sokan tovább mennek Nyugat-Európa felé, miután Magyarországon megkapták a munkavállalási engedélyüket - írja a Magyar Idők.
Az elmúlt hónapokban 10 500 vendégmunkás kapott munkavállalási engedélyt a magyar hatóságoktól - árulta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az RTL Klub Híradójának. A miniszter hozzátette: a kvóta 59 ezres nagyságrendű, tehát messze nincs kihasználva.
Csehországban folyamatosan emelkedik, és idén márciusban már meghaladta a félmilliót a tartósan az országban élő külföldi állampolgárok száma. A cseh cégek kifejezetten támogatják a kelet-európaiak bevándorlását, hiszen a cseh gazdaság is komoly munkaerőhiánnyal küzd. A munkavállalás megkönnyítésével a magyar kormány is igyekszik idecsalni a régiós munkaerőt, ám hozzánk egyelőre nem igazán jönnek.
Brüsszel ellenvetéseinek dacára a német szövetségi kormány továbbra is ragaszkodik az uniós társállamokból érkező munkavállalók nem Németországban élő gyermekei után járó családi pótlék úgynevezett indexálásához, vagyis ahhoz, hogy a támogatás összegét igazítsák a gyermek lakóhelyén jelentkező létfenntartási költségekhez - jelentette be szerdán Berlinben a kormány szóvivője. A javaslat, ha megvalósul, 50%-os családi pótlék csökkentést jelentene Magyarország számára, pontosabban az innen származó, kint dolgozó szülők gyermekei kapcsán.
A külföldi állampolgárok közül ukránok érkeztek a legnagyobb számban Magyarországra munkavállalási céllal tavaly, amit elősegített, hogy a kormány tavaly megkönnyítette az ukrán állampolgárok hiányszakmákban történő foglalkoztatásának szabályait. Az ukránokon túl a kínai, a szerb és a koszovói állampolgárok dolgoznak a legtöbben nálunk a harmadik országokból, noha összességében a kontinensen kívülről érkezők vannak többségben a munkavállalási engedéllyel rendelkezők között. Az uniós országok közül a szomszédos Romániából és Szlovákiából jönnek a legtöbben hozzánk dolgozni.
Már az utóbbi években is ukrán vendégmunkások ezrei jöttek Magyarországra dolgozni, de az elmúlt időszakban a kormány csendben több törvénymódosítással lehetővé tette, hogy a közeljövőben ukrán gazdasági bevándorlók tízezrei jöjjenek dolgozni az országba - derül ki a Heti Válasz cikkéből, amit az Index szemlézett.
Magyarországnak vendégmunkásokra van szüksége - ismerte el Varga Mihály a Heti Válasznak adott nagyinterjújában, amely teljes terjedelmében csütörtökön jelenik meg.
Bár a régióban, különösképp a visegrádi országokban is egyre nagyobb gondot jelent a kellő mennyiségű és/vagy minőségű munkaerő hiánya, a helyzet mégis hazánkban a legsúlyosabb, ahogyan azt Virovácz Péter, az ING Bank makrogazdasági elemzője e cikksorozat első részében bemutatta. E második írás célja, hogy felvillantsa a megoldási lehetőségeket, elsősorban rövid és középtávon gondolkodva, illetve bemutassa azok lehetséges előnyeit és hátrányait, azonban nem kíván gazdaságpolitikai stratégiát alkotni. Ha úgy tetszik, akkor mintegy gondolatébresztőnek tekinthető, ami kiindulási pontként szolgálhat a szélesebb körű szakmai-társadalmi vitákhoz.
Rövid és középtávon adottságként kell tekintenünk a munkaerő és ezen belül elsősorban a szakképzett munkaerő hiányára - mondta Lakatos Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke a Világgazdaságnak. Úgy véli, a helyzetre megoldást csak sok-sok párhuzamos lépést tartalmazó akcióterv hozhat, amibe beletartozik a munkaerő importálása is.
A piacról hiányzó munkaerőt elsősorban a hatékonyság javításával, továbbá a közmunkások elsődleges munkaerőpiacra irányításával és oktatással lehet pótolni - erről a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke beszélt az M1 aktuális csatornán kedd reggel.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.