Ferenc pápa: morális és helyes dolog fegyvereket küldeni Ukrajnának
Morálisan helyes dolog fegyvereket küldeni Ukrajnának, mivel az ország csak védi magát a katonai agresszióval szemben – mondta Ferenc pápa a Reuters szerint.
Morálisan helyes dolog fegyvereket küldeni Ukrajnának, mivel az ország csak védi magát a katonai agresszióval szemben – mondta Ferenc pápa a Reuters szerint.
A Győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskolában két hónapig szombaton is lesz majd oktatás, hogy ezekkel a napokkal kibővítve a téli szünetet, spóroljanak a hidegebb napok fűtésén. A fenntartó Pannonhalmi Főapátság az RTL-nek adott nyilatkozata szerint az állami iskolákkal azonos kompenzáció járna nekik a rezsiszámlákhoz.
Ferenc pápa kedden új, a Vatikán pénzügyeinek centralizációval kapcsolatos döntéseket hozott, hogy csökkentse a vatikáni hivatalok mozgásterét a szigorúbb pénzügyi ellenőrzések bevezetésében, és egy október 1-jei határidőt szabott a külföldi bankokban, köztük Olaszországban kezelt befektetési portfóliók teljes felszámolására is – írja a Reuters.
Paul Gallagher érsek, a Vatikán "külügyminisztere" a Rai1 olasz televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a 85 éves pápa július végén, Kanadából visszatérése után megbeszélést folytat majd munkatársaival egy lehetséges kijevi látogatásról.
A Vatikán bejelentette, hogy a Sensorium technológiai céggel kötött stratégiai partnersége révén be fog lépni a metaverzumba.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalos látogatást tesz a Vatikánban, ahol magánkihallgatáson fogadja őt Ferenc pápa - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán.
A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével veszi kezdetét Rómában a húsvéti szent három nap, amelyen Ferenc pápa 2020 óta először ismét a hagyományos helyszíneken, a hívők jelenlétében vezeti a szertartásokat.
A háború nemcsak a jelent, hanem a társadalom jövőjét is elpusztítja Ferenc pápa szerint, aki ismételten a fegyverek letételére szólított fel Ukrajnában a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.
Ferenc pápa hétfőn arra utalt, hogy a koronavírus elleni oltás felvétele erkölcsi kötelesség, és kifogásolta, milyen könnyen utasítják el az emberek alaptalan információkra hivatkozva az egyik leghatékonyabb eszközt, amellyel életeket lehet megmenteni.
Sorozatban a második éve korlátozások mellett tartják meg majd a karácsonyi liturgiákat a Vatikánban a koronavírus-járványt övező aggályok miatt - jelentette be Matteo Bruni vatikáni szóvivő.
Ferenc pápa elfogadta Michel Aupetit lemondását Párizs érseki posztjáról, miután a hírek szerint Aupetitnek konszenzusos "intim kapcsolata" volt egy nővel – írja a CNN.
Ferenc pápa szombaton fogadta Nancy Pelosit, az amerikai képviselőház demokrata párti elnökét a Vatikánban. A beszélgetés tartalmáról a Szentszék egyelőre nem tett közzé részleteket. Az amerikai politikus kíséretében volt férje, Paul Pelosi, valamint Patrick Connell amerikai nagykövet is.
Az Európai Unió küszöbönálló kihívásairól, a migrációról, az energiaárak emelkedésének hatásáról, Afganisztánról és a klímaváltozásról egyeztetett Mario Draghi olasz miniszterelnök és Angela Merkel távozó német kancellár találkozójukon, amelyről személyesen számoltak be a római kormánypalotában tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
Vádat emeltek a Vatikánban egy olasz érsek és kilenc másik személy ellen többek között sikkasztás, csalás, pénzmosás, zsarolás és hivatali visszaélés miatt - közölte a Szentszék szombaton. A vatikáni büntető törvényszék elnöke, Giuseppe Pignatone bíró döntése értelmében a 73 éves Angelo Becciu érseknek és társainak július 27-én kell megjelennie a bíróság előtt.
A Vatikánban akár elbocsátás is fenyegetheti azokat, akik nem hajlandók beadatni maguknak a koronavírus elleni oltást, kivételt csak azok élvezhetnek, akik érvényes orvosi igazolással bizonyítják, hogy nem ajánlott számukra a vakcina - jelentette csütörtökön az AP amerikai hírügynökség.
Közel kilencévi börtönre ítélte a vatikáni bíróság csütörtökön Angelo Caloiát, a pápai állam bankjának volt elnökét, valamint egykori ügyvédjét sikkasztás és pénzmosás miatt.
Erkölcsi kötelességnek nevezte a Covid-19 elleni védőoltást Ferenc pápa egy tévéinterjúban, amelynek egyes részleteit már szombaton nyilvánosságra hozták.
Munkalehetőséget, de méltóságteljes munkavégzést és nem "rabszolgamunkát" szorgalmazott mindenki számára Ferenc pápa május 1-jén, munkás Szent József egyházi ünnepnapján.
Fertőtlenítették a pápa lakóhelyeként ismert Szent Márta-házat, és tovább szigorították az óvintézkedéseket Vatikánváros egész területén, miután Ferenc pápa egyik közeli munkatársának pozitív lett a koronavírus-tesztje - jelentette az olasz sajtó.
A Vatikán az elesettek megsegítésére felajánlott adományok, az úgynevezett péterfillérek legnagyobb részét költségvetési hiánya betömésére használja fel - írta exkluzív tudósításában szerdán éjjel internetes oldalán a The Wall Street Journal című amerikai lap.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Holnap reggel már ülésezik a Koordinációs Központ.
Még mindig nem állt helyre a menetrendszerű közlekedés.
Hírfolyamunk az orosz–ukrán háborúról.
Nem tetszett a vezetőségnek a home office.
Mi lesz az Airbnb-tilalom következménye?
Nem jók a húzóágazat kilátásai.
Kitörhet a forint abból a sávból, amelyben idén eddig mozgott?