Lemondott az egyik kínai vakcinagyártó két vezetője
A kínai vakcinagyártó, a Sinopharm két vezetője is lemondott személyes okokra hivatkozva – írja a CNBC.
A kínai vakcinagyártó, a Sinopharm két vezetője is lemondott személyes okokra hivatkozva – írja a CNBC.
Ma is megtartotta tájékoztatóját az operatív törzs a friss magyar járványszámokról. Galgóczi Ágnes elmondta, hogy nagyon jól halad az oltás Magyarországon, jövő kedden érkezik az újabb vakcina-szállítmány. Az orosz vakcina hatékonyságát még mindig vizsgálják a magyar hatóságok, és kiderült az is, hogy ezen a hétvégén megkezdik a 100 főnél nagyobb idősotthonokban is az oltást.
Nem meglepő módon Izrael toronymagasan vezeti a koronavírus-oltások számát tekintve a vírus elleni küzdelmet a világban, az ábrák alapján azok az országok állnak jobban a vakcinázottsággal, akik korán lekötötték az adagokat és hajlandóak voltak többet is fizetni az oltásokért.
A magyarok többsége a védőoltástól várja a koronavírus-járvány megfékezését, a decemberi 24 százalékról ugyanis 34 százalékra nőtt azoknak a száma, akik biztosan élnek majd az oltás lehetőségével - közölte elemzése alapján a Századvég pénteken az MTI-vel.
Az izraeli egészségügyi minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője szerint a koronavírus elleni védőoltások költsége nevetségesen alacsony ahhoz képest, amilyen gazdasági károkat okoznak a lezárások az országban.
Már megkaphatta vagy a napokban megkapja a kormányzati levelet az, aki jelentkezett a vakcinainfo.gov.hu oldalon a koronavírus elleni oltásra.
Több millió darab kínai vakcinát tudna gyorsan beszerezni a kormány, ha a magyar egészségügyi hatóság engedélyezné azt rövid távon és akkor pár nap alatt be lehetne oltani az oltási terv harmadik csoportjához tartozó 1,7 millió embert, így a korlátozásokat már nyár előtt el lehetne kezdeni feloldani - jelezte Kossuth Rádióban a szokásos péntek reggeli interjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök egy új gazdasági intézkedést is bejelentett: teljes személyi jövedelemadó mentességet kapnának a 25. életévük alatt a magyar munkavállalók 2022. január 1-től kezdve várhatóan az átlagjövedelem szintjéig, ami jelzése szerint évi 130-150 milliárd forintos költségvetési bevételcsökkenést jelentene. Az alábbiakban a műsorban elhangzó főbb információkat közüljük.
A legfrissebb adatok szerint 111 honfitársunk elhunyt az elmúlt 24 órában a koronavírusban és 1513 ember megfertőződött – árulta el a hivatalosan csak 9 óra körül ismertté váló adatot Orbán Viktor. Emellett kiemelte, hogy 4717 beteg gyógyult meg.
„Lesz nyaralás. Lesz fesztivál. Nem lesz világvége” – írja blogján Zsiday Viktor portfóliómenedzser. A szakember szerint tavaszig elég a lakosság legveszélyeztetettebb 20 százalékát beoltani, és akkor a nyarunk már korlátozásoktól mentes lehet.
A Központi Statisztikai Hivatal heti rendszerességgel közzétett felmérése szerint tovább javult a koronavírus elleni védőoltás elfogadottsága Magyarországon. Az oltást elutasítók aránya kitartóan csökken.
Szabó Tünde sportállamtitkár az InfoRádiónak nyilatkozva jelezte, erre azért lehet szükség, mert az olimpikonoknak még kvalifikációs versenyeken is részt kell venniük, ráadásul nem is csak az olimpián részt vevő sportolókról van szó.
Izraelben már csaknem kétmillió embert oltottak be az új típusú koronavírus ellen a helyi egészségügyi minisztérium csütörtökön ismertetett legfrissebb adatai szerint.
Az utóbbi időben Magyarországon is közbeszéd tárgyává vált a koronavírus-oltóanyagok közös uniós beszerzésének lebonyolítása és a vakcinaszállítmányok menetrendje - írja az Európai Bizottság közleménye. Hogy tisztán lássunk ezzel kapcsolatban, néhány fontos tudnivalót megosztottak a közös vakcinabeszerzésről.
A kormány lassúnak tartja a Brüsszel által koordinált uniós vakcinabeszerzést és -szállítást, a nyugati oltóanyagok lassan és kis mennyiségben érkeznek, és ez jelentősen korlátozza és fékezi a védőoltások beadását. A kabinet ezért kész az uniós vakcinabeszerzésen kívül is oltóanyagok vásárlására - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) csütörtökön az MTI-vel.
Müller Cecília ismertette a friss kormánydöntést, miszerint a kormány döntött arról, hogy a magyar emberek életének védelme érdekében az EU-s vakcinabeszerzéseken túl egyéb forrásokat is keres.
A Magyar Közlönyben megjelent, hogy a friss kormányhatározat alapján a kormány olyan vakcinákat is beszerezhet, amelyek nem az EU-ból érkeznek. A beszerzés azonnal megkezdődhet.
Törökországban csütörtökön a kínai CoronaVac vakcina vészhelyzeti alkalmazásával megkezdődött a lakosságnak az új koronavírus elleni tömeges beoltása - jelentette a török sajtó.
Jövő csütörtökön tárgyalnak az EU vezetői az oltás igazolására szolgáló egységes európai szabályozásról, a kormány ezt meg akarja várni a magyar szabályok megalkotása előtt – közölte a mai Kormányinfón Gulyás Gergely miniszter.
Van egy, elsősorban brit gazdagoknak szóló elit klub, amely külföldi utazásokat megszervezve segíti klubtagjait hamarabb hozzájutni a koronavírus elleni oltóanyaghoz - számol be a hírről a The Telegraph.
Az Európai Bizottság (EB) "botrányosan" lassú vakcinabeszerzése miatt nem lehet feloldani a korlátozásokat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón. A jól hangzó kritkika mellett azért nem árt tisztában lenni a közös uniós vakcinabeszerzési stratégia lényegével is.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Kilőtték az első példányt.
Jó rejtekhelyet választott az ukrán katona.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.