Az elmúlt huszonnégy órában csaknem tízezer belépőt és több mint háromezer kilépőt regisztráltak a magyar-ukrán határátkelőhelyeken - tette közzé a rendőrség honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság kedd este.
Szijjártó Péter egy - a jelek szerint fideszes választókörzeti pártrendezvényen tartott - keddi előadásában részletesen elmagyarázta, hogy a kormány miért nem engedi, hogy halált okozó fegyverszállítmányt vigyenek keresztül az országon Ukrajnába.
Dr. Andrej Kortunov, az Orosz Nemzetközi Ügyek Tanácsának főigazgatója kijelentette, hogy "lehangoltnak" érzi magát Oroszország ukrajnai inváziója miatt. A Kreml-tanácsadó a nukleáris fegyverek bevetésének esélyéről is beszélt - számolt be a Sky News.
Volodimir Zelenszkij ma este beszámolt arról, hogy telefonbeszélgetést folytatott Joe Biden amerikai elnökkel, illetve kijelentette, hogy tárgyalna Vlagyimir Putyinnal.
Az Egyesült Államokban úgy tudja, eddig több mint 400 rakétát lőttek ki Oroszországból az ukrajnai invázió során - közölte egy magas rangú védelmi tisztviselő a CNN szerint.
Úgy tűnik, az orosz haderő egyre demotiváltabb Ukrajnában, már igencsak komoly fegyverrendszereket hagynak el a kezelőik teljesen működőképes állapotban. A nap folyamán állítólag az ukrán haderő kezére került egy TOSz-1-es nehéz lángszóró, illetve elhagytak az oroszok egy TOR-M2-es légvédelmi rakétarendszert és egy BTR-menetoszlopot is.
Már több mint 660 ezer ember menekült el Ukrajnából valamelyik szomszédos országba az Oroszország által indított háború elől az utóbbi hat napban - közölte kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
Oroszország átmenetileg meg fogja akadályozni, hogy a külföldi befektetők megszabaduljanak oroszországi érdekeltségeiktől - közölte ma Mihail Misusztyin, az ország miniszterelnöke. Szerintük így a befektetők megfontolt, nem pedig politikai nyomás által vezérelt döntést hoznak.
Az Ukrajna elleni agresszióról szóló Európai Parlamenti állásfoglalás módosító indítványairól és részleteiről szavaztak az elmúlt percekben az EP-képviselők, amely során magyar szempontból is rendkívül fontos tételek szerepeltek - írja Facebook-oldalán Ujhelyi István, ellenzéki EP-képviselő, aki azt állítja, hogy a Fidesz képviselői támogatták a magyar szempontból is igen kényes javaslatokat, köztük azt, amelyikből a Paks 2 atomerőmű-projekt törlése (de legalább tartós elhalasztása) következhet. Frissítés 1! Időközben lezajlott a teljes állásfoglalás végső szövegéről is a szavazás és azt is támogatta a Fidesz EP-frakciója, az EP közleménye itt érhető el. Frisítés 2! Deutsch Tamás fideszes EP-képiselő erre reagálva a Facebook-posztjában azt állítja, hogy a magyar kormánypárti frakció nem szavazta meg Paks 2 leállítását (közvetlenül nem is erről, hanem a Roszatommal együttműködésről szavaztak, ami közvetetten Paks 2-re is kihat). Kközben a Népszava cikke azt rögzíti a szavazási eredmények alapján, hogy valójában megszavazták, mert a fideszesek szavazata is ott van a végső állásfoglalás támogatói között. Az alább részletezett szöveg 637 igen és 13 ellenszavazatot kapott, és csak 26-an tartózkodtak.
Alexandr Lukasenka, Fehéroroszország elnöke egy olyan Ukrajna-térkép előtt tartott ma előadást, amely négy részre van osztva. Önmagában már ez is érdekes, viszont úgy néz ki, több, még egyelőre csak tervezett orosz hadművelet is látható rajta.
Kína jelezte, hogy kész szerepet vállalni az ukrajnai tűzszünet megvalósításában, és kijelentette, hogy "rendkívül aggódik a civileket ért atrocitások miatt" - számolt be a Financial Times.
A Portfolio stúdiójában elemzik az ukrajnai helyzetet a Portfolio munkatársai: Weinhardt Attila, Kiss Csaba és Braunmüller Lajos. Mi történt ma a fronton és a tárgyalótermekben? Mit jelenthet reálisan Ukrajna EU-csatlakozási kérelme és annak támogatása? Hozhat energiapiaci katasztrófát a szembenállás? Mennyire függ a gázszállításoktól az EU és mennyire az oroszok? Mit tehet az Európai Unió a gázfüggősége mérséklésére? Milyen csatornákon keresztül gyűrűzhet be Magyarországra az orosz-ukrán háború?
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen az Európai Parlament keddi rendkívüli ülésén kijelentette: az ukrajnai háborúban két értékrend csap össze, a demokrácia és az autokrácia.