Az oroszok szerint minden rendben van a két elfoglalt atomerőműnél
Az oroszok által elfoglalt csernobili és zaporizzsjai atomerőművek az ukrán szakemberek irányítása alatt állnak - közölte az orosz atomenergiai ügynökség, a Roszatom szombaton.
Az oroszok által elfoglalt csernobili és zaporizzsjai atomerőművek az ukrán szakemberek irányítása alatt állnak - közölte az orosz atomenergiai ügynökség, a Roszatom szombaton.
Az Egyesült Államok kész olyan diplomáciai lépéseket tenni, amely az ukránok számára hasznos lehet - jelentette ki a külügyminisztérium szóvivője, miután az ukrán elnök azt mondta, szerinte a Nyugatnak erőteljesebben be kéne kapcsolódnia a háború végéről szóló tárgyalásokba.
Ukrajna kész tárgyalni az oroszok által indított háború befejezéséről, de nem adja meg magát és nem is fogad el ultimátumokat - mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szombaton.
Az Ukrajna ellen indított orosz invázió során általánosságban az volt megfigyelhető, hogy az orosz haderő elsősorban nem a csúcstechnikát, hanem a szovjet időkből megmaradt, felújított eszközöket alkalmazza a harcok során. A háború előrehaladtával azonban egyre modernebb orosz járművek, kézifegyverek is megjelentek a harctéren és váltak ellenséges tűz áldozatává vagy kerültek ukrán kézre. Az elmúlt években hypeolt orosz csúcstechnika, például Szu-57-esek, Armaták vagy Urán-9-esek még mindig nem jelentek meg Ukrajnában, melynek több lehetséges oka is van.
A fehérorosz fegyveres erők vezérkari főnöke, Viktor Gulevics elmondta, hogy Fehéroroszország nem tervezi, hogy csatlakozik az ukrajnai orosz invázióhoz, de öt zászlóalj taktikai csapatot küld a határra rotációs rendszerben, hogy helyettesítse az ott már állomásozó erőket - írja a The Guardian.
Az ukrajnai háború és az ennek következtében Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt világszerte csökkent az acélkínálat, az árak az egekbe szöktek - mondta Jayanta Roy, az ICRA indiai hitelminősítő intézet acélszakértője a német dpa hírügynökségnek.
Nyolcvan civilnek, köztük törököknek menedéket nyújtó mecsetet bombázott az orosz légierő az ostrom alatt álló délkelet-ukrajnai Mariupolban, ahol több ezer civil rekedt - közölte szombaton az ukrán külügyminisztérium.
Az olasz rendőrség lefoglalta Andrej Igorevics Melnyicsenko orosz milliárdos szuperjachtját – közölte a miniszterelnöki hivatal szombaton, néhány nappal azután, hogy az üzletembert felkerült az EU szankciós listájára az orosz ukrajnai inváziót követően.
Az Ukrajna ellen indított orosz invázió harmadik hetében az orosz haderő relatíve még mindig csak az ország kis részét vette ellenőrzése alá, jóllehet a határok mellett az elmúlt hónapokban összevont csapatok már csaknem egésze harcol. Egyre több jel utal azonban arra, hogy az oroszok emelik a tétet, a moszkvai védelmi minisztérium megerősítette: valóban bevetettek termobárikus bombát az ukrajnai harcokban, illetve a korábbi állításokkal ellentétben sorkatonák is részt vesznek a hadműveletekben. Emellett egyre többen számítanak arra, hogy az ukrán főváros, Kijev hamarosan pusztító ostrom alá kerül. A diplomácia megoldás továbbra is várat magára, az orosz és az ukrán külügyminiszter tegnapi találkozója Törökországban eredmény nélkül zárult. Az orosz haderő időközben bejelentette, hogy március 11-én az ukrán városok közül Kijevből, Csernyihivből, Harkivból, Mariupolból és Szumiból humanitárius folyosót nyit a civilek evakuálására. Ezzel párhuzamosan a nyugati vállalatok továbbra is sorra távoznak Oroszországból, a Kreml pedig az Oroszországban működő nemzetközi vállalatok vagyonának államosítását mérlegeli, vagyis ott támadnák a Nyugatot, ahol a legjobban fájhat. Az Európai Unió tegnap Versailles-ban tartott csúcstalálkozóján elkötelezte magát az orosz energiától való függőség következetes csökkentése mellett, ugyanakkor hűtötték a gyors ukrán uniós csatlakozásra vonatkozó várakozásokat. Valószínűleg lezuhant a horvát főváros, Zágráb mellett egy ukrán Tu-141 Sztrizs típusú katonai drón, amely jó eséllyel Magyarország vagy „más, szomszédos országok” fölött repült át. A brit hírszerzés szerint újult erővel fognak támadni Putyin csapatai. Oroszország gazdasága 2022-ben mintegy 15%-kal zsugorodik az ukrajnai invázió miatt bevezetett szankciók következtében az Institute of International Finance (IIF) elemzése szerint. A magyar hatóságok is vizsgálják a Zágrábban lezuhant pilóta nélküli robotrepülő ügyét.
A legfontosabb tudnivalók az elmúlt órák történéseivel kapcsolatban ezen a linken olvashatók.
Továbbra is rengeteg ellenőrizhetetlen valóságtartalmú, feltűnően nagyotmondó állítás terjed az ukrajnai háborúval kapcsolatosan. Az elmúlt napokban futótűzként söpört végig a hír a nemzetközi médiában egy kanadai mesterlövészről, aki pár napja csatlakozott az ukrán haderőt támogató külföldi milíciához. A „Wali” becenevű mesterlövészt úgy emlegetik, mint a ma élő legjobb mesterlövész az egész világon, aki 3,5 kilométerről ölt meg egy ISIS-harcost; első „munkanapján” pedig likvidált is egyből hat orosz katonát Kijev térségében. Érdemes az ilyen híreket erős fenntartásokkal kezelni, de ettől még valószínűleg tényleg felértékelődik a mesterlövészek szerepe majd a nagyvárosok körüli harcok előrehaladtával.
Az ukrán vezetés szerint az orosz erők támadásai pénteken is több helyszínen megakadályozták, hogy az úgynevezett humanitárius folyosókon civileket menekítsenek ki a háborúban érintett ukrán területekről, orosz közlések szerint viszont egyes településeknél az ukrán fél hibájából hiúsult meg az evakuálás.
Petro Porosenko volt ukrán államfő, jelenlegi ellenzéki vezető pénteken bejelentette: megállapodott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel abban, hogy átmenetileg félreteszik politikai csatározásaikat, és "egységfrontként lépnek fel az Ukrajnát ért orosz agresszióval szemben".
A NATO felelőssége elkerülni, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus Oroszország és a NATO közötti "nyílt háborúvá" fajuljon - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken az AFP francia hírügynökségnek adott pénteki törökországi interjújában.
Elképzelhető, hogy még ma este megindulhat Fehéroroszország támadása Ukrajna ellen, miután Vlagyimir Putyin és Alekszandr Lukasenko ma Moszkvában találkozott – figyelmeztet az ukrán állami stratégiai kommunikációs központ a Reuters tudósítása szerint.
Vlagyimir Potanyin, Oroszország egyik leggazdagabb embere szerint, amennyiben Moszkva valóban államosítaná az orosz piacról távozó nyugati vállalatok vagyonát, az az 1917-es évvel és a bolsevik forradalommal egyenértékű állapotokat teremtene – írja a Reuters.
Két hete tart az orosz invázió Ukrajnában és úgy tűnik, hogy még mindig maradtak az ukrán haderőnek Bayraktar TB2-es drónjai. A napokban újabb felvételek érkeztek a török gyártmányú drónok bevetéseiről.
A brit védelmi minisztérium közzétette térképét az orosz-ukrán háború március 11-i állapotáról.
Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítást adott arra, hogy az Ukrajnában harcoló orosz katonák készítsenek elő terrorcselekményt a csernobili atomerőmű ellen, amiért utóbb majd Ukrajnát teszik felelőssé - állította pénteken az ukrán katonai hírszerzésre hivatkozva az UNIAN ukrán hírügynökség.
Közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium a tegnap éjszaka, a magyar légtérbe, Ukrajna felől behatolt Tu-141-es harci drónról. Azt írják: észlelték és nyomon követték a nagy sebességgel közlekedő eszközt. Hozzátették: „az éjszakaihoz hasonló esemény pénteken, a déli órákban is történt hazánk légterében,” itt már a Gripeneket is riasztották, de nem találtak az érintett területen légijárművet. Az nem világos, hogy a "hasonló esemény" azt jelenti-e, hogy újabb repülő tárgy hatolt be a magyar légtérbe vagy csupán a radaron észleltek valamilyen mozgást.
Az Európai Bizottság pénteken 300 millió euró összegű sürgősségi makroszintű pénzügyi támogatást folyósított Ukrajnának á- derült ki a testület közleményéből. A források folyósítására gyorsított ütemben került sor annak érdekében, hogy javuljon Ukrajna makrogazdasági stabilitása a jelenlegi helyzetben, amikor is az ország ellen provokáció nélkül és indokolatlanul inváziót indított Oroszország.
A gátszakadás miatt százak vannak veszélyben Oroszországban.
A miniszter a G20-aknak is előterjesztette javaslatát.
Szigorúan büntetnék a szabálytalanul parkoló, otthagyott járműveket.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.