tőzsde

Több mint 10 ezer ember kerül utcára

Újabb jelentős elbocsátást tervez a Siemens, a társaság költségmegtakarítási programja keretében 1 milliárd euróval tervezi faragni a kiadásokat. A vállalat nem titkolt célja, hogy az egyre kiélezettebb versenyben erősítse pozícióját - írja a Reuters.

Rekordáron kelt el a rasszista klubtulaj csapata

Az év eleji értékének több mint háromszorosát, 2 milliárd dollárt ad a rasszista botrányról elhíresült amerikai kosárlabdacsapatért, az LA Clippersért Steve Ballmer, a Microsoft korábbi vezére, írja a Reuters. Amerikai kosárlabdaklubért ennyi pénzt még soha nem adtak.

1,3 milliárd forintért venne saját részvényt a Richter

Mintegy 300 ezer darab, a tegnapi záróárfolyammal számolva közel 1,3 milliárd forintnyi saját részvény vásárlására adott megbízást a Richter. A megbízás az idei átlagos napi forgalom közel kétharmadát jelenti.

Újabb lépés a Magyar Telekom kivezetése felé

A Deutsche Telekom (DT) eladja amerikai leányvállalatát a japán Softbanknak, tudta meg a Kyodo japán hírügynökség. Ezzel évek óta tartó szenvedésnek lenne vége, a T-Mobile US-ért ugyanis több kérő is bejelentkezett, eladni azonban különböző okok miatt eddig nem sikerült. Úgy tűnik, most megállapodott a két cég, de a versenyhatóságok még könnyen megakaszthatják az amerikai mobilszolgáltató eladását.


A lényeg

  • A Magyar Telekom anyacége kivonulhat Amerikából
  • Az amerikai leányvállalat eladásából származó dollár tízmilliárdokat Európában költhetik el
  • Akár a Magyar Telekom kisebbségi részesedését is megvehetik, és kivezethetik a céget a tőzsdéről
  • Az amerikai leányvállalat eladása azonban nem lesz könnyű, a versenyhatóságok könnyen megvétózhatják a tranzakciót
  • Ha lesz is valami a T-Mobile US eladásából, arra valószínűleg jó néhány hónap múlva kerülhet sor


Az esetleges kivezetéssel kapcsolatban az alábbi elemzésben írtunk részletesen.

Új csúcson zárt az S&P

Mérsékelt emelkedést mutattak a vezető amerikai részvényindexek a csütörtöki kereskedés nagy részében, miután kedvező makroadatok láttak napvilágot. Ezek mellett eltörpült, hogy az első negyedéves felülvizsgált GDP-adat csúnya volt.

A történelem egyik legnagyobb banki bírsága készülődik

Az amerikai igazságügyi minisztérium minden idők egyik legnagyobb banki bírságát, több mint 10 milliárd dollárt akar beszedni a legnagyobb francia banktól, a BNP Paribas-tól az Irán és más országok elleni amerikai szankciók megszegésére hivatkozva - írja a Wall Street Journal.

Eladják a Magyar Telekom testvérét

Megegyezett a Deutsche Telekom és a japán Softbank mobiltársaság: a németek eladják a japánoknak az USA negyedik legnagyobb mobilszolgáltatóját, a T-Mobile US-t - írja a Reuters a Kyodo hírügynökségre hivatkozva. Lesz még azonban beleszólásuk ebbe a versenyhatóságoknak is.

Esett az OTP, mégis erősödött

A csütörtöki kereskedésben végig a szerdai zárószintek körül oldalaztak a nyugat-európai indexek, és bár több várttól eltérő amerikai makroadat is érkezett, érdemi piaci reakció mégsem követte a statisztikákat. A hazai tőzsdén is bizonytalanság jellemezte a kereskedést, a nap végére a BUX értéke fél százalékkal került feljebb.

Itt az idő kispapírokat venni?

Már tavaly év végén megjósolták a nagy elemzőházak, hogy több évnyi felülteljesítés után az amerikai kisrészvényekben elindulhat az esés, de márciusig várni kellett, hogy megadják magukat. Most azonban jöhet a fordulat, és ismét emelkedhetnek az árfolyamok. De érdemes beszállni? Mi azért óvatosak lennénk.

Rég nem látott nyugalom a piacokon - Nagy baj lehet ebből

A héten sem maradtunk újabb történelmi csúcs nélkül a részvénypiacon, az S&P 500 értéke soha nem látott magasságba emelkedett, mellyel párhuzamosan az RSI indikátor értéke is feljebb került, egyelőre csak megközelítve a túlvettséget jelző szintet. Mindemellett az AAII által készített felmérés növekvő optimizmusról árulkodik, míg a VIX illetve annak európai párja, a Vstoxx tovább fokozódó nyugalmat jelez. Mindez pedig óvatosságra intheti a befektetőket.

Tovább megy a harc a Botox gyártójáért

Bár május első felében az Allergan elutasította a Valeant felvásárlási ajánlatát, utóbbi továbbra sem mondott le a Botox gyártójáról, és szerdán tovább emelte korábbi ajánlatát. A hír ellenére a részvények árfolyama mégis esett, miután kedvezőbb ajánlatra számítottak a befektetők.

Nőgyógyászati területen erősít a Richter (2.)

Megállapodást kötött a Richter és a HRA Pharma az ulipristal acetate szellemi tulajdon jogainak értékesítéséről és megvásárlásáról a latin-amerikai térségre vonatkozóan. Az ulipristal acetate jóindulatú nőgyógyászati elváltozások kezelésére szolgál, a Richter ezen indikációkra kifejlesztett készítménye az Esmya. A megállapodás pénzügyi részleteit a felek nem hozták nyilvánosságra.

Zsebre tették a profitot a zárás előtt

Óvatos iránykeresés zajlott az amerikai tőzsdéken, a vezető indexek tegnapi záróértékükhöz közeli szinteken ingadoztak egészen a kereskedés végéig. Az egyedi vállalati sztorik mozgathatták volna meg a piacot, de végül erre nem került sor. A zárás előtti profitrealizálás viszont kisebb mínuszba verte az indexeket.

Elbántak a MOL-részvényekkel

Elbizonytalanodtak a befektetők a nemzetközi piacokon azt követően, hogy több nyugati részvényindex történelmi csúcsára erősödött az elmúlt napokban. A magyar tőzsdén pedig folytatódott a napok óta tartó profitrealizálás, az OTP viszont állta a sarat egy nappal azelőtt, hogy osztalékszelvény nélkül forognának a cég papírjai.

5 milliárd forint osztalék a Magyar Telekomnak

A Magyar Telekom montenegrói leányvállalatának közgyűlése a tavalyi eredmény után 21,5 millió euró, vagyis mintegy 6,5 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött, ebből 5 milliárd forintra jogosult a Magyar Telekom.

Negyedszer mehet neki a falnak a BASF

A Commerzbank grafikonját vizsgálva elmondható, hogy ismét jól vizsgázott a korábbi támasz, amit elérve az árfolyam heves korrekcióba kezdett és több mint 9 százalékot erősödött néhány nap leforgása alatt. A kezdeti lendület viszont megtörni látszik, több jel is óvatosságra inti a befektetőket. A BASF viszont tovább szárnyalhat abban az esetben, hogyha sikerül áttörnie a 84,5 euró közelében található ellenállási zónát.

A Toyota ismét felrázhatja a világot

A Toyota meghökkentő bejelentést tett, a vállalat nem épít új gyártóüzemet 2016-ig, helyette a meglévő üzemek hatékonyabb kihasználására törekszenek majd annak érdekében, hogy csökkentsék a felesleges gyártókapacitásokat. Ezzel az iparág vezető autógyártója homlokegyenest szembe helyezkedik riválisaival, akik egymást túllicitálva igyekeznek új gyárakat építeni a világ számos pontján annak érdekében, hogy sikeresen meglovagolják a globális autópiac várható bővülését. A tét óriási, amennyiben a japánok hibáznak, könnyen elveszíthetik vezető pozíciójukat, amit könnyen lehet, hogy épp a gőzerővel terjeszkedő Volkswagen szerez meg.

Dübörög a kecskeméti Mercedes-gyár (2.)

A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a 2012-es 0,9 milliárd euró nettó árbevétel után 2013-ban 2,1 milliárd euró nettó árbevételt ért el - jelentette be Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója szerdán Kecskeméten, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és a Mercedes-Benz Hungária Kft. közös sajtókonferenciáján.

Nincs előnyben a közbeszerzéseken a Rába

A Rába célja, hogy évente 200-300 darab busszal a hazai buszpiac csaknem felét kiszolgálja, ugyanakkor a közbeszerzési kiírásokon a Rába ugyanolyan feltételekkel indul, mint a többi versenytárs, mondta el a Portfolio.hu-nak Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.