tőzsde

Újabb manipulációs botrány a láthatáron

Az elmúlt időszakban számos olyan esetről lehetett hallani, melyben meghatározó piaci szereplők visszaéltek helyzetükkel, és befolyásolták a piaci folyamatokat. A manipuláció úgy tűnik, egy újabb piacot érint, ugyanis a hírek szerint több nagyvállalat összejátszva szándékosan felhajtotta a cink árát - írja a Reuters.

"Nem most kell sok részvényt vásárolni"

Miután az adósság nem csökkent a világban, a helyzet valamelyest hasonló a 2000 és 2007 között tapasztaltakhoz: a probléma nem oldódott meg, de a monetáris hatóságok segítségével sikerült néhány évvel azt elodázni. Nem kizárt, hogy egy-két évig még tart a részvénypiaci emelkedés, de nem most kell sok részvényt vásárolni, véli Móricz Dániel, a Concorde Alapkezelő befektetési igazgatója.

Csúcstámadásra készül a Disney

A Hewlett-Packard és a Walt Disney árfolyama is fontos ellenállási szinthez érkezett, előbbi esetében a szint áttörésével elérhetővé válik egy korábban hátrahagyott rés, míg utóbbi cég papírjai új történelmi csúcsukra erősödhetnének.

Hétfőn zárva lesz az amerikai és a londoni tőzsde

Hétfőn nem érkezik iránymutatás az amerikai és a londoni tőzsdéről, ugyanis nemzeti ünnep miatt nem lesz kereskedés, de a világ többi tőzsdéjén (kivéve a palesztin, az egyesült arab emirátus és zimbabwe piacát) minden a szokott rendben folyik majd.

Feldarabolnák a német légitársaságot

Két nagyobb szegmensre darabolnák fel a második legnagyobb német légitársaság, az Air Berlin operációját, tudta meg a Focus. A cég átalakításával a cél az, hogy hosszú idő után tartósan nyereségesen működjön.

2 300 milliárd forintért sem eladó az Intercontinental

Az Intercontinental Group visszautasított egy 10 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatot, a menedzsment véleménye szerint ez az összeg túl alacsony volt, és nem tükrözi a cégcsoport valós értékét. Az ajánlattevő pontos kilétét egyelőre homály fedi, piaci források szerint vagy a Starwood Hotels & Resorts vagy pedig Starwood Capital állhat az ügy mögött - írja a SkyNews.

Az "olcsó" aranyra buknak a kínaiak

Az arany árfolyama továbbra is lényegesen elmarad a történelmi csúcsától, ennek ellenére az év első három hónapjában csupán az ékszerek iránti kereslet emelkedett köszönhetően a jelentősen megugró kínai igényeknek. Jó hír ugyanakkor, hogy az intézmények aranykitettsége négy negyedévi esést követően ezúttal nem változott - áll a World Gold Council negyedéves statisztikáiban.

Cáfol az INA: nem döntött a fiumei finomító bezárásáról

Közleményben cáfolta az INA azt a horvát lapértesülést, amely szerint a cégnél döntöttek arról, hogy bizonytalan időre beszüntetik a fiumei (Rijeka) finomító működését - írják a szombati horvát lapok. Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter pedig azt mondta, ha valaki be kívánja zárni a horvát finomítókat, az nehezen lehet a horvát kormány partnere.

Történelmi szinten zárt az S&P 500

Pénteken erősödtek az irányadó amerikai részvényindexek azt követően, hogy a vártnál több új lakás talált gazdára az Egyesült Államokban. Az optimista befektetői hangulatnak köszönhetően az S&P 500 értéke történelmi szinten zárt.

Kiderült, mennyi osztalékot fizet a MOL

A MOL közzététele szerint 590,1 forint osztalékot fizethet részvényenként. A vállalat 2014. április 24-én megtartott éves rendes közgyűlésén határozott arról, hogy 60 milliárd forint osztalékot fizet ki részvényeseinek.

Tovább menetelt a BUX

Szerény erősödéseket láthatunk a nyugati piacokon azt követően, hogy a vártnál több új lakás talált gazdára az Egyesült Államokban. Mindezek fényében nem csoda, hogy az elmúlt napok raliját követően a magyar tőzsde is csak szolid mértékben erősödött az OTP vezetésével.

Ukrán választások - De hogyan érint ez minket?

Fontos mérföldkövéhez érkezik az ukrán válság és ezzel az orosz-ukrán konfliktus is. A vasárnapi elnökválasztásra ugyanis sokan úgy tekintenek, hogy ez akár megnyugtathatja a kedélyeket keleti szomszédunknál és Ukrajna elindulhat a stabilizálódás útján. A választások eredménye azért is fontos, mert Oroszország a kimeneteltől függően fogja elismerni a későbbi ukrán alkotmányos folyamatokat. Ha pedig az oroszok elfogadnák az új kijevi hatalmat (ebben a piaci várakozások egyáltalán nem egységesek), akkor ennek következtében mérséklődhet a Nyugat felől érkező nyomás. A geopolitikai válság azonban nem oldódik meg egy csapásra hétfőtől, azonban mérséklődhet a kockázat, ami segítheti a piacokat.

Összefoglaljuk, hogy mire érdemes figyelni az ukrán elnökválasztásokkal kapcsolatban, hogy az eredmények közzététele után senki se lepődjön meg. Az elnökválasztás és így Ukrajna jövője nem mellékes a hazai vállalatok szempontjából sem, cikkünkben a hazai tőzsdei cégek kitettségére is kitérünk.

Így fizet osztalékot az OTP

Részvényenként 147 forint osztalékot fizet az OTP, május 29-én már osztalékszelvény nélkül forognak a papírok.

Új vezető aktuárius a CIG Pannóniánál

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. vezető aktuáriusi tisztségét Hámori Balázs helyett Németh Norbert tölti be a jövőben - közölte a biztosító.

Erős akadályba ütközött a Tesla

A befektetők hamar megbocsátották a Teslának az első negyedéves számokat, a cég árfolyama ismét a jelentés előtti szinteken jár, ugyanakkor az elmúlt hetek erősödését követően erős ellenállásba ütközött az elektromosautó-gyártó. A Nike is fontos ellenálláshoz érkezett, amennyiben sikerül áttörnie, akkor könnyen betöltésre kerülhet egy korábban hátrahagyott rés.

Így veszik el a robotok a munkádat

Egyre több robot dolgozik majd a jövőben az Amazonnál, jelentette be a cég vezére, Jeff Bezos. A következő években folyamatosan váltják majd ki az emberi munkaerőt robotokkal.

Jó áron mehet el a Wizz Air

Tegnap jelent meg a hivatalos hír, hogy a Wizz Air Londonban kíván tőzsdére menni, a kibocsátás részleteit, az árazást egyelőre nem ismerjük. A jelenlegi piaci értékeltségi mutatók alapján azonban a Wizz Air is jó eséllyel magas árazás mellett mehet el, a diszkont légitársaságokat ugyanis prémiummal értékeli a piac. Ez vizsgálódásaink szerint elsősorban a kiemelkedő profitabilitással indokolható: a bevételek elmúlt években látott felfutásával és a költségek alacsonyan tartásával a marginok kitágultak. Az elemzői várakozások alapján pedig az átlag feletti jövedelmezőség a jövőben is fennmaradhat.

A kamatemelés az autógyártókat is kicsinálná

A Bank of England által évek óta alacsony szinten tartott kamatráta emelkedése nagyon rosszul érintené az autógyártókat az Egyesült Királyságban - mondta Tony Whitehorn, a Hyundai Motor angliai igazgatója. A vezér szerint a 2015-től várható kamatemelési sorozat negatívan hatna a gyártók értékesítéseire - írja a Reuters.

Még mindig Amerika húzza a Gap szekerét

A Gap az első negyedéves gyorsjelentésében növekvő árbevétel mellett csökkenő profitról számolt be, miután a devizaárfolyamok kedvezőtlenül érintették a vállalat működését igaz, EPS soron így is sikerült minimálisan felülteljesíteni a menedzsment korábbi prognózisát.

50 ezer dolgozót bocsát el a HP!

Dolgozóinak közel ötödét bocsátaná el a világ egyik vezető számítógép gyártója, a Hewlett Packard. A vállalat bevételei folyamatosan esnek, erre reagált most a menedzsment.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.