tőzsde

A jó hírek tovább emelték az indexeket

A vártnál jobb ingatlanpiaci adat megadta az alaphangot Amerikában, a vezető részvényindexek 0,4-0,5%-os emelkedéssel zárták a keddi kereskedést. Szakértők szerint a befektetők kivártak a hét további részében várható, nagyobb jelentőségű eseményekre (például a Fed jegyzőkönyvre), az viszont mindenképpen pozitív, hogy most a geopolitikai kockázatok háttérbe szorultak.

Ma is az OTP vitte a prímet

A keddi kereskedésben is keresték a kockázatos eszközöket a befektetők, a vezető nyugati indexek mérsékelten erősödtek. Ebben a jó nemzetközi hangulatban itthon is vették a részvényeket, különösen az OTP papírjai teljesítettek jól.

Saját mutatójával riogat a Nobel-díjas közgazdász

Ismét megszólalt az amerikai részvénypiac árazásával kapcsolatban a Nobel-díjas közgazdász, Robert Shiller, aki a róla elnevezett mutató alapján kiemeli, a tőzsdék igen drágának tűnnek. Bár kétségtelen, hogy Shiller árazási mutatója nagy kedveltségnek örvend befektetői körökben, érdemes lehet azért több indikátort is megnézni, hogy reálisabb képet kapjunk a piacokról. Ezek alapján az látszik, hogy az értékeltségi mutatók többsége még mindig nincs veszélyes szinteken, pusztán emiatt tehát a befektetői aggodalom nem feltétlen megalapozott. Fontos persze hangsúlyozni, hogy a múltbeli átlagokkal való összehasonlítás komoly veszélyeket hordoz magában, főleg a mostani környezetben, amit a világ vezető jegybankjainak szokatlanul extrém politikája jellemez.

Elárasztanak mindent az okosórák, okoscipők, okoskarkötők

Nem véletlenül hallani szinte napi rendszerességgel okosórákról, okoskarkötőkről, okoscipőkről, a várakozások szerint ugyanis valóságos robbanás előtt áll a hordható készülékek piaca. A CCS Insight szakértői arra számítanak, hogy idén duplázódhatnak az eladások, 2018-ban pedig már több mint 130 millió darabot adhatnak el a készülékekből.

Zárva lesz szerdán a budapesti tőzsde

A magyar állam alapítására, valamint Szent István királyra emlékeznek országszerte szerdán, így holnap a Budapesti Értéktőzsde zárva lesz.

Most kell Apple-t venni?

Olcsó most az Apple, a 99 dollár környéki árfolyamon - véli az RBC Capital Markets elemzője. A szakértő szerint tekintve a hosszú távú növekedési lehetőségeket, amivel például az új iPhone piacra dobása kecsegtet, ezen az árfolyamon most "alkalmi vételt" jelentenek a papírok.

Célárcsökkentés érkezett az OTP-re

Csökkentette az OTP részvényeire megfogalmazott célárfolyamát a svájci UBS, a korábbi 4250 forintról 4100 forintra. A papírokra vonatkozóan a befektetési bank semleges ajánlást fogalmaz meg.

Nem vicces, amit Putyin háborúja az OTP-vel tesz

Az ukrán leánybankban nem sok öröme volt eddig az OTP-nek, a 2006-os megvásárlás után volt 2 jó év, 2009-ben azonban brutális veszteség keletkezett, de azóta sem állt talpra a bank, és idén is jelentős lehet a veszteség. Az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy a legfrissebb számok alapján milyen folyamatok zajlanak a banknál.

Több mint 14 éves csúcson zárt a Nasdaq

Egész nap vették a részvényeket a nyugat-európai piacokon, és az amerikai tőzsdéken is jó volt a hangulat, ami részben az enyhülő orosz-ukrán feszültség számlájára volt írható.

Százszor annyit keres a főnököd? - Ne aggódj, nem vagy egyedül

Bizonyára több alkalmazott felháborodását váltja ki az a felmérés, melyet a High Pay Centre agytröszt készített. A felmérés szerint az elmúlt mintegy 15 évben óriásira nőtt a brit vezérigazgatók és az átlagos alkalmazottak közti bérkülönbség - írja a CNBC.

Ezen a héten Jackson Hole az Univerzum közepe (QUAESTOR)

A pénteki állítólagos ukrán támadás komoly pánikot okozott a piacokon - de nem az Egyesült Államokban! A pénteki eset megmutatta, hogy a tengerentúlon a konfliktus éleződése sem rontja el lényegesen a vevői kedvet, pedig a Nyugat újabb gazdasági szankciók kivetését tervezi, amire minden bizonnyal Oroszország is erőteljesebben vágna vissza. Így, amennyiben más esemény nem rontja el a befektetők hangulatát, véleményünk szerint tovább folytatódhat az emelkedés a héten az Egyesült Államokban, melyet ezúttal is az egészségügyi és biotechnológiai cégek vezethetnek. A gyorsjelentési szezon már a végéhez közeledik, egyedül a Hewlett-Packard szerdai publikációját emelnénk ki, a figyelem így inkább a héten érkező fontos lakáspiaci adatokra, valamint a jegybankárok Jackson Hole-i konferenciájára terelődhet.

Az OTP volt a nap nyertese

A pénteki pánikot követően megnyugodtak a befektetők, bár átütő sikert nem sikerült elérni a hétvégi tárgyalásokon az ukrán-orosz konfliktust illetően. Az európai indexek egész nap jól teljesítettek, és az amerikai börzéken is erősödéssel kezdődött a hét. A kedvező nemzetközi hangulat a magyar tőzsdére is begyűrűzött, a BUX mérsékelten emelkedett.

Minden baj forrása! - Ettől félhetnek most igazán a befektetők

Bár évek óta extrém laza az amerikai jegybank monetáris politikája, a befektetők mégis a kamatpálya által nem indokolt értékeltségi mutatókkal árazzák a részvényeket, a kockázati prémiumok ugyanis lényegében eltűntek - emeli ki legfrissebb piaci kitekintőjében a nagy tekintélynek örvendő portfoliókezelő, John Hussman. A szakértő hangsúlyozza, a kockázati prémiumok normalizálódása elkerülhetetlen, ami sajnos nem fokozatosan fog végbemenni, hanem hirtelen, nagy ugrásokkal. Ez pedig heves negatív piaci reakciókat válthat majd ki.

Irakból vásárolt olajat a MOL

A MOL 80 ezer tonna kőolajat vásárolt a kurdisztáni regionális kormánytól - erősítette meg a cég az MTI érdeklődésére hétfőn.

Bűnösnek találták a Mercedest Kínában

Büntetést kaphat Kínában a Daimler, pontosabban luxusautókat gyártó üzletága, a Mercedes. A versenyhatóság szerint ugyanis az autógyártó visszaélt monopolpozíciójával és befolyásolta az alkatrészek és a szervízszolgáltatások árait. Nem a Daimler az egyetlen, amit hasonló vizsgálat alá esett mostanában, az Audi is büntetésre számíthat, de a Microsoftnál is vizsgálódnak.

Még mindig bíznak a profik a bóvli kötvényekben

A nagy intézményi vagyonkezelők továbbra is látnak fantáziát az alacsony minőségű, ún. bóvli kötvényekben, különösen azt követően, hogy a kockázati étvágy csökkenése a közelmúltban jelentősebb árfolyamesést okozott ezekben az eszközökben - írja a Marketwatch.

Japánban terjeszkedne a Roche

Szinte soha emelkedett egy nap alatt akkorát a japán Chugai Pharmaceuticals nevű gyógyszeripari vállalat árfolyama, mint a mai kereskedésben, a részvények 15%-kal értékelődtek fel azt követően, hogy a svájci Roche meg nem nevezett források alapján felvásárolná a cég általa még nem birtokolt részvényeit is - írja a Reuters.

Szépen megajándékozták a befektetőket az európai vállalatok

Az idei második negyedévben jelentősen emelkedett az európai vállalatok által kifizetett osztalékok mértéke, mely így összességében mér 153 milliárd dollárt tett ki - írja a Financial Times. A növekedés elsősorban a cégek javuló teljesítményével magyarázható.

Nem kell az olaj drágulásától tartani

A következő egy-másfél évben a nemzetközi piacokon, a kereslet-kínálat alapján, továbbra is 100 dollár körül ingadozik az átlagos olajár, az üzemanyag árakat Magyarországon azonban a forint és a dollár árfolyama is meghatározza - mondták az MTI által megkérdezett szakértők.

Ezekre fogadott a legendás befektető

Annak ellenére, hogy egyes piaci szereplők szerint már érik egy jelentős korrekció, a világ egyik legismertebb befektetője, Warren Buffett továbbra is bízik a bika erejében. Bár Buffett egyes társaságokban csökkentette illetve zárta pozícióját, több vállalatban is remek lehetőséget lát: többek között a visszahívási botrányok által megtépázott General Motorsban is bízik a guru, sőt a távközlési szektorban is több társaságban vásárolt részesedést.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.