tőzsde

Hasított a bécsi biztosító

Javuló eredményt mutatott fel 2014 első felében a Vienna Insurance Group. A biztosító adózás előtti eredménye 41,4%-kal nőtt, melyhez jelentős mértékben járultak hozzá a közép-kelet európai régióból származó kiemelkedő eredmények. A Standard & Poor's hitelminősítő így ismét megerősítette a társaság A+ minősítését - derült ki a biztosító gyorsjelentéséből.

Itt a bejelentés: felvásárol a Burger King

Immár hivatalossá vált, hogy a Burger King felvásárolja a kanadai gyorsétterem-láncot, a Tim Hortons-t. Egy teljesen új vállalat jön létre, éves szinten 23 milliárd dollárnyi bevétellel. A Tim Hortons részvények 10%-os pluszba ugrottak a hírre a nyitás előtti kereskedésben.

Mégis el lehet adni az INA részvényeket

A MOL közleményt adott ki az INA részvények eladásának betiltásával kapcsolatban megjelent hírekre válaszul. A társaság szerint a megjelent információk tévesek: a bíróság valójában kifejezetten kimondta 2014. augusztus 16-i döntésében, hogy nem rendeli el az INA-részvények eladásának korlátozását.

Most játékokkal akar hódítani az Amazon

Nem nyugszik az Amazon, újabb területet hódítana meg. A társaság bejelentette a Twitch Interactive megvásárlását, amit a Google előtt halászott el. Az internetes kereskedelmi óriás 1 milliárd dollárt fizet az internetes játékokhoz streaming szolgáltatást kínáló vállalatért.

Nagyon menők a "drogos részvények"

Orvosi célokra alkalmazható marihuánát gyártó cégek debütáltak tegnap a kanadai tőzsdén, a befektetők pedig rá is ugrottak a papírokra, az első kereskedési napon a Bedrocan Cannabis Corp. 38%-ot, az OrganiGram Holdings pedig 132%-ot emelkedett.

Megmaradt az optimizmus a kansasi találkozó után (QUAESTOR)

A piac megnyugvással fogadta végül a kansasi jegybankári csúcstalálkozón elhangzottakat. A résztvevő jegybankárok többnyire a munkaerő-piaci helyzetet emelték a figyelem középpontjába. E szerint a munka-erőpiacnak szinte mindenütt tovább kell még erősödnie ahhoz, hogy a gazdaságok elbírják a kamatemeléseket. Megállapították, hogy a jegybanki politikák iránya bár egymástól eltérő lehet, már nemcsak az ár-stabilitást és a pénzügyi stabilitást figyelik, hanem a bérdinamikát és a munkaerő-piaci indikátorokat is érdemes lesz egyre jobban górcső alá venni. A konferencia üzenete kétségkívül az, hogy elkel még a jegybanki támogatás szinte mindenütt, s alaposan mérlegelni kell azt, hogy vajon elbírja-e a gazdaság a kamatemelést, vagy sem. A Bank of England és a Fed a piaci várakozások alapján egy éven belül megemelhetik kamataikat, míg velük szemben az EKB és a Bank of Japan akár újabb gazdaságélénkítő lépésekre is kényszerülhetnek.

Kirúgja dolgozói negyedét a hírhedt maláj légitársaság

Dolgozói negyedétől válna meg a hányatott sorsú maláj légitársaság, a Malaysia Airlines a reorganizációs intézkedések nevében. Idén két súlyos légikatasztrófa sújtotta az egyébként is veszteségekkel küszködő légitársaságot és két nap múlva, amikor a cég közzéteszi negyedéves gyorsjelentését, várhatóan egyre nagyobb veszteségről számolhat be.

Buffett is beszállna a hamburger-üzletbe

Warren Buffett beszállna a Tim Hortons felvásárlásának finanszírozásába - írja a Marketwatch meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Tegnap röppentek fel a spekulációk, miszerint a Burger King megvenné a kávékra és fánkokra specializálódott gyorsétterem-láncot, amit a befektetők örömmel fogadtak, mind a két cég részvényei 20%-os pluszba ugrottak a tegnapi kereskedésben.

Tíz éve nem vásárolhattunk be ilyen olcsón!

Szerették a befektetők a német részvénypiacot a Lehman csődjét követő zűrzavaros időszakban, azonban most úgy tűnik, hogy kiábrándultak belőle. Aggódnak a kilátások miatt, különösen amióta kirobbant az ukrán-orosz válság, mivel a német cégek nagy kitettséggel rendelkeznek Oroszország felé. A német részvénypiac relatív értékeltsége tízéves mélypontra esett az európai tőzsdékhez képest, de azért találni még kedvező fundamentumokkal rendelkező részvényeket.

Ilyen még soha nem volt az amerikai tőzsdén

Napon belüli új csúcsot állított be az S&P 500, a világ egyik legfontosabb részvényindexe ugyanis a hétfői kereskedésben 2000 pont fölé emelkedett. Rendkívül jó a nemzetközi befektetői hangulat, felvásárlásokról szóló hírek, és az európai központi banktól várt további stimulusok hajtják felfelé az árfolyamokat.

Oroszországban már a Lada sem fogy

Jelentősen esik a kereslet a személyautók iránt Oroszországban, ezért a legnagyobb orosz autógyártó, az Avtovaz csökkenti termelését, írja a Reuters.

Megtáltosodtak az európai indexek - Az OTP is erőre kapott

Mario Draghi pénteki szavaira elindult a spekuláció, hogy az EKB szélesítheti a vásárolni tervezett eszközök körét (ABS mellett állampapírok is), ami az amerikai példa (Fed programja) alapján a tőzsdék számára a bika piac folytatódását jelentheti. Draghi szavainak köszönhetően jól indult a hét a meghatározó nemzetközi részvénypiacokon, amiből a hazai börze is profitált.

Hamarosan betilthatják az INA részvények eladását

Horvát sajtóértesülések szerint egy genfi nemzetközi választottbíróság hamarosan megtiltja a horvát kormánynak és a MOL-nak, hogy eladják INA-részvényeiket a választottbírósági eljárás lezárásáig.

Itt az első magyar Bitcoin-ATM!

Budapest belvárosában ma adták át az első olyan ATM-et, amellyel forintért Bitcoint lehet váltani. A berendezés egyelőre csak egyirányú, vagyis a Bitcoin eladását még nem teszi lehetővé, de az üzembe helyező ígérete szerint év végéig ezzel is bővítik a gépet. A váltásnak, vagy ha úgy tetszik, virtuális készpénzfelvételnek egyelőre borsos ára van: a tranzakciók értékének 7 százalékát kérik a váltásért az üzemeltetők.

Kivágják a fát a részvények alól?

Az egyre magasabbra kúszó részvényárfolyamok mellett kevésbé vonzónak látják már az amerikai vállalatok a saját részvények vásárlásában rejlő lehetőségeket, ennek megfelelően az idei második negyedévben az S&P 500 cégeknél csökkent is a részvényvásárlási aktivitás. A saját részvények visszavásárlása az utóbbi időszak egyik fontos, árfolyamokat erősítő tényezője volt a tengerentúlon, így nagy kérdés, hogy a 2009 márciusa óta tartó bika piacot ez mennyire rázza meg.

Rég nem látott napot zárhat a magyar piac

Annak ellenére, hogy rövidesen véget ér a nyári uborkaszezon, a mai kereskedésben rendkívül alacsony a hazai részvénypiaci forgalom, így könnyen lehet, hogy az év egyik legalacsonyabb forgalmú napja lesz a mai.

Kilőtt a hamburger-rakéta: 14%-os pluszban a Burger King

Felvásárlást tervez a Burger King, nem is akármilyen céllal, egy kanadai vállalatot venne meg, amivel "adót tudna optimalizálni" - írja a Marketwatch. A fánkjairól és kávéiról híres Tim Hortons nevű társaság a célpont. A hírre mind a két részvény közel 15%-ot emelkedett a nyitás előtti kereskedésben.

Nagyot hibázott a Puma - Kirúgja a válogatott

Nagy baklövést követett el a Puma a futball világbajnokság alatt. A német társaság tévedésből ghánai mezeket szállított a chilei válogatottnak. A chilei szövetségnél ezzel betelt a pohár, és felmondaná a jövőre lejáró szponzori szerződést is - írja a Reuters.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.