tőzsde

Új csúcson a Tesla

Új történelmi csúcsra szárnyaltak ma a Tesla részvényei, miután a társaság bejelentette, hogy megállapodott a China Unicommal, így több mint 100 kínai városban telepítenek töltőállomásokat. A Tesla árfolyama 2,2%-os pluszban jár jelenleg.

Néhány részvény, ami a "következő Apple" lehet

Kelet felé kellene tekinteniük a befektetőknek, akik kimaradtak az Apple-részvények fordulatából. Japánban és Dél-Koreában könnyen találhatnak olcsón értékelt, nagy készpénzállománnyal rendelkező cégeket - írja a CNBC a Citi elemzésére hivatkozva.

Kivezetik a tőzsdéről a maláj légitársaságot

Dolgozóinak közel harmadát elbocsátja a hányatott sorsú Malaysia Airlines és még az év végéig kivezetik a tőzsdéről a részvényeit - írja a CNBC. A bejelentés azt követően tette a cég, hogy közel 100 millió dolláros veszteségről számolt be a második negyedévre. A többségi tulajdonos maláj állam célja, hogy 2017-re nyereségessé tegye a vállalatot.

Megtáltosodott az OTP a nap végére

Az Ukrajnából érkező hírek tovább borzolták a befektetők kedélyét csütörtökön így a vezető nyugati részvényindexek kivétel nélkül eséssel zárták a kereskedést. Ázsiában sem volt jobb a hangulat a vezető tőzsdék gyengén teljesítettek, mindezek ellenére az irányadó nyugat-európai indexek a tegnapi záróértékeik közelében tartózkodnak. A magyar tőzsde viszont erősödött, az összes blue chip támogatta a jó szereplést.

Jól teljesített a Raiffeisen nagymamája

Az egy évvel korábbihoz képest 3%-os plusszal 590 millió euróra növelte első féléves adózás előtti profitját a Raiffeisen Zentralbank, amely a magyar Raiffeisen tulajdonosának a tulajdonosa.

Kitört az izlandi vulkán - Megint jön a káosz?

Bekövetkezett, ami miatt már egy hete aggódhattak az izlandiak, a Reuters ma reggel arról számolt be, hogy vulkánkitörést észleltek a Dyngjujökull gleccsernél. Pánikra egyelőre nincs ok, bár a terület felett lezárták a légteret, hamu nem került a levegőbe, így a légiközlekedés még szinte zavartalan. De ha a helyzet súlyosabbra fordul, az komoly károkat okozhat a légitársaságoknak. Négy éve már láttunk rá példát, amikor az Eyjafjallajökull kitörése napokra megbénította egész Európa légiközlekedését, veszteségekkel sújtva a válság után éppen hogy csak talpra álló szektort.

Eltűnt a forgalom a tőzsdéről - Hol vannak a befektetők?

Az utóbbi hetekben olyan alacsony szintre csökkent a legnagyobb hazai részvények forgalma, hogy kis híján új mélypont született 2005 óta. A jelenség azonban nem egyedi, a környező régiós országok is hasonló gondokkal küzdenek, de még Amerikában is hosszú távon érezhető forgalomcsökkenés mutatkozik. A visszaesés mögötti okok eltérőek a tengerentúlon és a régióban: az utóbbi országokban a tőzsdei cégek alacsony kapitalizációja (és emiatt csekély mértékű likviditása), a kevés tőzsdei kibocsátás, valamint a gazdaságok gyenge teljesítménye okozhatja leginkább a forgalom tartós visszaesését. Ha a kilátásokat nézzük, fordulatot talán az hozhat leggyorsabban, ha a külföldi befektetők ismét rátalálnak ezekre a piacokra.

A Tesla új barátra talált

A Tesla Motors a China Unicommal karöltve bővítheti töltőhálózatát Kínában - erről a cég kínai szóvivője beszélt. Peggy Yang elárulta azt is, hogy az új partner segítségével 120 kínai városban 400 töltőállomást hoznának létre, 20 nagyvárosban pedig "super charging" állomást létesítenének a gyorsabb töltés érdekében - írja a Reuters. A Tesla Motorsnak nagy szüksége van a segítségre és a töltőhálózatának dinamikus fejlesztésére a világ legnagyobb autópiacán, ugyanis a jövője függhet tőle.

Az MSCI lehelhet életet a tőzsdébe

Augusztus 13-án tette közzé a globális index-szolgáltató, az MSCI a legutóbbi negyedéves felülvizsgálatának eredményeit, ami a várakozásoknak megfelelően nem érintette az MSCI Magyarország index összetételét. Az indexbeli komponensek súlyai persze módosulnak, a változások pedig a mai naptól lépnek életbe, így a záró szakaszban akár nagyobb forgalom is lehet majd a hazai papírokban (OTP, MOL, Richter).

Spanyol győzelem Brazíliában

A spanyol Telefonica lett a befutó a Vivendi brazil cégének megvásárlásáért folytatott versenyfutásban, írja a Reuters.

Elverik a port a Tescón

Az új vezérigazgató érkezése előtt kiábrándító híreket közölt a Tesco, a kiskereskedelmi üzletlánc lerontotta az idei évre vonatkozó profitvárakozásait, továbbá csökkentette az osztalékot is. A részvények hatalmas esést produkáltak, 10%-kal értékelődtek le ma reggel.

Aggódnak az osztrák bankok miatt Bécsben

Nagy kockázatokat jelent az ukrán politikai válság és az orosz gazdasági visszaesés néhány osztrák bank számára, amelyek nagy kitettséggel rendelkeznek ezekben az országokban - nyilatkozta csütörtökön az osztrák pénzügyi felügyelet (FMA) vezetője a Reuters beszámolója szerint. A Raiffeisen és az UniCredit bukhatja a legnagyobbat.

Évtizedek óta nem tört ki ekkora járvány - Van miért aggódni?

Egyes nyugat-afrikai országokban egyelőre megállíthatatlannak tűnik az ebola-járvány, a hivatalos adatok szerint több mint 1500-an haltak meg, viszont a valós szám ennél jóval magasabb lehet. A polgárháborúból kilábaló országokban a legrosszabbkor jött a halálos kór, és mivel a várakozások szerint 2015 előtt nem lehet megállítani a járványt, régiós szinten jelentős gazdasági áldozatokkal kell számolni. Különösen érzékeny Guinea, Libéria, és Sierra Leone az exportra, a bányászat és a mezőgazdaság egyre rosszabb helyzetben van, ami magával húzza a GDP-t is. A gazdasági veszteségek minden bizonnyal több milliárdos összegre rúgnak majd, a legrosszabb az egészben, hogy a felzárkózást több évvel visszavetheti a sokk.

A Deutsche Telekom még több pénzt akar

Lapértesülések szerint a Deutsche Telekom hajlandó eladni amerikai leánycégét, a T-Mobile US-t, de részvényenként 35 dollárnál többet szeretnének érte. Az amerikai cég papírjainak árfolyama 30 dolláron áll.

Megnyugtató hírek a MOL kurdisztáni partnerétől

Ma tette közzé a MOL kurdisztáni partnere, a Gulf Keystone az idei első félévre vonatkozó eredmény beszámolóját, melyben megerősítette az idei évi kitermelési várakozását, továbbá megnyugtatta a befektetőket, hogy a kurdisztáni tevékenység biztonságos és zavartalan. Arról máig nem született döntés, hogy eladják-e a MOL többségi tulajdonában lévő Akri Bijeel-blokkban lévő kisebbségi részesedésüket.

Amerika is megérzi az oroszok nyomulását

A tengerentúli befektetők csütörtöki hangulatát is az ukrán-orosz konfliktus súlyosbodása határozta meg. A feszültség egyre csak fokozódik, miután kijevi jelentések szerint orosz katonák vonultak be Ukrajna területére.

Megvan, mikor mutatják be az új iPhone-t

"Bárcsak többet mondhatnánk" - a szeptember 9-ére tervezett esemény kapcsán csak ennyit közölt csütörtökön az Apple a sajtónak kiküldött meghívóban.

Tombol a koreai őrület - Jön az új Gangnam style?

Ahogy a koreai kulturális hullám, a Hallyu látványosan söpör végig a világon, egyre több nemzetközi befektető érdeklődését kelti fel, az új invesztíciók pedig elemzők szerint újabb lökést adhatnak majd az ország popkultúrájának - írja a CNBC. A Psy-t is futtató YG Entertainment például a Louis Vuitton csoporttól kaphat forrást, a hírre a cég részvényei valósággal elszálltak.

Csúnyán elbántak a magyar tőzsdével

Az elmúlt napokban szerény elmozdulásokat láthattunk a világ vezető tőzsdéin, a befektetők egyértelműen iránymutatásra, új impulzusokra vártak. Ez meg is érkezett Ukrajna irányából, az ország elnöke ugyanis bejelentette: az oroszok inváziót indítottak országában. A hírre a nyugati tőzsdék és a magyar piac is eséssel reagált, elsősorban azokat a cégeket büntetik a befektetők, aki relatíve nagyobb kitettséggel rendelkeznek a térség irányába.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.