tőzsde

Itt az akadály az OTP előtt

Az OTP piacán felgyorsultak az események, az elmúlt napok zuhanását követően gyors felpattanásnak lehettünk szemtanúi. Így közelebbről is megvizsgáltuk a technikai elemzés eszközeinek a segítségével azt, hogy mit tartogathat a jövő az árfolyam alakulását illetően.

Újabb autóipari céggel állapodott meg a PannErgy

Az elmúlt hetekben sorra érkeznek az újabb és újabb hírek a PannErgytől. A társaság ezúttal egy újabb hőszállítási szerződés megkötéséről számolt be. A PannErgy leánya, a Kuala Kft. 2014. szeptember 30-án 5+5 éves szerződést kötött a Miskolc mellé települő japán Takata Safety Systems Hungary Kft-vel. A szerződés értelmében a Kuala Kft., mint hőtermelő, geotermikus forrásból látja el teljes körűen hőenergiával a Takatát.

Kezdődhet a sorban állás Kínában is a "hajlítható" iPhone-ért

Megindulhat a világ legnagyobb mobilpiacán, Kínában is az Apple legújabb okostelefonjainak értékesítése. Az első készülékek 10 napja kerültek az üzletekbe a világban, eddig Kínában az információs technológiai minisztérium jóváhagyására vártak.

Jön a negyedik mobilszolgáltató!

Június közepén nagy meglepetést okozott a DIGI, a társaság ugyanis a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone mellett jelentkezett az NMHH által meghirdetett frekvenciákra. Tegnap azt is megtudtuk, hogy a DIGI hang- és internet-szolgáltatásra is alkalmas frekvenciákat szerzett meg, ez alapján pedig a három nagy mellett egy negyedik mobilszolgáltató is elindulhat a magyar piacon. A DIGI lehetséges céljainak megfejtésében Dr. Kis Gergely, az eNET partnere volt segítségünkre.

Választási hírekre zuhan a brazil tőzsde

Masszív eladói nyomás bontakozott ki a tegnapi kereskedésben a brazil pénzügyi piacokon, a jelenlegi eredmények alapján ugyanis a hatalmon lévő elnök átvette a vezetést ellenfelétől - írja a Reuters. A befektetők a jelenlegi kormány politikája kapcsán erős kritikákat fogalmaztak meg, ez ugyanis nem veszi igazán figyelembe a kisbefektetők jogait az állami többségi tulajdonú vállalatoknál, valamint hiányoznak a hosszabb távú strukturális átalakítások is.

Hatalmas pofonba szaladt bele a Ford

Hétfőn a Ford Motor árfolyama nagyot zuhant annak hatására, hogy az amerikai autógyártó visszavágta idei profitvárakozását azt követően, hogy sorozatos járművisszahívásra kényszerült és gyengén teljesít a dél-amerikai és az orosz operációja.

Őrület, amit a kamerás cég művel

Őrület, hogy mit csinálnak a GoPro részvényei. Az árfolyam a július-augusztusi oldalazást követően kilőtt, és szinte napról napra új történelmi csúcsot üt. Hétfőn ráadásul ismét szárnyalt a kurzus, miután a társaság új termékeket jelentett be.

Nem aggódik a MOL az orosz-ukrán konfliktusok miatt

A MOL meggyőződése, hogy az orosz-ukrán konfliktusok nem okoznak zavarokat a kőolaj szállításokban, mivel az orosz partnerek megbízható üzleti felek - közölte a társaság finomítás üzletágának vezetője a Reuters régiós befektetési konferenciáján.

Eséssel indult a hét Amerikában

Az amerikai részvényindexek kivétel nélkül estek azt követően, hogy a vártnál gyengébb adatok érkeztek az ország lakáspiacáról és nem változott a személyes fogyasztások árindexe. A befektetőket ráadásul a geopolitikai feszültségek (orosz-ukrán válság, Közel-Kelet, Hongkong) is aggaszthatták.

A héten kiderül, miből vásárol be Mario Draghi (QUAESTOR)

Az Egyesült Államok részvénypiacain minden bizonnyal a szeptemberi foglalkoztatottsági adatokkal kapcsolatos várakozások határozzák majd meg a befektetők hangulatát, az adatokat szokás szerint pénteken közlik. Addig az ADP szerdai jelentésére és az ISM feldolgozóipari mutatóra lehet majd még érdemes odafigyelni. Az autóipari szektort a szeptemberi értékesítési adatok mozgathatják meg, melyeket szerdán közölnek majd.

Rákapcsolt az OTP, nagyot ment az MTel, és még a MOL is jó napot zárt

Bár a pénteki zárószintek körül indult a nap az európai tőzsdéken, napközben folyamatosan esett az indexek értéke. Az amerikai tőzsdék nyitásához közeledve újabb eladók jelentek meg, így az öreg kontinens meghatározó benchmarkjai és a tengerentúli indexek is 0,5-1 százalék körüli mértékben estek. A nyugati pesszimista hangulatban szerepet játszhat, hogy újabb régióban (Hongkong) törtek ki zavargások, tovább szélesítve a geopolitikai feszültségek palettáját. A budapesti parketten ugyanakkor jó volt a hangulat, miután a Richter kivételével a többi blue chip több mint 1 százalékkal erősödött.

Megszólalt a Raiffeisen vezére: jobb, ha Orbán álma nem teljesül

A Raiffeisen idén még több mint 200 millió eurós tőkeemelést hajt végre a magyar leányánál - jelentette ki Heinz Wiedner, a magyar Raiffeisen vezére a Reuters Eastern Europe Investment rendezvényén. Wiedner szerint Magyarországnak jobb, ha külföldi tulajdonú bankszektora van, máskülönben most magyaroknak kellene pótolniuk a bankok tőkéjét. Megerősítette: nincs napirenden egy esetleges kivonulás.

Most megütheti a bokáját az Apple

Akár milliárd eurós nagyságrendű büntetéssel is szembesülhet a héten az Apple, amikor az Európai Bizottság közzéteszi a vizsgálatának részleteit a cég adófizetési gyakorlatával kapcsolatban. Brüsszel akár úgy is dönthet, hogy az elmúlt húsz évben illegálisan került el adót Írországban az amerikai technológiai óriás - írja a Financial Times.

Hatalmas bank születőben? - Már 30 magyarországnyi ügyfelük van

300 millió regisztrált ügyfél, egy év alatt 519 milliárd dollárnyi fizetés elszámolása, 93 milliárd dolláros kezelt vagyon online pénzpiaci alapban, 2,3 milliárd dolláros méretű online hitelpiac - ez a néhány szám jól jellemzi, mekkora bank születik, ha megszerzi a lincencet az Alibaba egykori fizetési üzletága. A kínai Small and Micro Financial Services ráadásul tőzsdére készül, az IPO értéke a saját becslésük szerint megközelítheti a frissen beállított 25 milliárd dolláros rekordot. Mindezek fényében talán tényleg jogosan aggódnak a hagyományos bankok, hogy a technológiai szektorból érkezhetnek az új versenytársaik.

Milliárdos üzlet készülődik Hollywoodban

Felvásárlási ajánlatot kapott a hétvégén az olyan nagysikerű rajzfilmek, mint a "Shrek" és az "Így neveld a sárkányod" alkotója, a DreamWorks Animation. A cégért 3,4 milliárd dollárt ajánlottak. A hírre 20%-os pluszban jár az árfolyam a nyitás előtti kereskedésben.

Megvan, ennyit fizet a Magyar Telekom

A hazai mobilcégek szempontjából fontos eseményre került sor ma, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ugyanis sajtótájékoztatón hirdette ki a szélessávra eddig nem használt frekvenciasávok nyertes pályázóit. Ma végre megtudtuk, melyik frekvenciacsomagot szerezte meg a Magyar Telekom, a Telenor, a Vodafone és a DIGI, illetve azt is, hogy mennyit fizetnek a frekvenciákért. A Magyar Telekom szempontjából azért is érdekes a mostani végeredmény, mert a frekvenciákért fizetett díj mértéke hatással van a társaság eladósodottságára, azon keresztül pedig a jövőben fizetendő osztalék mértékére is.

Fontosabb részletek

  • 4 vállalat szerzett frekvenciákat: Magyar Telekom, Telenor, Vodafone, DIGI
  • A szolgáltatók összesen 130,6 milliárd forintot fizetnek a frekvenciákért (a minimumdíj 104 milliárd forint volt)
  • A Magyar Telekom 58,8 milliárd forintot fizet, ez magasabb, mint az elemzői várakozások átlaga (53 milliárd forint), viszont a legmagasabb becsléseknél (Concorde 60, Citi 63) alacsonyabb, és az is örömteli, hogy a társaság hozzájutott azokhoz a frekvenciákhoz, amelyeket meg kívánt szerezni
  • A DIGI is szerzett frekvenciát, ez alapján a társaság mobilszolgáltatóvá válhat

Valami készülődik a Yahoo-nál

A Yahoo és az AOL egyesülését szeretné elérni egy befektető, aki most saját bevallása szerint jelentős részesedést vásárolt az internetes vállalatban. A Starboard Value a második "aktív befektető" a Yahoo-nál három éven belül. Véleménye szerint a tranzakció 1 milliárd dolláros szinergiahatás érhető el.

Vállalatok tömegei mennek tőzsdére

Élénkülhetnek a kockázati tőkések által végrehajtott exitek az idei évben, ami komoly lendületet adhat globális szinten ez elsődleges tőzsdei kibocsátásoknak (IPO), melyek összértéke így 2007 után a legmagasabb értéket érheti el - idézi a Financial Times az EY tanácsadó cég elemzésének fő megállapításait.

Megvette a magyar sikersztorit, most újra tőzsdére mehet

Hamarosan tőzsdére viszik vagy eladják a magyar alapítású IND Groupot is felvásárló tech-óriást, a MiSyst - írja a Financial Times. Az exitre készülő Vista Equity Partners két évvel ezelőtt 1,3 milliárd dollárért vette meg a céget.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.