Itt az OTP friss gyorsjelentése
Ma hajnalban közzétette harmadik negyedéves beszámolóját az OTP, a bankcsoport profitja közel másfélszeresére emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, a menedzsment pedig tovább emelte várakozásait.
Ma hajnalban közzétette harmadik negyedéves beszámolóját az OTP, a bankcsoport profitja közel másfélszeresére emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, a menedzsment pedig tovább emelte várakozásait.
Ma hajnalban közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését a Mol. Ahogy arra számítani lehetett, a legfrissebb számok bár messze vannak azoktól az eredményektől, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, ám az elmúlt hónapokban több tekintetben is javultak a fundamentumok a Mol körül, aminek köszönhetően a mostanit megelőző, második negyedéves gyorsjelentésnél sokkal erősebb számokat tudott közölni a társaság. Kezdenek tehát összeállni a csillagok a Mol felett, lehet itt gondolni az emelkedő olajár-környezetre, a stabilan alakuló Brent-Ural árkülönbözetre vagy akár a kedvezőtlen európai dízelpiaci kilátások miatt a rendkívül magasan alakuló finomítói felárakra - lényeg a lényeg, nagyon úgy tűnik, hogy a második negyedévben láthattuk a "mélypontot" az olajcégnél, a mostani eredményt már büszkén ki lehet tenni az ablakba.
Ma hajnalban tette közzé legfrissebb, harmadik negyedéves gyorsjelentését a Mol. A hazai olajvállalat elsősorban a finomítói üzletágnak és a jövedelmező üzemanyagértékesítésnek köszönhetően túlteljesítette az elemzői várakozásokat, a vállalat a friss eredmények tükrében megemelte az idei évre vonatkozó EBITDA-előrejelzést.
Ma reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában emelkedtek a vezető részvényindexek, Amerikában viszont rossz volt a hangulat.
A hazai piacokon érdemes lehet figyelni a Magyar Telekom papírjaira, ugyanis a vállalat a tegnapi piaczárást követően tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését, a vállalat pedig minden szinten felülteljesítette az elemzői várakozásokat. Ezt követően a cég papírjai vezetik az emelkedést a hazai blue chipek közül.
Nagyobb piacmozgató eseményekre nem számíthatunk ma, idehaza előzetes államháztartási adat érkezett októberből, külföldön pedig az uniós pénzügyminiszterek konferenciájára lehet érdemes figyelnünk ma.
Újabb erős negyedéves számokat hozott a Graphisoft Park, a bevétel, az EBITDA és az üzemi eredmény is rekordszintre került, ráadásul az év végi tervszámait is felemelte a menedzsment. Figyelmeztettek azonban, hogy a bérlői igények változását érzékelik, ami miatt jövőre csökkenhet a kihasználtság. Ez utóbbi az egyik oka, hogy a társaság a bevétel kismértékű visszaesését és az adózott eredmény stagnálását prognosztizálja 2024-re.
Stagnált csütörtökön a BUX, a Mol kivételével azonban emelkedni tudott az összes hazai blue chip. Az emelkedést ma is a Magyar Telekom vezette.
Az elmúlt évek egyik nagy sztorija a Rábánál, hogy a cég jelentős ingatlanállománnyal rendelkezik, melynek értékesítésével jelentős forrásokhoz juthat, a cég csütörtöki rendkívüli közgyűlése pedig most jóváhagyta, hogy a vállalat árverés útján értékesítse a győri Városrétként ismert területe egy részét. A határozat szerint a vállalat négyzetméterenként nettó 37 435 forintért, de minimum nettó 4 milliárd 87 millió forint kikiáltási áron értékesíti az ingatlant.
A piacvezető export szoftverfejlesztést szolgáltató cég a Gloster Csoport a Heal Partners legnagyobb hazai tulajdonú IT cégeket bemutató listáján.
Kínai hírforrások szerint az Nvidia három új chipet is piacra dobhat hamarosan az országban, annak ellenére, hogy az amerikai kormány nemrég már egyszer megakadályozta, hogy a vállalat a kínai piacra vigye két csúcskategóriás AI-chipjét, valamint egyik gaming chipjét is.
A Wizz Air részvényeit csúnyán megütötték a csütörtöki nyitást követően, miután a vállalat a bizonytalan gazdasági helyzetre és a nehéz működési körülményekre hivatkozva csökkentette éves profitvárakozásait, annak ellenére, hogy a vállalat rekordnyereséget ért el az üzleti év első felében.
A nyitást követően az irányt keresi a BUX, a blue chipek közül azonban kiemelkedik a Magyar Telekom.
Holnap hajnalban érkezik az OTP harmadik negyedéves gyorsjelentése, az elemzők az egy évvel korábbihoz képest közel ötödével magasabb profitra számítanak.
A bitcoin csütörtök reggel tavaly április óta nem látott szintre emelkedett, miután ismét felerősödtek az első potenciális amerikai spot ETF elfogadásával kapcsolatos várakozások. Az újabb emelkedést az indította el, hogy csütörtökön egy rövid, mindössze nyolcnapos ablak nyílik meg az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) számára, hogy jóváhagyási kérelmeket adjanak ki, ez pedig felerősítette a Bitcoin ETF jóváhagyásával kapcsolatos várakozásokat is.
877 millió eurós adózott eredménnyel zárta a harmadik negyedévet a KBC Csoport, szemben az egy évvel korábbi 752 millió euróval. November 15-én 1 eurós időközi osztalékelőleg kifizetését tervezi a társaság.
Az európai tőzsdék emelkedéssel fejezték be a napot, a magyar tőzsde azonban stagnált. A hazai blue chipek közül a Richter vitte a prímet, miután a vállalat a harmadik negyedév során minden eredményszinten felülmúlta a várakozásokat. Eközben Amerikában minimális elmozdulásokkal telt a kereskedés.
Elbocsátásokba kezd az Amazon. A Reuters információi szerint a leépítések újabb köre a vállalat zenei részlegét érinti, ahonnan mintegy 27 ezer alkalmazottat küldhetnek el, erről pedig már az érintetteket is tájékoztatták.
Óriási száguldáson van túl idén a Magyar Telekom árfolyama, és ha valami a további emelkedés útjába is áll, az valószínűleg nem a szerdán zárás után közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentés lesz. Kisebb-nagyobb mértékben minden szinten felülteljesítette az elemzői konszenzust a Telekom a július-szeptemberi időszakban, a bevételek kétszámjegyű ütemben emelkedtek, a marzsok pedig jelentősen javultak. A kilátásokban nincs változás, a menedzsment megerősítette az idei és a jövő évre megfogalmazott publikus célokat is.
Ma délután hivatalosan is bejelentette a Rockstar Games, hogy december elején publikálják az évek óta várt Grand Theft Auto VI első hivatalos bemutatóvideóját.
A felemás nemzetközi hangulatban a magyar piac is vegyesen teljesített, a BUX index a tegnapi záróértékétől mindössze néhány pontra zárt. Ezt egyik oldalról részben a Mol esése befolyásolta, hiszen az olajárak esésével párhuzamosan az olajcég árfolyama nagyobb mínuszba került; a másik oldalról viszont a Richter emelkedése támogatta a BUX-ot, miután a gyógyszergyártó a várakozásokat meghaladó eredményeket közölt a ma hajnalban megjelent harmadik negyedéves gyorsjelentésében.
Múlt hét végén a Portfolio is beszámolt róla, hogy Szaúd-Arábia és Oroszország év végéig meghosszabbítja az önkéntes olajtermelés-csökkentést. A piaci szereplők úgy tűnik, hogy nem kifejezetten aggódnak a lépés miatt, ahogy a közel-keleti feszültséges miatt sem, hiszen szerdán délutánra már közel 4 hónapja nem látott szintre esett az olaj világpiaci ára. Az áresés hátterében ezúttal a kereslettel kapcsolatos aggodalmak állnak: úgy tűnik, hogy Kína után Amerikában is igencsak mérséklődhet a kereslet.
Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...
Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...
A megkérdezett amerikaiak közel 60%-a úgy vélekedett, hogy az amerikai gazdaság recesszióban van, ami messze nincs...
Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.