A Bázel III reformok keretében új uniós szabályokat fogadott el az Európai Tanács a bankok gazdasági sokkokkal szembeni ellenállóképességének a növelésére, így többek között a bankok belső modelljei alapján számított tőkekövetelményeknek alsó határt szabó „output floor” bevezetésére is sor kerül – közölte az uniós intézmény.
Tovább erősítette 2023-ban gazdaságösztönző tevékenységét a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonosi joggyakorlásával működő Start Garancia Zrt. Elfogadott beszámolója alapján a társaság kezességállománya az év végére elérte a 310 milliárd forintot. Tavaly 101 milliárd forinttal nőtt a portfólió, amivel több mint 140 milliárd forint összértékű finanszírozás valósult meg a hitel- és kötvénypiacon – közölte a cég.
Bill Gross, aki az 1980-as években úttörő szerepet játszott a kötvénypiacot forradalmasító "total return" stratégia megalkotásában, azt mondja, hogy ez a megközelítés mára "halott" - számolt be a Bloomberg.
Nagy előny, ha egy vállalkozónak van pár olyan bukás a háta mögött, amiből tanulhatott, nem feltétlenül az első próbálkozástól kell várni a sikert. Magyarország kicsi piac, ez inkább hátrány a kezdő vállalkozóknak, azonban nem biztos, hogy csak azokra a cégekre kéne igazán odafigyelni, amelyek egyből a nemzetközi sikert célozzák – egyebek mellett ezekről a témákról beszélt a Portfolio Business podcast új adásában Balogh Petya befektető, a STRT Nyrt. elnöke, valamint Kövesdi Gábor, a Brancs alapítója. A szakembereket a cégeikbe való tőkebevonásról, valamint arról is kérdeztük: az enyhülő hazai makrogazdasági pálya milyen hatással lesz a kezdő vállalkozásokra.
Hamarosan megjelenik a bankok új európai tőkekövetelmény-szabályozása, amelynek egyik fő kérdése, hogy az európai szabályok mennyiben térjenek el a bázeli ajánlásoktól. Bár az előbbi kidolgozása során a fő vezérlőelv az volt, hogy minél kevesebb legyen az eltérés, de a tervezetben, illetve a már hatályos előírásokban számos olyan példát láthatunk, ahol az EU szabályrendszere szigorúbb vagy megengedőbb lesz, mint a bázeli ajánlások. A legfontosabb várható eltéréseket és azok indokait foglaltuk össze.
Az olasz kormány többségi tulajdonrészt szerezhet az ország legnagyobb acélgyártójában miután nem sikerült megállapodni az eddigi főtulajdonos ArcelorMittallal a cég feltőkésítéséről – írja a Bloomberg.
Az Európai Bankhatóság (EBA) közölte: az uniós bankok tőkepufferei történelmi csúcsot értek el idén, a magas kamatok rekordszintre növelték a nyereségességet, ami rekordmértékű részvényesi kifizetéseket tesz lehetővé.
A tőkejövedelem sokkal egyenlőtlenebbül oszlik meg Magyarországon az adófizetők között, mint a munkajövedelem: az összes jövedelem alapján számolt felső jövedelmi tizedhez tartozók a munkajövedelmek egyharmadát kapják, viszont a tőkejövedelmek terén ez az arány 90%-ot tesz ki – derül ki abból a tanulmányból, amely (sok más elemzés mellett) helyet kapott a Munkaerőpiaci Tükör évkönyv-sorozat tegnap bemutatott legújabb kötetében.
A globális vállalatok az alacsony jüan-kamatlábak miatt egyre több hitelt vesznek fel a kínai adósságpiacokról - írja a Reuters.
A legtöbb embernek a tőkebefektetés vagy tőkeinjekció szavak hallatán a startupok jutnak eszébe, hiszen egy éretlen vállalat számára szűkebbek a forrásbevonási lehetőségek, mint egy kkv, vagy pláne egy nagyvállalat esetében. A tőkeerős társ bevonása azonban egyre népszerűbb a nagyobb cégeknél is, ennek pedig számos előnye lehet a hitelfelvétellel vagy éppen a részvénykibocsátással szemben. Többek között erről beszélgettünk Tóth Józseffel, a Hiventures vállalati befektetési igazgatójával.
A Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság szerint a világ pénzügyi felügyeleteinek fokozniuk kell éberségüket, hogy jobban felismerjék és kezeljék a nem fenntartható üzleti modellekkel rendelkező "outlier” bankokat, és alkalmazzák a bankszektor tavaszi zavaraiból levont tanulságokat.
Hajszál híján ezermilliárd forint volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vesztesége az idei első félévben, ami időarányosan azt mutatja, hogy talán nagyobb a baj a jegybank eredményével, mint az várható volt. Ebben elsősorban az egekbe emelt kamat a ludas, de a forint idei erősödése sem jött jól, hiszen elapadt a korábbi bevételforrás, a devizatartalék forintra váltása. A jelentős veszteség arra is rámutat, miért kell ősszel ismét módosítani a jegybanktörvényt, hiszen a tetemes mínuszba csúszó saját tőke ötöde is komoly teher lenne a költségvetésnek.
A vezető euróövezeti bankok többsége teljesítette a válsághelyzetben leírható forráselemként szolgáló különleges, úgynevezett MREL-kötvények kibocsátására vonatkozó 2024. januári célt - közölte az európai Egységes Szanálási Testület. Néhány kereskedelmi banknak azonban még további lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy válsághelyzet esetén zökkenőmentesen szanálható legyen.
Az amerikai szabályozó hatóságok által javasolt szigorúbb tőkeszabályokat kifogásolta a legnagyobb amerikai bank, a JPMorgan Chase vezérigazgatója. Jamie Dimon hétfőn azt mondta a befektetőknek: a szigorúbb szabályok visszalépésére késztethetik a bankokat üzleti tevékenységükben, és visszafoghatják a gazdasági növekedést.
Jóváhagyta a magyar jegybanktörvény tervezett módosítását az Európai Központi Bank (EKB), így az egyébként is feszített 2024-es költségvetés nagyjából 300-400 milliárd forintos időzített bombáját sikerülhet hatástalanítani. A probléma ettől persze nem oldódik meg, csak reménykedhetünk abban, hogy középtávon az MNB majdani nyeresége vissza tudja pótolni a jegybank saját tőkéjét, hogy ne legyen szükség költségvetési feltőkésítésre. Ráadásul a pozitív válasz mellett az eurózóna jegybankjának is vannak kétségei a magyar megoldással kapcsolatban.
Délelőtt már Varga Mihály már ellőtte a puskaport, mely szerint az Európai Központi Bank (EKB) rábólintott a magyar jegybanktörvény tervezett módosítására. Persze a dolog nem ennyire egyszerű, az eurózóna jegybankja hatoldalas jogi szakszövegben magyarázza el a döntést, ami délután jelent meg.
Joe Biden visszalépését követően.
Miután többségi tulajdont szerez benne.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Minden jel arra mutat, hogy Kamala Harris lesz a demokraták jelöltje.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.