Velence város tanácsa úgy döntött, hogy június 1-től megtiltja a 25 főnél nagyobb turistacsoportok fogadását és a hangosbeszélők használatát is a túrákon.
Furcsa üzenetet tett ki Elon Musk, a világ leggazdagabb embere X-oldalára. Ezúttal röviden arról értekezik, hogy szerinte a „valódi csatát” vívnak „a humanisták” és azok, akik a „kihalást támogatják.”
Svájci településekre is átterjedt a Franciaországban napok óta tartó zavargáshullám – írja az ABC News.
Leváltották a legnagyobb ukrán állami hadiipari konszern, az Ukroboronprom vezetőjét – írja az Ekonomicsna Pravda.
Húsz magyar KFOR-katona sebesült meg, többen közülük súlyosan, amikor a koszovói Zvecsanban összetűzés tört ki a tiltakozó szerbek és a rendet fenntartani akaró magyar KFOR-katonák között. A jelenlévő olasz KFOR-egység tagjai közül 11-en sebesültek meg - tudta meg a hvg.hu.
Megtelt a Kossuth Lajos tér Ferenc pápa vasárnap délelőtt tartandó szentmiséje előtt. A katolikus egyházfő nyitott fehér autóban érkezett kilenc óra körül a térre - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói.
Folyamatosan rendezik a biztosítók a március 11-i, az M1-es autópályán bekövetkezett tömeges baleset résztvevőinek kárigényeit. Az esetenként akár tízmilliós nagyságrendű, a törvényi kötelezettségeken túlmenő esetekben is fizethető előlegek a casco-önrészekre és a helyszínről történő elszállítás költségeire is kiterjedhetnek - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) a közleménye.
Ha nem történik érdemi előrelépés, a világ lakosságának 51 százaléka, azaz több mint négymilliárd ember túlsúlyos vagy elhízott lesz 2035-ig - írta friss jelentésében az Elhízástudományi Világszövetség (World Obesity Federation).
Ukrán kézre jutott egy újabb T-90M harckocsi, Oroszország legmodernebb, széles körben rendszeresített tankja.
Az orosz haderő egy nukleáris robbanófej hordozására specializált H-55-ös cirkálórakétát lőtt ki Kijevre, melyet az ukrán légvédelem elfogott – állítja egy ukrán védelempolitikával foglalkozó lap, a Defense Express.
Bocsánatot kért, és egyben a felelősök megbüntetését és a biztonsági intézkedések felülvizsgálatát ígérte hétfőn Jun Szuk Jeol dél-koreai elnök a Halloweenkor történt, 156 ember halálát okozó szöuli tragédia miatt.
Legalább nyolcan meghaltak és sokan megsérültek helyi idő szerint pénteken, a Texas államban rendezett Astroworld nevű zenei fesztiválon kitört pánik nyomán.
Velence, a világ egyik legfelkapottabb turista desztinációja, 2022 nyarától azt tervezi, hogy díjat számít fel azon turisták számára, akik be akarnak lépni a városba – számol be a hírről a Bloomberg.
Spanyolország több nagyvárosában fiatalok tömege ünnepelte az utcákon vasárnap hajnalig tartó bulizással az éjszakai kijárási tilalommal és utazási korlátozásokkal járó, féléve tartó szükségállapot megszűnését. Többszáz emberrel szemben intézkedtek rendőrök vasárnapra virradóra Brüsszelben is, a belga főváros több helyszínén összegyűlő, főként fiatalokból álló csoportok a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási tilalom szombati feloldását, valamint a bárok és éttermek teraszainak megnyitását ünnepelték, gyakran a továbbra is érvényes rendkívüli szabályok figyelembevétele nélkül.
A koronavírus-járvány lassítása érdekében Lengyelországban zárva tartják a temetőket a Mindenszentek ünnepe körüli napokon - jelentette be pénteken Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
A béketárgyalások, a vámfenyegetések és az EU-s gazdasági problémák mozgatják a piacokat.
Sokszor lehetetlen az eredmények megállapítása.
Komplex intézkedés jöhet.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Mit tervez Donald Trump és Elon Musk
Nem érdemes hosszútávú következtetéseket levonni a friss lakásár-emelkedésből.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.