Fegyverrel támadtak egy befolyásos amerikai politikusra
Fegyverrel támadtak egy kampányrendezvényen Lee Zeldin republikánus politikusra, New York-i kormányzójelöltre – írja a New York Times.
Fegyverrel támadtak egy kampányrendezvényen Lee Zeldin republikánus politikusra, New York-i kormányzójelöltre – írja a New York Times.
Az elmúlt napokban nem szerzett jelentős területet az orosz / szakadár haderő Ukrajnában. Az ukrán katonai vezérkar már arról beszél, hogy az amerikai HIMARS-rakétarendszereknek köszönhetően sikerült jelentősen lelassítani a támadást, miközben az oroszok szerint csak erőt gyűjtenek egy elsöprő offenzíva előtt. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egyértelműen közölte, hogy nem fognak megállni a Donbasznál, hanem új területeket vesznek majd el Ukrajnától. Közben Németország már Leopard harckocsikat ígér az ukránoknak. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború híreivel.
Kifejezetten rövid jelentést tett ma közzé a brit védelmi minisztérium az ukrajnai háborúról. A lényege, hogy szerintük Oroszország hamarosan megpróbálja elfoglalni Ukrajna második legnagyobb atomerőművét.
Erői átcsoportosítása után Oroszország újrakezdte a támadásokat Kelet-Ukrajnában pénteken - közölte az ukrán vezérkar szombaton.
Támadás alatt Sziverszk, a következő stratégiai fontosságú ukrán város, melynek elfoglalását valószínűleg célként tűzte ki magának az orosz hadvezetés. Közben több civil célpontot is orosz támadás ért tegnap, a legnagyobb nemzetközi visszhangot a Vinnicját ért támadás kapta, melynek 22 polgári áldozata van. Az ukrán fegyveres erők az orosz támadás után Donyec várost ágyúzták. Az ukránok kilőttek egy lőszerraktárat Kadiivkában. Cikkünk folyamatosan frissül a legfontosabb orosz-ukrán háborús hírekkel.
A csütörtöki vinnicjai rakétatámadás valójában arra a katonai célpontra irányult, ahol az ukrán fegyveres erők külföldi fegyverszállítókkal találkoztak - közölte az orosz védelmi minisztérium pénteken.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök terrortámadásnak nevezte a tegnapi, Vinnicja városát érő orosz rakétatámadást, melyben 21 civil életét vesztette. Hozzátette: aki ilyet elkövet, nem is ember, hanem állat.
Úgy tűnik, az ukrán fegyveres erők ismét felrobbantottak az éjjel egy orosz lőszerraktárat, ezúttal Kadiivka (oroszul Sztahanov) térségében. Meg nem erősített források szerint ismét HIMARS-rendszerrel kivitelezték a támadást.
Nagyon durva tüzérségi támadást hajtott végre Oroszország valahol Herszon térségében. A nagy hatótávolságú fegyverek körülbelül egy kilométer hosszúságú területet taroltak le, néhány perc alatt talán több ezer tüzérségi lövedék csapódott be.
Helyi médiaforrások alapján azt írja a Reuters, hogy életét vesztette Abe Sinzó, volt japán miniszterelnök.
Egy házi készítésű fegyverrel merényletet követtek el Abe Sinzó volt japán miniszterelnök ellen egy választási kampányesemény közben Nara városában - jelentette pénteken a helyi média. Az exminiszterelnök szíve és légzése leállt kórházba szállítás közben.
Sorra hagyják el az oroszok a Zaporizzsja megyében megszállt területeket és katonai objektumokat, tartva attól, hogy HIMARS rakéta-sorozatvetők támadása alá kerülnek – állítja a megye ukrán vezetése a Kyiv Independent tudósítása szerint.
Vasárnap délután lövöldözés történt egy koppenhágai bevásárlóközpontban. A Reuters értesülései szerint a dán hatóságok közzétették a támadásban érintettek számát.
A fehérorosz állami hírügynökség jelentése szerint Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök arról beszélt, hogy Ukrajna Fehéroroszország területén lévő katonai létesítmények ellen indított támadást - írja a Sky News.
Jelentett ma is a brit hírszerzés. Azt írják, hogy az ukránok beásták magukat Liszicsanszknál, az orosz veszteségek komplett hadseregeket bénítanak meg, az orosz haderő nagy hatótávolságú rakétákkal támadja Ukrajnát.
Autóbombás támadást hajtottak végre az ukránok Dimitrij Szavlucsenkó, Herszon megye oroszok által frissen kinevezett ifjúsági ügyekért felelős vezetője ellen – számol be több orosz forrás.
Ukrajna teljes olajfinomító ipara működésképtelenné vált a célzott orosz rakétatámadások miatt - jelentette ki Jurij Vitrenko, a Naftohaz ukrán állami gázvállalat vezetője szerdai kijevi sajtótájékoztatóján.
Öngyilkos drón csapódott be az oroszországi Rosztov megyében található Novosaktinszk mellett működő olajfinomítóba. A támadás mintegy 160 kilométerre a frontvonal mögött történt, ha az ukránok követték el – és a felvételen látszólag egy ukrán drón van -, a robotrepülőt gyakorlatilag észrevétlenül átröptették az oroszok által megszállt Donyec / Luhanszk megye fölött, hogy aztán az Oroszország területén csapódjon be.
Míg korábban a zsarolóvírus-fenyegetések általában elkerülték Oroszországot, a háború kitörése óta a kibertámadások legkedveltebb célpontja lett, a biztonságtechnikai szoftvereket fejlesztő ESET elemzése szerint a háború kezdete óta megnőtt az amatőr zsaroló- és adattörlőprogramok száma, amelyek készítői gyakran a harcoló felek egyike mellett foglalnak állást, és a támadásokat személyes bosszúként állítják be.
"Ukrajna-szerte olaj- és gáztároló egységeket vesznek célba az orosz erők" - közölte Leszja Vaszilenko ukrán parlamenti képviselő.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.