Oroszország bejelentette: az Ukrajnába tartó fegyverszállítmányok katonai célpontok
Oroszország bejelentette, hogy az Ukrajnába tartó nyugati fegyverszállítmányok mostantól "legitim" katonai célpontoknak minősülnek - írja a Sky News.
Oroszország bejelentette, hogy az Ukrajnába tartó nyugati fegyverszállítmányok mostantól "legitim" katonai célpontoknak minősülnek - írja a Sky News.
Az olasz rendőrség lefoglalta Andrej Igorevics Melnyicsenko orosz milliárdos szuperjachtját – közölte a miniszterelnöki hivatal szombaton, néhány nappal azután, hogy az üzletembert felkerült az EU szankciós listájára az orosz ukrajnai inváziót követően.
Az Orosz Szövetségi Űrügynökség, a Roszkoszmosz vezetője szombaton írásban fordult a Nemzetközi Űrállomás (ISS) projektben részt vevő partnerekhez, hogy oldják fel az állami vállalat vállalkozásai ellen elrendelt szankciókat, amelyek szerinte törvénytelenek.
A hitelképtelen Oroszország kilátásai borúsak - értékelte az energiahelyzet alakulását Pletser Tamás, az Erste Bank olaj-és gázpiaci elemzője az ATV-ben.
A Kreml szóvivőjének több családtagját, Viktor Vekszelberg milliárdost és 12 orosz képviselőt is büntetőintézkedésekkel sújtott az Egyesült Államok helyi idő szerint pénteken Oroszország Ukrajnában indított háborúja miatt.
Az Európai Unió többé nem tartja kívánatos szereplőnek Oroszországot a piacain – jelentette be Ursula von der Leyen a kétnapos informális uniós csúcs után. Az Európai Bizottság elnöke arról is beszélt, hogy kezdeményezik Oroszország felfüggesztését a Nemzetközi Valutaalapban (IMF) és a Világbankban.
Újabb lépésre készül az Egyesült Államok Oroszország ellen Ukrajna inváziója miatt, Joe Biden bejelentette, hogy megvonják Oroszország kedvezményes kereskedelmi státuszát – írja a Reuters.
Vlagyimir Potanyin, Oroszország egyik leggazdagabb embere szerint, amennyiben Moszkva valóban államosítaná az orosz piacról távozó nyugati vállalatok vagyonát, az az 1917-es évvel és a bolsevik forradalommal egyenértékű állapotokat teremtene – írja a Reuters.
Véget ért a kétnapos informális EU-csúcs a franciaországi versailles-i kastélyban, kiadták a záró deklarációt is, és az esemény záró sajtótájékoztatóján Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt jelezte, hogy mandátumot kapott egy újabb, az orosz gazdaságot sújtó szankciós csomag kidolgozására. Ez lesz a negyedik ilyen csomag, de nem részletezte a várható tartalmát, csak arra utalt, hogy ez még jobban elszigeteli az országot.
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök Moszkvában tárgyal. A két vezető megszólalt az ukrajnai invázió miatt bevezetett nyugati szankciókkal kapcsolatban is - számolt be a brit Sky News.
A legfejlettebb hét ipari ország (G7) vezetői megteszik a lépéseket afelé, hogy az orosz importra vámokat és kvótákat tudjanak kiszabni, hogy ezzel is növeljék a nyomást az egyébként is súlyos recesszióba süllyedő orosz gazdaságon; amerikai részről a bejelentést már ma délután negyed 5-kor Joe Biden elnök fogja megtenni – tudta meg a részleteket több forrásból a Reuters. A lépés gyakorlatilag egy vámháború felé mutat, mert várhatóan az oroszok nem hagyják szó nélkül a döntéseket.
Rövid Facebookos videónyilatkozatot adott éjjel fél 3-kor, az EU-csúcs első napjának tárgyalási eredményeiről Orbán Viktor magyar kormányfő, amelyben úgy fogalmazott, hogy „az ukrán–orosz háború helyzete több, mint drámai”, elhúzódhatnak a harcok, de közben kiemelte, hogy az orosz energiahordozókat érintő uniós szankció nem lesz, ezért biztosított a magyarországi energiaellátás is.
Immár tizenötödik napja zajlik Oroszország ukrajnai háborúja, az orosz hadsereg relatíve még mindig csak az ország kis részét vette ellenőrzése alá, annak ellenére, hogy a határok mellett az elmúlt hónapokban összevont csapatok már csaknem egésze harcol. Az egyetlen nagyváros, amit sikerült bevenniük, a Fekete-tenger mellett található Herszon; Harkov és Mariupol már jó ideje nagy támadások alatt áll, a főváros, Kijev ostroma viszont érdemben még el sem kezdődött. Már három körben zajlottak a béketárgyalások az orosz és az ukrán fél között, de érdemi áttörést nem sikerült elérni. Egyre több a civil áldozat, mivel az orosz tüzérség válogatás nélkül lövi a városokat, de az orosz hadsereg személyi és dologi veszteségei is jelentősek. Moszkvát súlyos szankciók sújtják; kedd este az Egyesült Államok bejelentette, megszünteti az energiakereskedelmet Oroszországgal. Egyre több nyugati cég függeszti fel oroszországi tevékenységét: kedden így tett a McDonald’s, a Coca-Cola és a Pepsi is. A menekültválság is egyre jelentősebb: már több mint 2 millió ukrajnai állampolgár hagyta el az országot. Az amerikai hírszerzés vezetői szerint Putyin nem engedheti meg magának, hogy elveszítse a háborút - duplázni fogja a tétet. Szerda napközben Ukrajna bejelentette, elfogadják Oroszország tűzszüneti ajánlatát, így 12 órára beszüntetik a harcokat. Az oroszok a tűzszünet alatt bombáztak egy gyermekkórházat. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda késő esti videós bejelentkezésében háborús bűn elkövetésével vádolta meg Oroszországot, a mariupoli gyermek- és szülészeti kórház elleni támadás miatt. Egy korábban felmerült kérdés kapcsán az orosz védelmi minisztérium megerősítette: valóban bevetettek termobárikus bombát az ukrajnai harcokban. Az amerikai külügyminiszter szerint, amennyiben Putyin bábkormányt próbál hatalomra juttatni az orosz erők Ukrajnában tartásával, az egy hosszú, véres, elhúzódó zűrzavarhoz vezet. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a törökországi Antalyában tartott sajtótájékoztatót az ezt megelőző tárgyalásról. A találkozón nem történt áttörés: nincs tűzszünet, folytatódik a háború. Lavrov külügyminiszter azt is kijelentette, hogy "Oroszország nem támadta meg Ukrajnát". Az orosz külügyminisztérium bejelentette: Oroszország kilép az Európa Tanácsból. Egy új ukrán törvény értelmében ukrán civilek és külföldiek is tüzet nyithatnak "ellenséges harcosokra"
A legfontosabb tudnivalók az elmúlt órák történéseivel kapcsolatban ezen a linken olvashatók.
A nemzetközi közösség "hatalmas horderejű intézkedéseket hozott Oroszországgal szemben az Ukrajna elleni invázió miatt", de az eddig megtett lépések sem elégségesek, tovább kell fokozni a Moszkvára gyakorolt nyomást - mondta csütörtökön Liz Truss brit külügyminiszter.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy meg fogják találni a jogi lehetőséget arra, hogy lefoglalják azokat az Oroszországban működő nemzetközi vállalatokat, amelyek úgy döntöttek, hogy bezárják az országban működő létesítményeiket az ukrajnai invázió miatt.
Oroszország teljesíti minden kötelezettségét, hogy energiahordozókkal lássa el Európát és a világ más régióit - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a csütörtöki kormányülésen.
Anton Siluanov pénzügyminiszter szerint Oroszország kész törleszteni külföldi hiteleit, amennyiben feloldják a 643 milliárd dolláros befagyasztott arany- és devizatartalékának egy jelentős részét.
Megérkezett csütörtökön Lengyelországba az a két amerikai Patriot rakétarendszer, amelynek szállítását előző nap hagyta jóvá az amerikai védelmi tárca, a Pentagon - közölte varsói sajtóértekezletén Kamala Harris amerikai alelnök.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután Franciaországba utazik; az uniós állam- és kormányfők Versailles-ban fognak összeülni, hogy nem hivatalos találkozó keretében megbeszélést folytassanak az ukrajnai háborúról valamint annak következményeiről - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
A Google leállítja a fejlesztők számára fenntartott számlázási rendszerét az országban.
Kiadták a figyelmeztetéseket, itt a térkép.
Hamarosan kifuthat a 60 milliárd forintos keret.
Megismétlődik a februári helyzet.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.