A csütörtökön kiszivárgott információk szerint nagyon úgy tűnik, hogy 2024-ben akár 15 százalékkal is emelkedhet idehaza a minimálbér. Ez egybecseng az eddigi kormányzati nyilatkozatokkal is. Ami pedig valódi újdonság, hogy a munkavállalók és a munkáltatók egyeztetése alapján az idei évre körvonalazódik egy egyszeri bérkompenzáció.
Csalódtak a szakszervezetek, konkrét adatok híján érdemben szó sem eshetett az évközi minimálbér-emelés mértékéről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma mai ülésén – közölte a megbeszélés után a Magyar Szakszervezeti Szövetség.
A 2023/2024-es tanév közeledtével aggasztóan magas tanárhiány tapasztalható Magyarországon, különösen a fővárosban és Pest megyében a Pénzcentrum elemzése alapján. Az iskolakezdés előtt néhány nappal a hivatalos adatok szerint mintegy ezer pedagógus hiányzik a rendszerből.
Az EU-tagállamok középmezőnyébe sorolta Magyarországot az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) foglalkoztatás minőségét értékelő indexe. A 2021-es adatok alapján készült felmérésben hazánk a 27 tagú EU-ban a 14. helyre került a megszerezhető 100 pontból 51,3 pontot elérve, amivel alig maradt el az EU-átlagtól (51,6 pont). A hat indikátort tartalmazó indexben a legmagasabb pontszámot (100-ból 91,9 pontot) a foglalkoztatási formákat, a munkahelyek biztosságát értékelő mutatóban érte el Magyarország, ami az ötödik legjobb eredménynek számít az EU-ban. Szintén ötödik legjobb eredményt szerezte meg az ország a munkakörülményeket vizsgáló mutatónál. A legrosszabb értékelést (100 pontból 30,5 pontot) pedig a kollektív érdekképviselet helyzete terén kapta hazánk, amivel csak négy EU-tagállamot előz meg.
Sürgős érdemi szakmai egyeztetést követel öt szakszervezeti szövetség a munkavédelmi tájékoztatás tervezett módosításáról, mert álláspontjuk szerint a kormány életveszélyes következményekkel járó törvénymódosításra készül.
Tavalyhoz hasonlóan idén is a második legrosszabb osztályzatot kapta Magyarország a munkavállalói jogok érvényesülése terén a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetségtől (ITUC), amely öt kategóriába sorolta a felmérésbe bevont 149 országot. Így továbbra is azon országcsoportban szerepel hazánk, ahol a munkavállalói jogok megsértését rendszerszintűnek minősíti az ITUC.
A Rogán Antal irányítása alatt álló Miniszterelnöki Kabinetiroda társadalmi egyeztetésre bocsátott egy törvénytervezetet, amellyel többek között átírnák a munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló törvényt is – írja a 444.hu.
Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár négy érdekképviseleti szervezetet – a PSZ mellett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ), a Nemzeti Pedagógus Kart és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetét – hívta a Belügyminisztériumba, hogy a státusztörvény végrehajtási rendeletének tervezetéről egyeztessenek. A szakszervezetek képviselői bő két órát tárgyaltak Maruzsával. Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke a Telexnek azt mondta, szerinte nagyjából annyira volt nyitott Maruzsa a felvetésekre, mint amikor tavasszal a státusztörvény tervezetéről egyeztettek.
Az Európai Bizottság elindította az európai szakszervezetekkel, szociális partnerekkel és üzemi tanácsokkal folytatott konzultáció második szakaszát az európai üzemi tanácsokról szóló irányelv lehetséges felülvizsgálatáról. Az európai üzemi tanácsok létfontosságú szerepet játszanak a transznacionális szociális párbeszéd előmozdításában a nagy multinacionális vállalatoknál és a munkavállalók bevonásában a döntéshozatali folyamatokba.
Elfogadta hétfőn az izraeli parlament, a kneszet a kormány igazságügyi reformcsomagjának az észszerűség jogi elvét korlátozó törvényjavaslatát, mely csökkentené a bíróságok hatáskörét.
Néhány nap alatt döntött az Alkotmánybíróság a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) népszavazási kérdéseivel kapcsolatban – áll a szakszervezet a közleményében.
A gatwicki repülőtér mintegy 1000 dolgozója, köztük a poggyászkezelők és a check-in személyzet, nyolcnapos sztrájkot tart, amely még ebben a hónapban kezdődik - írja a Sky News.
Hollywood 63 év óta először néz szembe kettős munkabeszüntetéssel, mivel a színészek csatlakoznak az írók sztrájkjához, ami jelentős fennakadást okoz a film- és televíziós produkciókban. A Screen Actors Guild-American Federation of Television and Radio Artists (SAG-AFTRA) és az Writers Guild of America (WGA) a streaming TV korszakban megemelt alapfizetést és maradványdíjakat követel, valamint biztosítékokat a mesterséges intelligencia általi helyettesítés ellen.
Július 15 és 16 között sztrájkolnak a Ryanair diszkont légitársaság pilótái, a brüsszeli Charleroi repülőtérről ezeken a napokon nem indulnak járatok - írta pénteken a RTBF közszolgálati média.
A japán vállalatok az elmúlt három évtized legnagyobb béremelését ajánlották fel a munkavállalókkal folytatott idei tárgyalások során az ország legnagyobb szakszervezeti csoportja szerint - írja a Reuters. Ez a lépés várhatóan fellendíti a lassú fogyasztói keresletet, mivel a szakszervezetek által márciusban bejelentett béremelések most már a kis- és középvállalkozásokra (kkv-k) is kiterjednek.
A VDSzSz Szolidaritás szakszervezet kezdeményezte, hogy év végéig a MÁV-Volán csoport munkavállalói egyszeri legfeljebb 200.000 forintos juttatást kapjanak a SZÉP-kártyákra.
Mózes Tibor, a VDSzSz Szolidaritás ügyvezető alelnöke Dr. Pafféri Zoltánhoz, a MÁV vezérigazgatójához fordult.
Nagyobb fizetéssel és jobb munkakörülményekkel csábítják a tűzoltókat az épülő nagy gyárak, a hivatásos állományból pedig egyre többen távoznak emiatt.
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokonszakmában Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) támogatni fogja a Magyarországra érkező Fülöp-szigeteki munkavállalókat - közölte Székely Tamás, a VDSZ elnöke kedden az MTI-vel.