Sikerült függőlegesen leszállnia szerdán a SpaceX Mars-utazásra tervezett kísérleti űrhajójának, de a landolás után nyolc perccel felrobbant, akárcsak a korábbi két prototípus a leszállás pillanatában.
Elon Musk többé nem a világ leggazdagabb embere, miután a Tesla árfolyama 8,6 százalékot zuhant hétfőn, ezzel pedig 15,2 milliárd dollárral csökkent a cégvezér vagyona.
A héten sikeresen landolt a Marson a Perseverance marsjáró, amelynek közel kétéves küldetése alatt a célja, hogy bizonyítékot találjon a marsi mikrobiális élet nyomaira és vizsgálja az emberi marsmissziók lehetőségeit. De nem ez az egyetlen izgalmas űrkutatási projekt ebben az évben, a Forbes összegyűjtötte a 8 legfontosabbat, amelyekről nem lehetett sokat hallani eddig.
Ismét elszállt az eredetileg viccnek szánt kriptodeviza, a Dogecoin jegyzése: a percek alatt 60 százalékot ralizó árfolyam Elon Musk újabb tweetelésének köszönhető, úgy tűnik, hamar visszatért a kedden bejelentett pihenőről a világ leggazgadabb embere.
Kevesebb, mint 3 milliárd dollár kell ahhoz, hogy a Tesla vezére, Elon Musk megelőzze vagyonával Jeff Bezost és ezzel ő legyen a világ leggazdagabb embere – írj a Bloomberg.
A start előtt 1,3 másodperccel halasztották el a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat egyik hajtóművének tesztjét kedden, annak meghibásodása miatt.
Hétfőn a Tesla részvényárfolyam-emelkedésének köszönhetően Elon Musk vagyona még Bill Gatesén is túltett és ezzel ő lett a világ második leggazdagabb embere – írja a Bloomberg.
Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) kedden a SpaceX magán társaság első üzemszerűen indított űrhajója, fedélzetén három amerikai és egy japán asztronautával, akik tavaszig dolgoznak majd az űrállomáson.
Lassan 20 éve figyelhetjük, ahogy Elon Musk amerikai üzletember-mérnök egyre határozottabb léptekkel igyekszik meghódítani a magánszektorból az űripart. Idén augusztusban mérföldkőhöz érkezett SpaceX nevű vállalkozása, amely sikeresen megvalósította a történelem első emberes magánexpedícióját. Azonban amikor szemünket Musk üzleti és technológiai vívmányaira vetjük, és klímaszorongásunkra gyógyírt keresve, azt reméljük, hogy az emberiség számára van túlélés előbb a Mars, majd távolabbi bolygók benépesítésével, érdemes emlékeznünk, milyen romokon épül az emberiség jövője. Részint a tisztesség kívánja ezt, másrészt fontos, hogy ne ismétlődjenek meg azok a hibák, amiket a NASA korábban saját sikereitől megszédülve elkövetett. A teljesség igénye nélkül megnézzük, hogy a szó és a határidő - e két emberi találmány - miért veszélyes fegyver, és hogyan válhat projektek ellenségévé?
Jeff Bezos után idén Elon Musk vagyona nőtt a legnagyobb mértékben a dollármilliárdosok körében, a Tesla szárnyalásával immár övé a világ negyedik leggazdagabb emberének címe.
Elon Musk úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia hamarosan olyan okos lesz, mint az emberi agy és a folyamatban kulcsfontosságú szerepet játszhat egy olyan cég, melynek ő is korai befektetője, a DeepMind.
Mark Zuckerberg, Bill Gates vagy Tim Cook mind dollár milliárdosok, de egyikük sem villogtat menő Rolexeket vagy más méregdrága karórákat. Az olcsóbb kiegészítőkkel, melyet gyakran más, nem éppen márkás ruhák mellé húznak fel a tech-milliárdosok, egyszerűen azt akarják üzenni, hogy sokkal fontosabb a praktikusság, mint a divat. A South China Morning Post összeszedte, milyen karórákat hordanak az informatikából legendásan gazdaggá vált vállalkozók.
A verhetetlenség kulcsa a jó stratégia. Az Apple vagy a McDonald’s működése nagyszerű példái egy-egy kiváló stratégia megvalósításának. De vajon Elon Musk SpaceX-szel kapcsolatos terveit ide sorolhatjuk? A stratégia fogalmának fontosságát mutatja, hogy lépten nyomon találkozunk vele, akár Németország hidrogéngazdasága, akár az EU jövője a kérdés. Az üzlet és a politika világában, illetve a közszférában is gyakran használt, kissé misztikus kifejezésről van szó. Cikkünkben bemutatjuk, miért fontos megérteni, milyen elemekből áll, és egyáltalán mit nevezünk és nem nevezünk stratégiának.
770 millió dollár értékű részvényopciót hívhat le Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezére a héten. Így nem csak gyermekkori álma teljesült, hogy embert küldjön az űrbe, de jelentősen gazdagodott is – írja a CNN. A cégvezetőre még további jelentős opciók várnak, ha a Tesla további mérföldköveket ér el.