Akár napokon belül megegyezhet a Kongresszus az Ukrajnának szánt fegyverszállítások folytatásáról, ha a megtámadott ország ezt nem adomány, hanem hitel formájában kapja meg – jelentette ki Lindsey Graham republikánus szenátor ukrajnai látogatása során.
A Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA), a Világbank legszegényebb országok számára létrehozott alapja jelentős feltöltésre törekszik a növekvő adósság és az éghajlati kihívások kezelése érdekében. Bár a pontos cél egyelőre nincs meghatározva, az IDA előző, 2021-es forrásbevonási fordulója során 23,5 milliárd dollárt gyűjtött össze az adományozó országoktól, amelyhez a tőkepiacokról mintegy 93 milliárd dollárt mozgósított. A feltöltést az államadósság-válságok megugrása és az éghajlatváltozás mérséklésével kapcsolatos költségek eszkalálódása miatt tartják szükségesnek.
Többször is bakizott tegnap Joe Biden amerikai elnök, amikor bejelentette, hogy az Egyesült Államok légi úton fog segélyt juttatni a Gázai övezetbe. Az amerikai politikus nem egyszer összekeverte a palesztin területet Ukrajnával.
A német Spiegel értesülései szerint a magyar kormány nem ellenzi egy új alap létrehozását Kijevnek, így van esély rá, hogy megállapodás születhet Ukrajna támogatásának ügyében a február 1-jei csúcson - számolt be az Index. A KKM sajtóosztálya szombaton a lapunknak eljuttatott levelében azonban már azt írta: Magyarország nem járul hozzá újabb uniós pénzek fegyverszállításokra való költéséhez. Ez a reakció hasonló mintázatot követ, mint ami csütörtökön történt. Akkor a Bloomberg írta meg, hogy a magyar nagykövet szerdán a brüsszeli ülésteremben jelezte: nem fog Magyarország vétózni az ukrajnai katonai finanszírozási alap felállítása ügyében, majd miután ezt mi is átvettük és értelmező keretbe ágyaztuk, a külügyi szóvivő ezt hevesen cáfolta szerkesztőségünknek.
Friss elemzést tett közzé az egyik legismertebb amerikai biztonságpolitikai agytröszt, az Institute for Study of War (ISW) arról, hogy mi lesz, ha Ukrajna elveszti az Egyesült Államok és a Nyugat katonai és anyagi támogatását. Azt írják: tévedés azt gondolni, hogy a frontvonal befagy majd, a valóság az, hogy Oroszország ebben az esetben addig támadja Ukrajnát, amíg el nem foglalják az egész országot.
Itt az idő, hogy Joe Biden amerikai elnök átlépje Vlagyimir Putyin orosz elnök „vörös vonalát”, és olyan fegyvereket küldjön Ukrajnának, amelyekkel az ukrán katonák képesek lesznek akár Oroszország területére is csapást mérni – idézi James L. Jones nyugalmazott tábornok szavait a Newsweek.
Recep Tayyip Erdogan török elnök António Guterres ENSZ-főtitkárral folytatott telefonbeszélgetésében kifejtette, hogy Izraelt nemzetközi bíróságon kell felelősségre vonni a Gázai övezetben szerinte elkövetett háborús bűncselekményekért - jelentette kedden a török államfő hivatala.
Az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezetének (UNRWA) csütörtöki felhívása szerint 481 millió dollár (170 milliárd forint) segélyre van szükség a Gázai övezetben történt „párját ritkító” pusztítás nyomán és a megszállt Ciszjordánia növekvő humanitárius szükségleteinek kielégítésére – számolt be az MTI.
Bolondnak nevezte az Ukrajna további finanszírozását támogató amerikai politikusokat Elon Musk techguru, a világ leggazdagabb embere.
Megháromszorozza az Európai Unió a Gázának biztosított humanitárius támogatás mértékét – írja a BBC.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden jelentette be azt, hogy Washington szünetelteti a Gabonnak nyújtott támogatások egy jelentős részét azt követően, hogy a közép-afrikai országban a katonák puccsal átvették a hatalmat - Írja az MTI.
Az Oxfam friss jelentése keményen odavágott a gazdagabb országoknak azzal, hogy azt állítja: a vagyonosabb nemzetek aláássák a szegény és sebezhető országok éghajlati válság hatásaitól való megóvását – számol be a hírről a The Guardian.
Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) júniustól súlyos forráshiány miatt felfüggeszti több mint 200 ezer palesztin rászoruló támogatását - közölte vasárnap Szamer Abdel-Dzsaber, a WFP palesztin területekért felelős igazgatója Jeruzsálemben.
A Világbank 1,78 milliárd dolláros támogatást tervez Törökországnak a földrengések után - írja a Bloomberg.
Az Európai Bizottság 127 millió euró (mintegy 40,6 milliárd forint) támogatást hagyott jóvá annak biztosítására, hogy a Törökországban tartózkodó menekültek továbbra is részt vehessenek az Európai Unió humanitárius, szociális, biztonsági és integrációt segítő programjaiban - közölte az uniós végrehajtó testület kedden.
Hírfolyamunk az ukrajnai háborúról percről percre.
A romániai TeraPlast.
Megjelent a friss inflációs jelentés.
Arra figyelnek a cégek, amit muszáj vagy amit fájdalommentesen megtehetnek?
Történelmi mélyponton a forint az angol fonttal szemben.
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?
Az IO Partners szakértőivel beszélgettünk.