Németországban az ellenzéki pártok és a kormánykoalíció egyes részei egyre határozottabban követelik a határellenőrzések megerősítését az illegális migráció kezelése érdekében, ami megkérdőjelezi a schengeni megállapodással kapcsolatos, régóta fennálló konszenzust. Ez a változás az illegális határátlépések tartósan magas száma miatt következett be, annak ellenére, hogy az előző évhez képest csökkenés tapasztalható.
Románia kormányának megvan a terve, hogy év végéig megvalósuljon az ország teljes schengeni csatlakozása, de ehhez a nemzeti érdeket kell a politikai érdekek elé helyezni - mondta Marcel Ciolacu román kormányfő pénteken Temesváron.
Bulgária és Románia márciusban csatlakozik a határok nélküli európai térséghez, a schengeni övezethez - jelentette be a leköszönő uniós spanyol elnökség.
Kedden kora este szinte percre pontosan egyszerre közölte a magyar miniszterelnök sajtófőnöke, és a volt bolgár miniszterelnök, hogy ma telefonon tárgyalt egymással Orbán Viktor és Bojko Boriszov, amelynek során a bolgár gázadó eltörléséről és Bulgária schengeni övezethez csatlakozásáról is egyeztettek.
Egy keddi sajtótájékoztatón nyilvánosan is megerősítette az osztrák belügyminiszter, hogy hajlandók beengedni Bulgáriát és Romániát a légi-Schengennek nevezett keretek közé, aminek nem teljeskörűen örülnek a bolgárok, és a miniszterelnök meg is ígérte, hogy az év utolsó munkanapjáig tárgyalni fognak, hogy teljes jogú tagságot kaphassanak. Elképzelhető, hogy kétlépcsős lesz Bulgária és Románia schengeni csatlakozása, azaz most még csak a légiközlekedési szabad mozgás jogát kapják meg, és egy későbbi dátummal majd a szárazföldi határellenőrzés is megszűnne; anno 1997-ben Ausztria is így csatlakozott a schengeni övezethez német tiltakozás nyomán. Közben a volt bolgár miniszterelnök megerősítette Orbán Viktor magyar kormányfőnek, hogy tényleg eltörlik a bolgárok az orosz gázadót, részben a bolgár schengeni tagság esélyei miatt.
Az elmúlt napokbeli rendkívüli fejlemények után hétfőn bejelentették a bolgár kormánypártok: feladják az orosz gázt célzó energia hozzájárulás elképzelését, illetve a bizonytalan jövőbe tolják az alkalmazását. Úgy tudjuk, hogy ez a bolgár gázipari köröket is teljesen meglepő fordulat, ami magyar szempontból is nagy jelentőségű hír, mert a Bulgárián át vezető Török Áramlaton át érkezik a hosszú távú magyar-orosz gázszerződés döntő része, és a bolgár törvény alapján az orosz Gazpromnak fizetnie kellett volna a köznyelvben adónak nevezett 20 levás bolgár díjat. A Portfolio megbízható szófiai információi szerint azonban egyetlen levát sem fizettek eddig, és óriási kérdés volt, hogy hogyan tovább. A hétfői bejelentéssel ez eldőlni látszik, jórészt azért, mert a Bulgária számára sokkal fontosabb két másik ügyben, az orosz Lukoil finomító átvételében és a schengeni csatlakozásban, előrelépés látszik, és ezért hajlandók elengedni az orosz gázt célzó energiadíj tervét. Sőt, egy friss brüsszeli döntéssel új fegyvert is kapnak a kezükbe, amelyen keresztül továbbra is "odacsaphatnak" az orosz gázszállításoknak, csak éppen már összehangolt uniós keretek mentén.
A szlovén kormány csütörtöki ülésén határozott arról, hogy december 21-ig meghosszabbítja a határellenőrzést a horvát és a magyar határon - közölte a kabinet ülését követően Bostjan Poklukar szlovén belügyminiszter.
Románia és Bulgária jelentős lépést tett a schengeni tagság felé azáltal, hogy jelentős előrehaladást értek el a határellenőrzés, valamint a migrációs és a menekültügyi szabályozás területén - jelentette ki Ylva Johansson illetékes uniós biztos Luxembourgban, a tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek tanácskozását megelőzően csütörtökön.
Mivel úgy Románia, mint Bulgária teljesíti a szabad mozgást lehetővé tevő térségéhez való csatlakozás valamennyi feltételét, mindkét országnak csatlakoznia kell a schengeni övezethez 2023 végéig - szögezték le állásfoglalásukban az Európai Parlament képviselői szerdán.
Frank-Walter Steinmeier német államfő további támogatást ígért Romániának, hogy csatlakozhasson a schengeni térséghez - adta hírül a Reuters.
Európa és az euroatlanti térség egysége meghatározó fontosságú a jelenlegi helyzetben, amihez az is hozzátartozik, hogy Románia év végéig a schengeni övezet teljes jogú tagjává váljon - hangoztatta Olaf Scholz hétfőn Bukarestben.
Pillanatnyilag az Európai Uniónak nincs alternatívája - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Szekszárdon.
Megszünteti szombaton éjfélkor a szlovák határon bevezetett ellenőrzést a cseh kormány - jelentette be Vít Rakusan belügyminiszter a cseh kormány szerdai ülése utáni sajtótájékoztatón.
Horvátország, schengeni övezethez való csatlakozásával a magyarok is nagyon jól jártak, ugyanis könnyebben férnek hozzá az itthoninál lényegesen olcsóbb élelmiszerekhez. Bizonyos termékek feleannyiba kerülnek, mint itthon - idézi a Total Croatia News a poslovni.hr cikkét.
Nicolae Ciuca román miniszterelnök csütörtökön a bukaresti kormánypalotában adott televíziós nyilatkozatban reagált arra, hogy Ausztria vétója miatt az Európai Unió bel- és igazságügyi tanácsa elutasította Románia csatlakozását a határellenőrzés nélküli schengeni térséghez. Kijelentette: "a mai döntést nem érdemeljük meg, sajnáljuk, de ez motivál az erőfeszítések folytatására".
A migrációs válság "drámai" szintet ütött meg Ausztriában, Bécs emiatt továbbra sem támogatja Bulgária és Románia csatlakozását az Európán belül szabad mozgást biztosító schengeni övezetbe - jelentette ki Karl Nehammer osztrák kancellár pénteken újságíróknak, beiktatásának első évfordulója alkalmából nyilatkozva. A holland kormány miniszterei is állást foglaltak az ügyben, Hollandia támogatja Románia és Horvátország csatlakozását a schengeni övezethez, de Bulgáriáét nem.
Jócskán rontja az új projektek megtérülését, és a támogatási rendszerek is átalakításra szorulnak.
Ha 90 napot nem meghaladó látogatásra érkeznek az USA-ba.
Videóban beszélt a tervekről a nemzetgazdasági miniszter.
Nagy port kavart, hogy a techmilliárdos nyíltan beállt a szélsőjobboldali AfD mellé.
Úgy vélik, egyre radikalizálódik a közbeszéd az X-en.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.