sajátrészvény-vásárlás

Több mint 10 millió forintért vette saját részvényeit egy magyar cég

Több mint 10 millió forintért vette saját részvényeit egy magyar cég

A PannErgy a BÉT oldalán tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket, hogy a vonatkozó közgyűlési határozattal összhangban, a részvény-visszavásárlási program keretén belül a társaság a Concorde, mint befektetési szolgáltató igénybevételével vásárolt PannErgy törzsrészvényt a Budapesti Értéktőzsdén.

Példátlan saját részvény vásárlás jön a Richternél - Bogsch Erik elmondta, hogy miért

Példátlan saját részvény vásárlás jön a Richternél - Bogsch Erik elmondta, hogy miért

Története legnagyobb saját részvény vásárlási programját jelentette be a Richter ma reggel, a következő egy évben akár 40 milliárd forintnyi saját részvényt vásárolhat vissza a cég. Mindezt a bizonytalanabbá váló világgazdasági környezet közepette és egy sokmilliárd forintos különadó terhe mellett. A döntés hátteréről kérdeztük a Richter elnökét, Bogsch Eriket.

Saját részvényeket vásárolt a 4iG

A 4iG Nyrt. közölte, hogy július 8-án, pénteken megvalósult tőzsdei ügyletek keretében 780 Ft/db átlagáron mindösszesen 12.500 darab, 20 forint névértékű, „A” sorozatú, dematerializált törzsrészvényt vásárolt a saját részvény állományából a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató közreműködésével.

Tovább vette saját részvényeit az OTP

Tovább vette saját részvényeit az OTP

Az elmúlt időszakban az OTP több alkalommal is nagy volumenben vásárolta saját részvényeit, a tegnapi nap folyamán ismét vett a bank részvényeket.

Indul a negyedéves jelentési szezon, van egy dolog, amire most nagyon kell figyelni

Indul a negyedéves jelentési szezon, van egy dolog, amire most nagyon kell figyelni

Rekordot dönthetnek az amerikai vállalati saját részvény vásárlások a negyedéves jelentési szezonhoz közeledve – írja a Reuters az EPFR adatai alapján. Az első negyedévben meghaladták a 300 milliárd dollárt a bejelentett saját részvény vásárlások az Egyesült Államokban, ami jelentős növekedés az egy évvel ezelőtti szintről. De kérdés, hogy mit hoz a jövő a recessziós félelmek közepette, ezért érdemes lesz figyelni a negyedéves gyorsjelentésekben a saját részvény vásárlásokra vonatkozó terveket, mivel a cégvezetők várakozásait tükrözhetik.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyarok százezrei szabadulhatnak most meg adósságuk egy részétől – Itt a következő nagy befektetés a PMÁP után?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.