Az alábbi térképen mutatjuk, melyik megyéket érinti a figyelmeztetés.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Az alábbi térképen mutatjuk, melyik megyéket érinti a figyelmeztetés.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Átértékelődnek a mesterséges intelligencia befektetéseik.
Az EKB elnöke a Lámfalussy-konferencián tartott előadást.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Az Oszkil nyugati partján folynak a küzdelmek.
Szlovéniában eddig 229 iskola kapott fenyegető üzenetet.
Az Európai Tanács oldalára már felkerült a döntés.
Elegük lett az X platformból.
Elém került az alábbi ábra, elég vegyes érzelmek fogtak el az oszlopokat látva. Egyrészt örültem, hiszen első olvasatra a diagram mondanivalója pozitív, ugyanakkor \"ez nem... The post Már a
2025. január 1-jétől az új kiberbiztonsági törvény hatálya alá esik a NIS2 hazai szabályozása. A NIS2 érintett cégek számára, a kiberbiztonsági törvény előírja, hogy kötelesek a nyilv
1.885 pályázó, 137 milliárd forintos keretet kötött le. Az egy pályázó által igényelt átlagos támogatás értéke 73 millió forint. A túljegyzés mértéke 2,85-szoros, azaz 1 helyre 3-an p
Nem tudom, hányan ismerik Rory Sutherland internet-szenzációt, marketing-gurut, az Ogilvy egy fejét. Neki egy becsípődése, hogy sok problémát pszichológiai szempontból kellene megfogni, és nem
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ne vegyél fel fogyasztási kölcsönt - Webinár Ne vegyél fel fogyasztási kölcsönt (személyi kölcsönt, áruhitelt, hitelkártyát és folyószámlahit
Jövőre már annyi villamosenergiát fognak felhasználni az adatközpontok, a kriptodevizák és a mesterséges intelligencia (AI), mint Japán - jövendölte egy évvel ezelőtt a
E heti adásunkban lesz Trump, meg még egy csomó csaló, miközben a Men in Finance buli fékezhetetlenül dagad a résztvevő fiúk és lányok növekvő számától. Jó... The post Men in Finance
Magyarországon 12 millió forint jelenleg az áfamentesség felső határa, ha valaki egy évben ennél több számlát állított ki, automatikusan áfakörbe kerül, ami azt jelenti, hogy minden kiszám
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.
Jelentős kifizetések várhatók.
Még nincs késő, ha hiszel Trump ígéretének.
Ez is egy létező forgatókönyv.
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.