Ismét saját részvényeket vásárolt a PannErgy
Október 2 és október 8 között 5 alkalommal vásárolt saját részvényeket a PannErgy, a társaság részvény visszavásárlási programjának keretében.
Október 2 és október 8 között 5 alkalommal vásárolt saját részvényeket a PannErgy, a társaság részvény visszavásárlási programjának keretében.
A koronavírus válság rengeteg dolgot megváltoztatott, sok világban történő trend felgyorsult, de nem csak a kényszeres technológiai fejlődés és a digitalizáció ilyen, hanem az élelmiszerfogyasztás is. A világban egyre elterjedtebbek az olyan alternatív húsmentes megoldások, amelyek kiszolgáják a vegánok és a vegetáriánusok igényeit, de az is látszik, hogy egyre több húsfogyasztó is választ húsmentes termékeket. Ennek a trendnek a begyorsulását érdemes befektetői szemmel is megvizsgálni, hiszen a legnagyobb alternatív élelmiszereket előállító cégek be vannak vezetve a tőzsdékre, és az is látszik, hogy a részvényeik kifejezetten jól teljesítenek, ezeket gyűjtöttük össze.
Ázsiában kifejezetten jó hangulatban telt a pénteki kereskedés, Európában azonban mérsékelt elmozdulást láttunk, a magyar tőzsde kis mínuszban zárt. A tengerentúli tőzsdék ezzel szemben emelkednek, a jó hangulatot az újabb körös gazdaságélénkítő csomaggal kapcsolatos remények fűtik.
A Great Hill Capital alapkezelője már készül a következő nagy tőzsdei trendre, amelynek a szakember szerint éppen a küszöbén állunk, a befektető a technológiai sztárrészvények helyet most az olyan lemaradó szektorok papírjaiból vásárol, mint a bankok.
Az ázsiai tőzsdéken vegyes volt a kereskedés képe csütörtökön azt követően, hogy Donald Trump újabb gazdaságélénkítő lépéseket helyezett kilátásba, miután egy nappal előtte még lefújta a mentőcsomaggal kapcsolatos tárgyalásokat. Európában zömmel emelkedést láttunk, a magyar tőzsde pluszban zárt. A tengerentúli tőzsdék is felfelé kapaszkodtak a csütörtöki kereskedésben.
A víruspánik a befektetési alapokat sem hagyta érintetlenül, azonban a legnagyobb alapok szépen átvészelték az időszakot, és ütésállónak bizonyultak a krízis alatt. Pap Ivánnal, a Diófa Alapkezelő Zrt. üzletfejlesztési vezetőjével többek között arról beszélgettünk, hogyan teljesítettek az alapjaik az elmúlt időszakban, mennyire viselte meg a koronavírus-válság a kereskedelmi ingatlanok piacát és vajon mennyire nőtt az igény a zöld befektetések iránt. A szakember elárulta azt is, milyen digitális fejlesztésekre számíthatnak a befektetők.
Hiába mutatott rekord keresletet idén eddig a lakosság a részvénybefektetések iránt, a részvényekben lévő háztartási vagyon még mindig kevesebb, mint tavaly év végén volt. Ez azt mutatja, hogy nem nagyon tudták jól elkapni a tőzsdei hullámokat a magyarok. A befektetési alapok a visszatérő kereslet ellenére is nyögik még a koronavírus tavaszi hatásait, az állampapír-vásárlás viszont visszatért a koronavírus előtti szintekhez.
Donald Trump kedden közölte, hogy az amerikai elnökválasztásig lefújja az újabb körös amerikai mentőcsomaggal kapcsolatos tárgyalásokat, melynek hatására nagyot estek a tőzsdék. Jim Cramer azonban összegyűjtött néhány olyan részvényt, amelyeket érdemes lehet szemügyre venni az intézkedés fényében.
Új előrejelzést tett a közzé a Boeing kedden, a repülőgépgyártó a rövidtávú kilátásokkal kapcsolatban pesszimista, azonban a következő évtizedben számos lehetőséget lát a növekedésre.
Továbbra is jelentős a bizonytalanság az amerikai elnökválasztás körül, ez pedig kihat a tőkepiacokra is, a profi befektetők a volatilitás emeledésére készülnek a következő hónapokban, emiatt inkább készpénzt halmoznak fel, a biztonságosabb eszközöket veszik, és átrotálnak a drága részvényekből a lemaradó szektorok felé.
Amerika november 3-án elnököt választ, és a piacpárti Donald Trumppal szemben az egyre inkább balra tolódó demokrata párt Joe Bident jelölte elnöknek. Biden programja szemmel láthatóan baloldali, Trump ezért sokszor szocialistának láttatja őt, összemosva az egyébként centrista jelöltet a párt balszárnyával, valamint olyan, markánsan baloldali politikusokkal, mint Bernie Sanders (aki nem is tagja a Demokrata Pártnak). Bidennek markáns tervei vannak a pénzügyi piacok szabályozására is, amelyekkel nem a lazítás irányába mozdulna el. Valóban van okuk félelemre a vállalatvezetőknek, alapkezelőknek és a vagyonos rétegnek? A helyzet nem ennyire egyértelmű.
Mínuszban zárták a pénteki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután kiderült, hogy Donald Trump koronavírusos, a hangulatot részben javították az újabb körös amerikai fiskális csomaggal kapcsolatos remények. Ázsiában jelentős pluszban indították a hetet a vezető indexek, az európai tőzsdék is felfelé kapaszkodnak. A nyitás után a tengerentúli piacok is felfelé vették az irányt, közvetlenül a nyitás után mindhárom index emelkedett. Az optimista hangulat zárásig kitartott, amit elsősorban az táplált, hogy Donald Trump egészségi állapotáról folyamatosan jó hírek érkeztek.
A piaci szereplők szempontjából Joe Biden elnökválasztási győzelmének talán az egyik leglényegesebb hozadéka a vállalati adóterhek megnövelése lenne. Biden adóemelése elsősorban éppen azokat a szektorokat érintené a leginkább, amelyek vezették a részvénypiaci emelkedést a márciusi mélypontról, mint például a technológiai szektor. Persze az éremnek két oldala van, vannak olyan szektorok is, amelyeket az átlagosnál kevésbé érintenének az intézkedések, így a részvénypiacokon megváltozhatnak az erőviszonyok egy esetleges Biden győzelem után.
Több mint 60 százalékos mínuszban járt a Cineworld árfolyama azt követően, hogy a társaság hétvégén bejelentette, hogy bizonytalan időre bezárja az összes angliai és amerikai moziját.
Hollywoodi sztárok, zenészek, sportolók, akiknek bejött az "amerikai álom". Az embernek először a fény, a csillogás, a hírnév, és a pénz jut eszébe, arról viszont gyakran kevesebb szó esik, hogy ezek a sztárok sok esetben nem csak ülnek a pénzükön, de sikeres befektetők is. A következő listában olyan sztárokat gyűjtöttük össze, akik tőzsdei cégekbe fektettek, vagy segítettek a cégeknek eljutni a tőzsdei bevezetésig. Persze a tőzsdén a klasszikus happy endes hollywoodi forgatókönyv nem irányadó, és voltak azért nagy bukások is, de azért sikersztoriból is volt bőven.
Elromlott péntekre a hangulat a világ tőzsdéin, miután Donald Trump bejelentette, hogy elkapta a koronavírust, és karanténba vonul. Ázsiában a tőzsdék javarészt szünnap miatt zárva tartottak, Európában eséssel indult a pénteki kereskedés, majd a nyitástól távolodva javulni kezdett a hangulat. Európához hasonlóan alakult a kereskedés képe a tengerentúlon, itt is a korábbi jelentősebb esés egy részét sikeresen ledolgozták a vezető indexek, a Dow index egy időre pluszba is fordult, de a nap végére ismét lefelé vették az irányt és végül mínuszban zártak az indexek.
A mai tőzsdei esés részben annak tudható be, hogy a befektetők elkezdték beárazni, hogy Donald Trump a következő hetekben, éppen az elnökválasztási küzdelem hajrájában nem tud majd érdemben kampányolni, ezzel nőtt annak az esélye, hogy a kevésbé piacbarátnak gondolt Biden nyeri a választást, Biden győzelme az amerikai vállalati adóterhek emelkedését hozhatná. A befektetők egy másik félelme, hogy miután Trump és felesége koronavírusos lett, elképzelhető, hogy az amerikai elnök még keményebben támadja majd Kínát, ahonnan Trump szerint a vírus is származik, az elnök rendszeresen kínai vírusnak nevezi a Covid-19-et. A két világhatalom közötti konfliktus további elmélyülése nyilvánvalóan nem tenne jót a tőzsdei hangulatnak.
Jól fut mostanában a Baykar szekere.
A legégetőbb válságokra összpontosíthat az elnök.
A következő hónapokban a tartás, vagy a kismértékű kamatcsökkentés között választ az MNB
Cikkünk folyamatosan frissül.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.