Felpattantak az amerikai tőzsdék
Két egymást követő nap is estek az amerikai tőzsdék, a korrekció ma megállt, és mérsékelten emelkednek a vezető amerikai részvényindexek.
Két egymást követő nap is estek az amerikai tőzsdék, a korrekció ma megállt, és mérsékelten emelkednek a vezető amerikai részvényindexek.
Hétfőn kivétel nélkül estek a vezető amerikai tőzsdék több tényező együttes hatására: a piaci kommentárok szerint a vártnál kedvezőbb kínai makroadatokat háttérbe szorították a kereskedelmi háborús aggodalmak, miután Donald Trump a Twitteren bejelentette, visszaállítja az argentin és brazil acél- és alumíniumtermékek vámját. Ráadásul újabb rossz hír érkezett az amerikai feldolgozóiparból is.
A Fed továbbra is kedvezően látja az Egyesült Államok gazdasági kilátásait a ma közzétett havi aktivitási jelentésében, ez pedig csak tovább táplálta azt a mérsékelt optimizmust, ami ma egyébként is megmutatkozott az amerikai részvénypiacokon a kínaiakkal talán megköthető kereskedelmi megállapodás miatt. A három vezető index így újabb történelmi csúcsokra kapaszkodott.
Ötnapos emelkedő sorozat után ma minimálisan csökkent az amerikai S&P500 részvényindex értéke és a Dow Jones is mérsékelt mínusszal fejezte be a kereskedést, míg a technológia-túlsúlyos Nasdaq enyhe emelkedést produkált.
Új csúcs felé meneteltek az amerikai részvényindexek, miután ma több pozitív hír is napvilágot látott: a Fehér Ház szerint már közel a megállapodás Kínával a kereskedelmi háború kapcsán, emellett az amerikai kiskereskedelmi forgalom is megugrott.
Mérsékelt elmozdulást mutattak az amerikai vezető tőzsdeindexek azután, hogy Jerome Powell Fed-elnök a jegybank várható monetáris politikájáról beszélt, de így is új csúcsra kerültek.
A magyar tőzsdén ma kereskedési szünnap van, a fontosabb európai és amerikai tőzsdéken azonban ma is folyik a kereskedés.
Pozitívan hatott a tengerentúli tőzsdei kereskedésre is a Brexit-megállapodás híre, mindhárom vezető részvényindex erősödéssel fejezte be a napot.
Nagyot estek szerdán a világ vezető részvényindexei, a növekedési kilátások romlásával kapcsolatos félelmek erősödése alaposan elrontotta a hangulatot, az európai bankpapírok mellett többek között az autóipari részvények is nagyot estek.
Gyorsan elromlott a hangulat az amerikai tőzsdéken, egy vártnál rosszabb amerikai makroadat borzolta a kedélyeket. Az amerikai tőzsdék napi mélypontjuk közelében zártak, a befektetők elkezdtek fedezékbe vonulni, emelkedett például a nemesfémek ára.
Nagyot emelkedett ma annak a valószínűsége, hogy az amerikai jegybank már az októberi ülésén újra kamatot csökkent.
Szeptemberben kétszámjegyű ütemben csökkent a hazai részvénypiaci forgalom a korábbi év azonos időszakához képest, a szeptemberi forgalom több mint felét az OTP részvényei adták. A brókercégek között a Concorde-Erste-Wood hármasból szeptemberben a Wood végzett az első helyen, míg a második helyet ezúttal a Concorde szerezte meg.
Az elmúlt hónapokban a hírek a kereskedelmi háborúról, a Brexitről, a közelgő recesszióról szóltak, azt gondolhatnánk, hogy ilyen hangulatban nagyot esnek a részvényárfolyamok vagy a nyersanyagárak, de nem ez a helyzet. Mutatjuk, hogy teljesítettek az év első 9 hónapjában a fontosabb eszközök.
A megállapodás nélküli október végi Brexit esélye csökkent és közben Kína is hátrébb lépett egy kicsit az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi háborúban, ez a két tényező pedig jelentősen erősítette az angol fontot, illetve történelmi csúcsközelben tartotta a vezető amerikai részvényindexeket a hét utolsó kereskedési napján.
Bár az amerikai állampapír hozamgörbe még erősebb recessziós jeleket küldött ma, mint az elmúlt hetekben, a részvényindexek mégis emelkedni tudtak a szerdai kereskedésben. Ebben szerepe lehetett annak a meglátásnak, hogy az amerikai olajkereslet erős, azaz egyelőre még nem kopogtat a recesszió.
Csütörtökön emelkednek a tengerentúli tőzsdék, az olaj árfolyama pedig érdemben erősödött.
Mindössze 0,1-0,2%-os emelkedést produkáltak ma zárásig a vezető amerikai részvényindexek, de ez is elegendő volt ahhoz, hogy az S&P500 történelmi csúcson zárjon. A befektetők ma óvatosabbak voltak a pozíciónyitásokkal a nagy amerikai vállalatok gyorsjelentései előtt. Időközben a Google anyacége közzé is tette már a zárás után a jelentését, amely elmaradt az elemzői várakozásoktól, így esett rá az árfolyam.
Több tényező együttes hatására ma jókora, 1-1,5%-os esés bontakozott ki napközben a vezető amerikai részvényindexeknél, amire két hónapja nem volt példa, Aztán nap végére kissé visszajöttek az indexek. Közben a dollár az euróval és a hat legfontosabb devizával szemben bő egyéves csúcsra ért a kockázatkerülő hangulatban. Az is lényeges, hogy a legfontosabb feltörekvő piaci részvényindex is belépett a medve piacot jelentő tartományba. Közben az olajárak is jókora esést szenvedtek el ma.
Joe Biden visszalépését követően.
Teljes felelősséget vállalt a történtekért.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.