Több, mint 50 millió forintért vett részvényeket a PannErgy igazgatósági tagja
Részvényeket vásárolt tőzsdén kívüli ügylet keretében a PannErgy igazgatósági tagja, Juhász Attila.
Részvényeket vásárolt tőzsdén kívüli ügylet keretében a PannErgy igazgatósági tagja, Juhász Attila.
A tengerentúlon kijött a heti új segélykérelmek száma, ami rosszabb volt a várakozásokhoz képest, de továbbra is egymillió alatt voltak. Pluszban nyitott az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is, hogy aztán a kereskedés második felében elromoljon a hangulat.
Megakrán részvényeket értékesítettek a cég vezetői, Langmáhr Tamás és Vitkovics Péter.
Régóta kiszemelte már a Volkswagen a Navistar nevű amerikai kamiongyártót, azonban idáig nem sikerült a cég felvásárlása. A Volkswagen leányvállalata, a Traton ma bejelentette, hogy hajlandó jelentősen több pénzt is kifizetni a Navistarért.
A mezőgazdasági és az építőipari gépek piacán is éreztette hatását idén a koronavírus-járvány és az azt követő korlátozások, mindkét piacon két számjegyű mértékben estek az eladások, ráadásul az év második felében is nehéz lesz a működési környezet, egyes beszállítók kapacitása jelentősen visszaeshet a második félévre, az európai gyártók, elsősorban olasz és német területen már most jelentős termelési korlátozásokról tájékoztatták a partnereiket. A megváltozott piaci környezetben azoknak a forgalmazóknak lesz előnyük, akik stabil gyártói bázissal rendelkeznek és kellő készlettel a megnövekedett igények kielégítésére. A mezőgazdasági és az építőipari gépek piacán megfigyelhető legfontosabb trendekről Laki Csabát, a hamarosan tőzsdei részvénykibocsátást végrehajtó DM-KER értékesítési igazgatóját kérdeztük.
Nagyot esett a Nikola árfolyama csütörtökön az amerikai piacnyitás előtti kereskedésben, miután az egyik shortolásra szakosodott cég azzal gyanúsította meg az elektromosautó-gyártót, hogy annak vezére hazugságokra építette fel a Nikolát.
A Magyar Nemzeti Bank idén március 20-án intézett körlevelet a hazai pénzintézetekhez, amelyben az MNB többek között felszólította a bankokat és azok tulajdonosait, hogy szeptember végéig ne történjen osztalékjóváhagyás vagy -kifizetés. Az MNB most módosította a körlevelet, amiben többek között felszólítja a bankokat, hogy a korábbi, idén szeptember 30-ig érvényes osztalékkifizetési vagy jóváhagyási korlátozást hosszabbítsák meg 2021. január 1-jéig, továbbá a jegybank elvárja azt is, hogy a hitelintézetek 2021. január 1-ig tartózkodjanak a részvényesek díjazását célzó részvény-visszavásárlásoktól (a javadalmazási célból visszavásárolt saját részvény nem tartozik ebbe a körbe), továbbá mérlegeljék a – javadalmazási politikájuk részét képező – változó javadalmazási kifizetések korlátozását is ugyanezen időpontig. Az OTP az elmúlt hónapokban vásárolta saját részvényeit, és békeidőkben osztalékot is fizet, ezért megnéztük, hogyan hathatnak a bankra a korlátozások.
Az egykoron Soros György alatt, a Quantum alap portfóliómenedzsereként dolgozó Stanley Druckenmiller a CNBC egyik műsorában nyilatkozott a piacokkal kapcsolatban. A guru szerint a tőzsdéken mánia uralkodik, amit a Fed és a befektetői spekuláció fűt, és csúnya véget fog érni a következő években.
Az Alteo tavaly októberben már bocsátott ki kötvényeket az NKP keretében, a társaság most újabb kötvénykibocsátásra készül, ennek részleteit tette közzé a vállalat.
Megint csak nagyon csúnya napja volt az amerikai tőzsdéknek kedden, a vezető indexek közül a Nasdaq esett a legnagyobbat. Szerdán azonban fordult a kocka: annak ellenére, hogy az egyik potenciális koronavírus-vakcinával kapcsolatban kedvezőtlen hírek érkeztek, az európai tőzsdéken emelkedést látunk a szerdai kereskedésben és az amerikai tőzsdék is felpattantak a technológiai papírok vezetésével.
Átalakul a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Delta Technologies tulajdonosi szerkezete, aminek eredményeképp Berki Ferenc befolyása 15 százalék fölé nő, Barna Zsolt pedig megvált a részvényeitől és opcióitól – tette közzé a társaság a BÉT honlapján. Berki Ferenc korábban, az idei év elején Barna Zsolttal összehangoltan eljárva szerzett tulajdonrészt a tőzsdei informatikai vállalatban.
Változás jön a Delta Technologies egyik leányvállalatának vezetőségében, új ügyvezetőt választott a cég a Delta Systemsnél Pércsi Levente lemondását követően.
Felpattant a mai kereskedésben a Tesla árfolyama a tegnapi, több mint 20 százalékos zuhanás után. Azonban vannak pesszimista vélemények a papírral kapcsolatban, egy londoni stratéga arra figyelmeztet, hogy akár gyorsuló esés is jöhet, egy „halálspirál”. A tőzsdékre általánosságban sem optimista, szerinte mélyebb lehet a korrekció, akár a teljes összeomlás bekövetkezhet.
Bár az elmúlt napok a vezető tőzsdeindexek erőteljes megingását hozták, a márciustól szeptemberig tartó időszakban kimondottan szárnyaltak a piacok világszerte – ezt a pozitív hangulatot többek között a vakcinagyártó vállalatokkal kapcsolatos reménykeltő hírek táplálták. Az Evercore tanácsadó cég azonban most értékelte a jelenlegi kilátásokat, a konklúzió kijózanító volt.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően eláll a Louis Vuitton márkát is a neve alatt tudható francia LVMH a luxusékszereket forgalmazó amerikai Tiffany akvizíciójától. A Tiffany emiatt jogi lépésekhez folyamodik az LVMH ellen hogy végbemenjen az ügylet, amin a felek tavaly megegyeztek.
A kiszállítással foglalkozó vállalatok számos kormányzati szabályozással szembesülnek Amerikában, ennek köszönhetően egyre inkább előtérbe kerül az elektromos járművek használatának lehetősége. A koronavírus okán jelentősen megnőtt a házhozszállításra való igény, a költséghatékonysági szempontokat figyelembe véve a nagyobb vállalatok mielőbb át akarnak térni az elektromos tehergépjárművek használatára.
Erdős Ákos szavazati jogának mértéke a 15 százalékos küszöbérték átlépésével 15,18 százalékra nőtt a Nyomdában, miután Gyergyák György tőzsdén kívüli ügylet keretében részvényeket értékesített a Fortunarum Kft. részére.
A múlt hét második felében kezdődött korrekció tegnap is folytatódott a tőzsdéken. Az esést az eddig kedvelt szektor, a technológiai vállalatok vezették. Howard Marks milliárdos befektető szerint a hozamok rövidtávon volatilisek maradhatnak, de a jelenlegi helyzet a márciusi aljak utáni természetes korrekció. A guru radarján új szektorok jelentek meg, az eddig kevésbé kedvelt cégek közül válogatna.
Három új taggal bővült a napokban az S&P 500 index, és bár a várakozásokkal ellentétben ezek közül egyik sem a Tesla volt, izgalmas cégek kerültek be az irányadó amerikai indexbe, és három kevésbé közismert sztori nyerhet így most nagyobb figyelmet. Bár a három új indextag nem négyszerezett idén, mint az autógyártó, de így is bőven hoztak a konyhára befektetőiknek. Mind a három vállalat valamilyen módon profitálni tudott eddig a járványból és az elemzői célárak alapján tovább menetelhet felfelé az árfolyamuk. Az alábbiakban bemutatjuk ezt a három céget, és megnézzük, hogy miért lehetnek érdekesek a befektetőknek.
A Manchester United és a Real Madrid korábbi futballsztárja, David Beckham által részben tulajdonolt Guild Esports mai közleményében jelentette be, hogy tőzsdére készül idén ősszel és a London Stock Exchange-n (LSE) szándékozik debütálni. A vállalat esport csapatokat tulajdonol és alapvetően tehetségkutatással és fejlesztéssel foglalkozik. Ezzel ők lennének az első olyan brit esport cég, amelyik tőzsdére megy.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?