A kínai Geely Automobile Holdings 234 millió fontot (több mint 100 milliárd forint) fektet be az Aston Martin Lagonda brit sportautó-gyártóba, és ezzel a harmadik legnagyobb részvényese lesz.
Erős nyarat vár az easyJet az emelkedő repülőjegy áraknak és az utazások iránti erős keresletnek köszönhetően. A diszkont légitársaság kapacitásnövelésekkel készül a nyári csúcsszezonra, különösen a svájci piacon, abban bízva, hogy nagyobb részesedésre tehet szert a járvány után beinduló forgalomban.
Egy jó ideje csak oldalazást lehetett látni a nemzetközi piacokon, viszont az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos kedvező hírekre megérkezett egy jelentősebb felpattanás. Ez a nemzetközi befektetők által leginkább figyelt európai index, a német DAX esetében különösen izgalmas helyzetet teremtett, hiszen hosszú küzdelem után sikerült áttörnie egy fontos szintet, így a korábbi történelmi csúcs meghódítása is terítékre került.
A magas infláció miatt nagyon is érthető átrendeződés zajlott az idei első negyedévben a magyar megtakarítási piacon az MNB csütörtök reggel közzétett adatai szerint: a folyószámlabetét és a készpénz felől állampapírba és befektetési alapba súlyozta át megtakarításait a magyar lakosság. Míg a tavalyi második félévben a befektetési alapokba áramlott több pénz, idén már visszavette első helyét az állampapír. A felerősödő hozamvadászat sem volt azonban elég ahhoz, hogy sikerüljön megőrizni a megtakarítások reálértékét, az ugyanis tovább romlott.
Az amerikai adósságplafon kérdésében érkezett pozitív hírekre jó hangulat alakult ki a tőzsdéken, és a kedvező nemzetközi hangulattal együtt a magyar tőzsde is emelkedik, élen az OTP-vel.
A februári 650 millió dollár után újabb 500 millió dollár össznévértékben bocsátott ki kötvényeket az OTP. A mostani kibocsátás vélhetően nem az utolsó, a tervek szerint egy, legfeljebb két tranzakció még jöhet idén.
Az elmúlt napokban leginkább csak oldalaztak a tőzsdék, nem igazán alakult ki határozott irány a nemzetközi piacokon, és ez valójában a mai nap folyamán is igaz volt, hiszen leginkább csak iránykereséssel telt a kereskedés. A nemzetközi képbe a BUX is beleillett ma, a hazai részvényindex értéke stagnált ma.
Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján feltételekhez kötve jóváhagyta, hogy a Mol felvásárolja az OMV Slovenija szlovén olajipari vállalatot - tájékoztatott az uniós bizottság szerdán. A brüsszeli közlemény szerint a jóváhagyás feltétele, hogy a Mol csoport elad a szlovén vállalat birtokában levő töltőállomásokból 39-et a Shell csoport számára.
Amerikai államcsőd, a pénzügyi rendszer összeomlása, bankválságok - finoman szólva sincs könnyű dolga a mai bizonytalan makrogazdasági környezetben a befektetőknek, egy ilyen helyzetben értékelődik talán fel leginkább a "nagy öregek" tapasztalata, ilyenkor egyre nagyobb figyelem fordul a több válságot is megélt, veterán befektetési guruk tőzsdei lépéseire. A világ legnagyobb fedezeti alapját vezető Ray Dalio pontosan egy ilyen figura, aki a legfrissebb dokumentumok alapján igencsak pesszimistán látja a részvénypiaci helyzetet, kis túlzással állítható, hogy szinte már "menekül" a tőzsdéről az általa menedzselt Bridgewater Associates. De egy ilyen környezetben is akadnak olyan vállalatok a piacon, amikbe a Dalio szerint egyre sötétebb makrogazdasági kilátások ellenére érdemes lehet most befektetni - elemzésünkben megnéztük, hogy milyenek a kilátások a guru legújabb kiszemeltjeinél.
A Tesla híres arról, hogy sosem használt a hagyományos értelemben vett reklámot az autók értékesítéséhez, most viszont fordulóponthoz ért ez a történet. Elon Musk ugyanis arról beszélt a Tesla éves közgyűlésén, hogy az autógyártó kipróbálja a reklámozást, és meglátja, milyen eredményeket fog hozni - írja a Reuters.
Május 16-án tartotta meg éves rendes közgyűlését a Gloster, ahol a részvényesek döntöttek többek között saját részvények visszavásárlásáról és az osztalékról is.
Tegnap volt az utolsó nap, amikor a tavalyi eredmény után járó osztalékért lehetett CIG Pannónia részvényeket venni, ma pedig már osztalékszelvény nélkül forognak a vállalat papírjai.
Elon Musk az "X-Men" képregény- és filmszéria egyik főgonoszához, Magnetóhoz hasonlította Soros Györgyöt, miután kiderült, hogy a milliárdos eladta Tesla-részvényeit. Musk úgy fogalmazott, hogy Soros György "gyűlöli az emberiséget". A bizarr tweet azóta hullámokat generált a médiában, többek között Musk kiírásának antiszemita olvasata miatt.
Az Alteo a BÉT oldalán tette közzé, hogy számos, vezetői feladatokat ellátó személy értékesített részvényeket május 16-án, részvényenkénti 2749 forintos áron, a részvényopció-programokkal nem összefüggő kereteken belül és kereskedési helyszínen kívül.