részvény

Kis emelkedéssel indítja a napot a BUX

Kis emelkedéssel indítja a napot a BUX

Az európai tőzsdéken elromlott a hangulat a nyitásra, minimális csökkenéssel kezdték a kereskedést az irányadó indexek, miután a brit inflációs adat kellemetlen meglepetést okozott. A BUX kismértékű emelkedéssel indítja a napot.

Alaposan megtépték ma az OTP-t

Alaposan megtépték ma az OTP-t

Az elmúlt hetekhez eséséhez képest mára már jelentősebb hangulatjavulást láttunk a piacon, a jó nemzetközi hangulatból pedig a magyar tőzsde is kivette a részét, és mivel ma kifejezetten jól teljesítettek az elmúlt hetekben megütött bankrészvények, ezért az OTP nagyban hozzá tudott járulni, hogy a BUX végül 2 százalékos emelkedéssel zárja a napot.

Itt a fordulat, nagyot emelkedett az OTP

Itt a fordulat, nagyot emelkedett az OTP

Az európai piacokon határozott hanguljavulás látszik ma, a felpattanást pedig a bankrészvények vezetik a szektor stabilizálását célzó intézkedéseket követően. Igaz ez a magyar piacra is, ahol az elsődleges húzónév az OTP, amely jelentős pluszba lendült délelőtt.

Jól kezd a magyar tőzsde, ugrik az OTP

Jól kezd a magyar tőzsde, ugrik az OTP

Tegnap a nap elején még nagyobb mínuszban kezdték a napot az európai piacok, majd később egy jelentősebb hangulatjavulás játszódott le, ami ma is kitart. Az emelkedésből kiveszi a részét a magyar tőzsde is, elsősorban az OTP és a Mol jó teljesítményének köszönhetően.

Háromszor annyi adót fizethetnek a magyarok jövőre, ha életbe lép Amerika terve

Háromszor annyi adót fizethetnek a magyarok jövőre, ha életbe lép Amerika terve

Az Egyesült Államok az év elejével felmondta a magyar-amerikai kettős adóztatás elkerüléséről szóló adóügyi egyezményét Magyarországgal szemben, ami kedvezőtlen következményekkel járhat a magyar befektetőkre nézve. Amerikai papírok osztalék -és kamatfizetése esetén például a mostaninál háromszor nagyobb adóval érdemes megbarátkozni, és az sem lesz mindegy, hogy árfolyamnyereségről vagy ellenőrzött tőkepiaci ügyletről beszélünk. A kérdések tisztázásában a Niveus és az RSM adóügyi szakértői voltak a segítségünkre, válaszaikból többek között kiderül az is, mi lesz az amerikai értékpapírokat tartó TBSZ-ek, befektetési alapok vagy éppen ETF-ek adóügyi sorsa.

A magyar állam részesedést szerzett a Yettel Magyarországban

A magyar állam részesedést szerzett a Yettel Magyarországban

Részvénycsere ügyletet kötött az állam képviseletében eljáró Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és a 4iG Nyrt. leányvállalataként működő Antenna Hungária Zrt. A tranzakció eredményeképpen a Corvinus Zrt. közvetett kisebbségi tulajdonrészt szerez a Yettel Magyarországban.

Rángatták a magyar tőzsdét,  a Mol volt a nap sztárja

Rángatták a magyar tőzsdét, a Mol volt a nap sztárja

Komoly mínuszban indult a nap a magyar tőzsdén, elsősorban az OTP esésének következtében, miután a nap első felében még úgy tűnt, folytatódhat a széleskörű eladási hullám a tőzsdéken. Délutánra azonban határozottan javulni kezdett a hangulat a hazai és nemzetközi piacokon egyaránt, ennek következtében pedig a magyar tőzsde is határozott emelkedéssel zárta a napot.

Fontos szintről fordult a Mol - Mi következik most?

Fontos szintről fordult a Mol - Mi következik most?

A nemzetközi piacokon az elmúlt hetekben lejátszódott hangulatromlás az energiaárakra is hatással volt, mivel a bankrendszer problémái miatt felerősödtek a recesszióval kapcsolatos aggodalmak. Az energiaárak esésével a szektor részvényei is jelentős mértékben lejjebb kerültek, igaz ez a Molra is, amely megszenvedte az elmúlt hetek történéseit. Ma azonban fordulat látszik, részben technikai tényezők, részben pedig fundamentális okok miatt felpattant a Mol árfolyama.

Nevet változtat a Gloster leányvállalata

Nevet változtat a Gloster leányvállalata

A Gloster a BÉT oldalán tájékoztatta a befektetőket, hogy  2023. március 17-én megtartott taggyűlésen a Minero IT Hungary Kft. tulajdonosai egyhangú döntéssel, 2023. május 1. napjával Gloster-Minero IT Hungary Kft.-re változtatták a vállalat korábbi nevét.

Befagyasztották a Volkswagen eszközeit Oroszországban

Befagyasztották a Volkswagen eszközeit Oroszországban

Egy orosz bíróság hétfőn befagyasztotta a Volkswagen összes oroszországi vagyonát, ami további akadályt gördít a német autógyártó elé, aki igyekszik felszámolni az oroszországi tevékenységét - írja a Reuters.

Szakadnak az energiaárak, mi áll a háttérben?

Szakadnak az energiaárak, mi áll a háttérben?

A Silicon Valley Bank március 10-i bedőlése óta elképesztő kilengéseket láthatunk a világ tőzsdéin, és míg a vezető részvényindexek hol a földbe állnak a bankválság recessziót előidéző potenciálja miatt, hol kilőnek az amerikai jegybank enyhülését előirányozva, addig az energiapiacon egyértelműen lefelé indult el a menet. A gázár és az áramár beesése mellett a legnagyobb mértékben az olajat ütötték meg a befektetők, ennek viszont a bankválság mellett más okai is vannak. De mire lehet számítani a jövőben, hogyan fog alakulni a kereslet és a kínálat a "fekete arany" iránt egy esetleges recessziós környezetben, milyen árfolyamra számítanak a legbizakodóbb elemzők?

Száguld a Mol, továbbra is mínuszban az OTP

Száguld a Mol, továbbra is mínuszban az OTP

A kereskedési idő feléhez érve a BUX már mérsékelt emelkedésben van, a hazai blue chipek azonban vegyes képet mutatnak: emelkedésben van a Mol és a Richter, mínuszban vannak a Magyar Telekom és az OTP részvényei.

Venni kell az Alteo részvényeit, jelentős a felértékelődési potenciál

Venni kell az Alteo részvényeit, jelentős a felértékelődési potenciál

A vállalat sikeres kötelező nyilvános vételi ajánlattételi eljárását és a negyedik negyedéves, brutálisan jól sikerült gyorsjelentését követően a Kalliwoda friss elemzéssel jelentkezett az Alteoval kapcsolatban, melyben megerősítette korábbi célárát, és továbbra is vételre ajánlja a részvényt.

Rángatják az európai bankrészvényeket a svájci bankmentés után

Rángatják az európai bankrészvényeket a svájci bankmentés után

Azt követően, hogy tegnap bejelentésre került, hogy a UBS felvásárolja a Credit Suisse-t úgy tűnik, nem sikerült megnyugtatni a piaci szereplőket, miután a hétfői nyitást követően széles körben folytatódik a bankrészvények eladási hulláma a tőzsdéken, egyes források szerint pedig újabb európai bankok küzdhetnek a Credite Suisse-hoz hasonló nehézségekkel.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.