részvény

Hatalmas a bizonytalanság: Powell után az amerikai pénzügyminiszter is ráijesztett a befektetőkre

Hatalmas a bizonytalanság: Powell után az amerikai pénzügyminiszter is ráijesztett a befektetőkre

Az előzetes várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte az alapkamatot tegnap esti kamatdöntő ülésénén a Federal Reserve, a kamatdöntő ülést követően azonban mégis lefordulás következett a tőzsdéken, miután Jerome Powell jegybankelnök cáfolta a kamatvágásokról szóló híreket, emellett pedig Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter is meghallgatáson vett részt az amerikai kongresszusban, ahol fontos, bankrendszert érintő kérdéseket vitattak meg. A hallottak azonban alaposan elbizonytalanították a befektetőket, akik az előző napokban már inkább a kamatvágásokat kezdték el árazni.

Jöhet az új történelmi csúcs a bitcoinnál?

Jöhet az új történelmi csúcs a bitcoinnál?

A bitcoin jegyzése idén eddig közel 70 százalékot emelkedett, a CNBC-nek nyilatkozó iparági bennfentesek pedig továbbra is bizakodóak, egyikük szerint a legnagyobb piaci mérettel rendelkező kriptovaluta akár új történelmi csúcsot is elérhet idén. Több ok is van az optimizmusra, elég arra gondolni, hogy a bankcsőd során egyelőre remekül működik menekülőeszközként a "digitális arany", de az enyhülő amerikai jegybanki politika is kedvez a kriptopiacnak.

Ezt ki lehet rakni az ablakba: brutálisan jó évet zárt a PannErgy

Ezt ki lehet rakni az ablakba: brutálisan jó évet zárt a PannErgy

2022-ben jelentősen megváltoztak az energiapiaci körülmények, mind világszinten, mind Magyarországon. A radikálisan megnövekedett szénhidrogén árak és ellátás bizonytalanság, továbbá a jelentős széndioxid kibocsátási kvóta költségek következtében a geotermikus energia versenyképessége tovább növekedett, ebből pedig olyan vállalatok tudtak jelentősen profitálni, mint például a PannErgy. Most közzétette a társaság a legfrissebb, teljes évre vonatkozó gyorsjelentését, amiben a fentiek ismeretében nem meglepő módon rekordévről tudott beszámolni a társaság a fontosabb sorokon.

Kilóg a sorból a magyar tőzsde

Kilóg a sorból a magyar tőzsde

A borongós nemzetközi hangulat ellenére kifejezetten jól teljesít a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül a Mol vezeti az emelkedést.

Masszívan veszteséges lett a Ford elektromosautó-üzletága

Masszívan veszteséges lett a Ford elektromosautó-üzletága

A Ford nemrég közölte, hogy a vállalat elektromos jármű üzletága tavaly 2,1 milliárd dolláros veszteséget ért el, amit a belsőégésű-és flottaüzletágak által termelt 10 milliárd dolláros működési nyereség több, mint ellensúlyozni tudott.  

Megszólalt a BÉT első eurós részvénykibocsátására készülő vállalat a tőzsdei bevezetésről

Megszólalt a BÉT első eurós részvénykibocsátására készülő vállalat a tőzsdei bevezetésről

A Budapesti Értéktőzsde első euróalapú IPO-jára készül és a tőzsde prémium kategóriáját célozza meg a kelet-közép-európai fókuszú Adventum a 18 kiskereskedelmi egységből álló ingatlanportfóliójával – olvasható az Adventum közleményében, amely a tegnapi Bloomberg-értesülésekre reagál, miszerint euróban denominált részvénykibocsátásra készül a budapesti tőzsdén az ingatlanos alapkezelő cég.

Nagy esésben a Richter

Nagy esésben a Richter

Lefelé csorog a délután folyamán a Richter árfolyama, a részvény már 3 százalék feletti mínuszban jár.

Szétverték a bankrészvényeket - Itt az ideje beszállni?

Szétverték a bankrészvényeket - Itt az ideje beszállni?

Izgalmas heteken vagyunk túl a tőzsdéken, hiszen a bankcsődök jelentős hangulatromlást hoztak a piacon, mielőtt ezen a héten enyhül volna az eladói nyomás. A bankrendszer sérülékenységével kapcsolatos aggályok miatt a befektetők gyakorlatilag válogatás nélkül adták el bankrészvényeket, és ugyan már megérkezett felpattanás, mégis a legtöbb bankpapír árfolyama jóval lejjebb van, mint az SVB bedőlése előtt. Persze nem kockázatmentes egy az ilyen zavaros vízben halászni, de cserébe a hozamok is vonzónak tűnnek. A MarketWatch összeállított egy részvényszűrést, amelyben az amerikai tőzsdéken jegyzett bankrészvényeket veszik górcső alá az alapján, hogy mekkora potenciál lehet bennük.

Alig mozdulnak az amerikai tőzsdék

Alig mozdulnak az amerikai tőzsdék

Minimális elmozdulások látszanak az amerikai tőzsdéken a nyitás után, a Dow Jones stagnál, a S&P 500 stagnál, míg a Nasdaq 0,3 százalékos pluszban áll.

Véleményt mondott az Edison a 4iG Yettel-ügyletéről

Véleményt mondott az Edison a 4iG Yettel-ügyletéről

Kommentálta a 4iG-t követő Edison elemzője a héten bejelentett részvénycsere-ügyletet, aminek eredményeként az Antenna Hungária 25 százalékos Yettel-részesedése a magyar államhoz került, az állam pedig átadott 19,5 százaléknyi Vodafone-részesedést a 4iG-nak.

Nagyot fordulhat a világ: ismét eljöhet az egykori sztárszektor ideje

Nagyot fordulhat a világ: ismét eljöhet az egykori sztárszektor ideje

Látványos fordulatot hoztak az elmúlt napok a tőzsdéken, miután a két amerikai regionális bank és a svájci Credit Suisse csődje után rég nem látott eladási hullám söpört végig a piacokon. A körülmények javulásával egyre inkább körvonalazódni látszik, hogy mely szektorok lehetnek az előttünk álló időszak legnagyobb nyertesei, és ugyan a befektetők számításait még keresztül húzhatja a Fed ma esti kamatdöntése, a vártnál alacsonyabban kamatszintek kedvező hatással lehetnek a technológiai szektor vállalataira.

Csak a Richter esik ma a blue chipek közül

Csak a Richter esik ma a blue chipek közül

Mérsékelt emelkedéssel várják a Fed kamatdöntését az irányadó európai tőzsdék, a BUX a nemzetközi hangulatot követve kis pluszban tartózkodik a déli órákban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.