Az Unicredit vezérigazgatója, Andrea Orcel mára egyértelműen a befektetők kedvence, mindent megtesz a nyomott árazások eltűnéséért. Érdemes résen lenni, hasonló sztorik akár még a régiónkban is szembe jöhetnek.
Ma az OTP Nyrt. elsődleges alapvető tőkeinstrumentum (CET1) visszavásárlási egyedi engedélyt kapott a Magyar Nemzeti Banktól, melynek értelmében 2024. december 31. napjáig mindösszesen 60 milliárd forintnak megfelelő összegben jogosult saját részvényt visszavásárolni – jelentette be hétfőn este a hitelintézet a Budapesti Értéktőzsdén. Ez azt jelenti a közlemény szerint, hogy „az engedélyben meghatározott teljes összeg azonnal levonásra kerül a szavatolótőkéből a jogszabályoknak megfelelően”.
Az Intesa Sanpaolo közel 1,7 milliárd euró értékű részvény-visszavásárlást tervezhet, mivel a magasabb kamatlábak továbbra is növelik a legnagyobb olasz bank bevételeit - írja a Bloomberg.
Jelentősen emelkedtek a mai kereskedésben az olajipari BP részvényei, miután a vállalat megnövelt osztalékjavaslatot tett le az asztalra és a sajátrészvény-vásárlás felpörgetését tűzte ki célul. Mindezt annak ellenére, hogy az egy évvel korábbihoz képest tavaly közel lefeleződött a vállalat profitja - jelentette a CNBC.
A PannErgy a BÉT oldalán tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket, hogy a vonatkozó közgyűlési határozattal összhangban, a részvény-visszavásárlási program keretén belül a társaság a Concorde, mint befektetési szolgáltató igénybevételével vásárolt PannErgy törzsrészvényt a Budapesti Értéktőzsdén.
Az Associated British Foods, a Primark anyavállalata a nyersanyag- és szállítási költségek csökkenésének köszönhetően nyereségnövekedést prognosztizált a Primark nevű olcsó divatáruházlánc számára – írja a Bloomberg. A cég fast fashion leányvállalata hamarosan Magyarországon is megjelenik.
Elmaradt az elemzői várakozásokról az HSBC harmadik negyedéves profitja, ennek ellenére a brit bank bejelentette: 3 milliárd dolláros részvény-visszavásárlást tervez.
Átlépte a 20 milliárd forintot a Richter által sajátrészvény-vásárlásra költött összeg. A program áprilisi kezdete óta folyamatosan vásárolta saját részvényeit a gyógyszergyártó cég, különösen nagy, rendszeresen 300 millió forint feletti tranzakciókat azonban csak az elmúlt napokban láthattunk.
Az orosz olajipari nagyvállalat, a Lukoil engedélyt kér az orosz hatóságoktól, hogy részvényeinek legfeljebb 25 százalékát visszavásárolhassa külföldi befektetőktől, mégpedig 50 százalékos diszkonttal - írja az Interfax hírügynökségre hivatkozva a Reuters.
A részvény visszavásárlási program keretében az Opus Global Nyrt. összességében legfeljebb egymilliárd magyar forint ellenértékért vásárol törzsrészvényt azzal, hogy a megvásárlásra kerülő törzsrészvényekkel együtt a saját részvények össznévértéke a mindenkori alaptőkéjének 10%-át nem haladhatja meg – derül ki a cég pénteki közleményéből.
A UBS jövő hónapban teszi közzé gyorsjelentését, a befektetők pedig lélegzetvisszafojtva várják, vajon felhasználta-e az adófizetői pénzeket a bank a Credit Suisse felvásárlásához – számol be a hírről a Financial Times.