A koradélutáni órákban továbbra is kitart a jó hangulat a magyar tőzsdén, jelenleg 0,6 százalékos pluszban van a BUX index. A hazai blue chipek közül az OTP teljesít a legjobban a maga 1,3 százalékos pluszával.
A koronavírus omikron variánsának terjedése miatt egyre több európai ország kényszerül arra, hogy korlátozó intézkedéseket vezessen be, erre pedig eséssel reagáltak az európai tőzsdék hétfőn, de például az olajár is jelentős mértékben lejjebb került. Az USA-ban eközben szintén esés látszik, miután a Goldman Sachs ismét csökkentette amerikai növekedési előrejelzését, Joe Manchin demokrata szenátor kijelentésére hivatkozva, miszerint nem fogja támogatni Joe Biden elnök kulcsfontosságú, 2 000 milliárd dolláros költségvetési javaslatát.
A nemzetközi piacokon ma elsősorban koronavírus omikron variánsával kapcsolatos aggályok miatt volt rossz hangulat, így a versenytársakkal együtt esett ma a magyar tőzsde is. A hazai blue chipek közül az OTP teljesített leggyengébben, azonban a Magyar Telekom és a Richter pluszban tudott zárni.
A reggeli mínuszokhoz képest javult valamelyest a hangulat a magyar tőzsdén, viszont továbbra is mínuszban jár a BUX. A blue chipek szinte kivétel nélkül lejjebb kerültek, egyedül a Magyar Telekom árfolyama stagnál.
Az omikron variáns terjedésével kapcsolatos aggodalmak nyomják rá a bélyegüket a nemzetközi részvénypiac hangulatra, ez pedig a magyar tőzsdén is meglátszik ma reggel. Az összes hazai blue chip esik, de a midcapek piacán is rossz a hangulat.
A hét második felére megjöttek az eladók a tőzsdéken, Európában többnyire csökkenéseket látni a hét utolsó kereskedési napján és a nyitást követően tovább esnek ma az amerikai indexek is. A BUX felülteljesítő volt ma, a negatív nemzetközi befektetői hangulat ellenére a nap végén pluszba lendült, így emelkedéssel tudta zárni a kereskedést. A hét a jegybanki döntésekről szólt, emellett az omikron-variáns terjedésével kapcsolatos aggodalmak hozhatták meg az eladási kedvet a részvénypiacokra. Az amerikai tőzsdéken ma volt a "quadruple witching", amikor az index- és részvényopciók, valamint határidős ügyletek egyszerre járnak le. Végül mindhárom tőzsdeindex a negatív tartományban fejezte be a kereskedést.
A nap végére pluszba lendült a BUX index annak ellenére, hogy az európai tőzsdéken még kitart a negatív hangulat. A legjobb teljesítményt mutató blue chip az OTP volt ma, 1 százalékot erősödött a bankpapír.
Negatív a hangulat az európai tőzsdéken a hét utolsó kereskedési napján, ez alól a BUX sem képez kivételt, esik a hazai index, bár a főbb nyugat-európai tőzsdékhez képest felülteljesítő a magyar piac.
A negatívra forduló hangulatban kis eséssel kezdte a kereskedés a magyar tőzsde, a blue chipek közül csak a Richter emelkedik ma reggel. A nyitásban a NAP részvényei teljesítenek a legjobban, miután újabb naperőművek megvásárlását jelentette be a vállalat.
Ez a hét a jegybanki kamatdöntésekről szól, ezért inkább kivárásra játszottak a befektetők a hét első részében, majd tegnap este az amerikai jegybank végül a várakozásoknak megfelelően bejelentette a kötvényvásárlási program kivezetésének felgyorsítását és jövőre három kamatemelést prognosztizált. A kamatdöntést követően az addig negatív tartományban lévő amerikai indexek felpattantak és beindult a rali, végül pedig komoly pluszban zárták a napot. A jó piaci hangulat csütörtökön napközben még kitartott, az ázsiai tőzsdék jól teljesítettek ma, és Európában is komoly erősödést lehetett látni, az Egyesült Államokban viszont már egyértelműen rossz a hangulat, elsősorban a technológiai vállalatok papírjait adták. Mindhárom index mínuszban zárt, a legnagyobb visszaesést a Nasdaq indexben láttuk.
Új székházat építenek a Richter Gedeon Nyrt. telephelyén a főváros X. kerületében. A székházat a 2007-ben átadott Kémiai Kutató- és Irodaépület (KKI) melletti területen építik fel - írja a Magyar Építők.
Ez a hét a jegybanki kamatdöntő ülésekről szól, ráadásul a Fed két napos ülése éppen ma zárul, ami a piac szempontjából kiemelt fontossággal bír, hiszen sokan a tapering felgyorsításának bejelentését várják, amelyet végül a jegybank be is jelentett. A Fed döntése előtt óvatos eladásokat láttunk, mivel azonban a jegybanki bejelentésben nem volt meglepetés, a közlemény után erősödésbe kezdtek az indexek.
A nemzetközi hangulattal összhangban a magyar tőzsdén sem láttunk ma jelentős mozgásokat, a BUX végül tegnapi záróértéke közelben fejeztbe be a napot, a hazai blue chipek közül egyedül a Richter tudott ma emelkedni.
A jelentős áremelkedésekre reflektálva érkeznek a fontosabbnál fontosabb kamatdöntések a jegybankoktól, elsősorban erre várnak a piaci szereplők. Idehaza többek között az állampapír-vásárlási program lezárásáról döntöttek, amely értelmében a jegybank leállítja a kötvényvásárlásait, illetve ezzel együtt a Monetáris Tanács a mai ülésén a Növekedési Kötvényprogram befejezését is elhatározta. Mindezek mellett az MNB jövőre a korábban vártnál sokkal magasabb inflációval számol: az idei 5%-os pénzromlás után jövőre is hasonló, 4,7-5,1%-os áremelkedési ütem következhet. Pozitív kezdés után lefordultak ma az európai börzék, rosszul teljesített a magyar tőzsde is, ugyancsak kedvezőtlen hangulatú piacnyitást láthattunk a tengerentúlon, ahol végül pirosban zártak az indexek.
A BUX index 0,9 százalékos mínuszban zárta a napot, a blue chipek közül az OTP jegyzése 1,5 százalékot esett, míg a Mol részvénye 0,3 százalékkal emelkedett, a Richter papírja 0,8 százalékkal, a Magyar Telekomé pedig 0,3 százalékkal került lejjebb.
A koradélutáni órákban kifejezetten rossz teljesítményeket láthatunk a magyar tőzsdén, a BUX index a maga 0,9 százalékos esésével sereghajtó ma Európában. A legrosszabb teljesítményt a hazai blue chipek közül az OTP-nél láthatjuk, a jegybank kamatdöntése előtt egy órával már 1,5 százalékos a mínusz a nagybank részvényénél.
Nagy a harc a legtehetségesebb diákokért és a Corvinus nem feltétlenül csak hazai pályán akar versenyezni, hanem azokkal a jó nyugat-európai, észak-amerikai vagy közép-európai egyetemekkel is, amelyek szintén alternatívát kínálnak a magyarok számára. Már nem az a cél, hogy annyi hallgató tanuljon a Budapesti Corvinus Egyetemen, amennyi csak befér a Fővám téri épületbe, hanem, hogy az immár alapítványi struktúrában működő intézmény nemzetközi minta mentén szerveződjön – jelezte a Portfolio-nak adott interjújában Takáts Előd. A Budapesti Corvinus Egyetem pár hónapja kinevezett rektora arról is beszélt, hogy ebben az új modellben az oktató-hallgató arányt 1:12-höz közelítenék a jelenlegi 1:20 arányról. A külföldről hazaérkező közgazdásszal beszélgettünk a szenátus és a kuratórium egészséges munkamegosztásáról, a rendelkezésre álló forrásokról, valamint az egyetem pénzügyi stabilitásáról. Kitért arra is, hogy elit egyetem szeretnének lenni, de nem a mostani elit gyerekeit akarják képezni, hanem a jövő elitjét, ennek megalapozásához pedig egy esélyegyenlőségi programot is létrehoznak.