Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Új világrend
Talán még sosem volt Amerikának ennyire ellentmondásos elnöke. Személyiségét és politikáját tekintve egyaránt. Talán éppen ebből adódik, hogy eljövetelét akkora várakozás előzi meg, mint talán még soha. Ő maga sokat tett annak érdekében, hogy ez a helyzet kialakuljon, de legalább annyira azt a helyzetet tükrözi, amelyben Donald Trump átveszi a világ és benne Amerika vezetését, és ezzel minden kétséget kizáróan a világ legbefolyásosabb emberévé válik, akinek tettei – és bizony szavai is – direkt módon befolyásolják a világ alakulását.
De a változások nem Trump miatt történnek.
Egy-két évtizeddel ezelőtt egy új világrend kialakulása kezdődött meg, amelyben sok minden megváltozik; változóban vannak olyanok is, amiket eddig axiomának tekintettünk – azok is voltak. De a technológia, a gazdaság fejlődése sok tekintetben megkérdőjelezi ezeket az axiómákat, és hatással van a katonai, politikai, gazdasági és bizony a civilizációs helyzetre is.
Trump nem előidézi ezt a helyzetet, nem maga kreálja ezeket a kihívásokat, de kénytelen szembenézni velük. Reakciói persze nagy mértékben befolyásolják azok alakulását. Jó vagy rossz irányba. És nekünk, akik kívülállóként, de a változások és Donald Trump döntéseinek elszenvedőjeként vagy éppen élvezőjeként létezünk ebben a világban, lehet róla véleményünk: örülhetünk vagy szomorkodhatunk, egyetérthetünk vele vagy nem, de tudomásul kell vennünk, ő az elnök, akivel minden lehetséges módon az együttműködést kell keresni, mert már nagyon régen nem jó Amerika ellenségének lenni.
Magyarország ma abban a helyzetben van, hogy jó kiindulópontról startol. Nagy mértékben rajtunk múlik, hogy mennyire leszünk képesek kihasználni ennek a helyzetnek az előnyeit Magyarország javára, nemzeti érdekeink védelmében és előmozdításában.
Mit is várhatunk Donald Trumptól? Sokat ígért, nagyokat mondott, hazudott, mint a vízfolyás. De ezzel kapcsolatban két lényeges megjegyzést kell tennünk. Először, (majdnem) minden választásra készülő politikus – ha nem is ilyen mértékben – ezt teszi. Igaz, Donald Trump mindenki másnál nagyobbakat mondott és ígért. És ezt olyan konfrontatív, provokatív stílusban adta elő, hogy sokunknak nagyon felment a vérnyomása. De azt is látnunk kell, hogy ahogy ez igaz a politikusokra általában, az is igaz, hogy ígéreteiket jórészt sosem tartják be. Trump esetében az volt a különbség, hogy olyan meggyőzően és erőszakosan adja elő legbornírtabb gondolatait is, hogy hajlamosak vagyunk elhinni: komolyan gondolja. Az utóbbi hetek eseményei, beleértve Trump retorikáját és főleg tetteit, azonban azt mutatják, hogy ő se lesz más, mint a többi, választás előtt álló politikus: civilizálódik, és ahogy szembekerül a realitásokkal, ő maga is reálisabbá válik.
Másodszor azonban azt is látni kell, hogy az amerikai elnöknek figyelembe kell vennie az új realitásokat és ezekre kell választ keresnie és adnia – befelé és kifelé egyaránt. Ezért sok minden, ami a hagyományosan gondolkodóknak extrémnek tűnhet, és az is lett volna mondjuk két étvizeddel ezelőtt, ma már nem feltétlenül az.
Érdeklődésünk, természetesen, elsősorban kül- és gazdaságpolitikája felé fordul, bár annyit biztosan meg kell jegyezni, hogy sok tekintetben meg fogja kísérelni megváltoztatni az amerikai demokrácia alapjait is: ezek általában nagy ellenszenvet kiváltó lépések, hiszen első látásra a szabadságot és főként a jogállamiságot gyengítik, és így nehéz lenne üdvözölni őket. De: tudomásul kell vennünk, hogy a technikai fejlődés és az ennek következtében bekövetkező társadalmi-politikai változások – mindenekelőtt az internet és a mesterséges intelligencia – olyan hatást gyakorolnak a valóságra, amely akaratunktól függetlenül is jelentős korlátozásokat – és egyben új lehetőségeket is – jelent, amire a politikának reagálnia kell, kellene.
A szélsőségesnek tartott (sok tekintetben azok is) nézetrendszerek azért tudnak sikeresek lenni, mert a demokráciákban többnyire hatalmon – kormányon – lévő erők nem tudnak, nem akarnak – nem mernek! – szembenézni a társadalmat gyötrő valódi (sors)kérdésekkel.
Mint például a tömeges illegális migráció, az agresszív vallási fanatizmus és mások. Ez aztán vákuumot teremt, amelybe természetesen benyomul valaki: jelen esetben a szélsőséges nézeteket valló politikai erők. Ha a mainstream nem képes ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, és nem képes hatékony válaszokat adni, maradnak a szélsőségek és az ő egyszerű, közérthető, a tömegek számára szimpatikus válaszaik, ami egyre inkább választási eredményekben is tükröződik.
Gazdaság- és külpolitika
Donald Trump fő vezérlő elve az Amerika First! Fair enough. Ezt a célkitűzést jelenleg – szerinte (szerintem is) – főleg Kína veszélyezteti.
Ezért Trump szinte minden lépése mögött annak Kínára való hatását fedezhetjük fel.
A gazdaságban két jelentős politikai irányvonalat láthatunk, amelyeknek komoly politikai hatása is lesz. Egyrészt fokozni akarja a gazdaság hatékonyságát. Ennek fő eszköze a termelés költségeinek csökkentése, elsősorban az adók csökkentésével és a hatékony termelés támogatásával – mint például a repesztéses gáz- és olajtermelés korlátozásainak eltörlésével. Másrészt ki akarja zárni – adminisztratív eszközökkel – a külföldi, mindenekelőtt a kínai versenyt, amelynek fő eszközei a vámok lesznek.
Ez a gazdaságpolitika valószínűleg pozitív hatással lesz az amerikai gazdaságra, ám számos negatív mellékhatással is járhat, úgy mint az infláció felgyorsulása és a dollár gyengülése.
Nem is beszélve a politikai hatásokról, amelyek szolgálhatják a fent említett célok elérését, de elkerülhetetlenül komoly feszültségekhez vezetnek nemcsak Kínával, de számos más állammal is, beleértve az Egyesült Államok legfontosabb szövetségeseit is (ide tartozhat Magyarország is, ha nem sikerül sajátos megoldásokat kialkudni az amerikai adminisztrációval).
Trump napirendjén természetesen több nagy jelentőségű probléma szerepel. Számára – és a világ számára is – a legnagyobb kihívást Kína jelenti. Egy új szuperhatalom megjelenése és integrálása a fennálló világrendbe mindig nagy feladat volt, és – sajnos – mindig nagy háború kísérte. Ezt most nem engedheti meg magának a világ. Bármilyen szörnyű pusztítást végzett is a második világháború, egy következő összehasonlíthatatlanul pusztítóbb lenne. Ahogy Einstein mondta: nem tudom, a harmadik világháborút milyen fegyverekkel vívnák meg, de a következőt biztosan kőbaltákkal.
Ez nem egyszerű feladat, hiszen a világban ma létezik egy regnáló szuperhatalom – az Amerikai Egyesült Államok –, amely természetesen nem kívánja megosztani uralmát senki mással. Különösen nem, ha a feltörekvő másik hatalom merőben más értékrendszerrel működik, ami önmagában is veszélyezteti Amerikát, nem is beszélve a hagyományosnak mondható területekről, a katonai, politikai, gazdasági területekről.
Az új szuperhatalom ráadásul – a történelem folyamán először – nem az euro-atlanti civilizációból jön, nem annak alapvető értékeit tekinti irányadónak; az eddig létezett világrendszert nemcsak a közvetlen hatalmi viszonyokat tekintve akarja gyökeresen megváltoztatni, de alapjait, az értékeket, a szabályokat és az intézményeket is.
Ennek a kihívásnak a kezelése – háború nélkül – a Trump-kormányzat legfontosabb és legnehezebb feladata.
Trump szemmel láthatóan az általa megindított és Biden által töretlenül folytatott konfrontációs politikát akarja és fogja folytatni – különösen a gazdaság és a szövetségalkotás területén, ennek minden veszélyével együtt. Ez az irányvonal a jelenlegi helyzetben még helyesnek is mondható, feltéve, hogy van, vagy amikor eljön az ideje, lesz egy ezt kiegészítő integrációs stratégia is, amelynek célja az akkorra már lényegesen átalakuló Kína beintegrálása a nemzetközi rendszerbe.
Ebben a folyamatban kiemelkedő jelentősége lesz a gazdasági kérdéseknek – ezért koncentrál Trump a gazdasági rendszabályokra, amelyeknek a politikai hatásait is kezelnie kell.
Trump sok tekintetben Kína prizmáján keresztül néz más problémákat is. Így azt gondolom, hogy
a fő motivációja annak, hogy mindenképpen gyorsan be akarja fejezni az orosz–ukrán háborút, az, hogy leválaszthassa Oroszországot Kínáról, ami addig, amíg a háború folyik, elképzelhetetlen.
A személyes motivációkon túlmenően – hogy ugyanis alapvető célja, hogy a megoldás, akármilyen is legyen az, az ő nevéhez fűződjék –, ez a legfőbb és legfontosabb mozgatórugója a trumpi béketeremtésnek.
Ebből adódóan Trumpot nem a részletek érdeklik. Hallgassanak el a fegyverek, Amerikának kevesebb kiadásába kerüljön a konfliktus, beálljanak mögé az európai szövetségesek, Ukrajna fogadja el legalább átmenetinek a megoldást, és Oroszország is álljon be a sorba. Oroszország jövője Trump szempontjából – mint láttuk – azért fontos, hogy egyrészt ne lehessen riválisa Amerikának, de ne is gyengüljön meg olyan mértékben, hogy végletesen és végzetesen ki legyen szolgáltatva Kínának.
Következésképpen,
nem valószínű, hogy Trump egy az oroszoknak nagyon kedvező megoldást akarna ráerőltetni Ukrajnára, és arra is számitani kell, hogy Oroszországgal szemben is komoly lépésekre lesz hajlandó, ha azt szükségesnek látja.
Ennek a konfliktusnak a körvonalai már látszódnak is, hiszen a Kreml kapásból elutasította Keith Kellogg tábornok, Trump ukrajnai megbízottja nyilván nem véletlenül kiszivárogtatott tervét. Nála is határozottabban fogalmazott Scott Bessent, a hivatalba lépő pénzügyminiszter szenátusi meghallgatása során: „...készen állok Putyint térde kényszeríteni szankciókkal...” mondta.
És végül, de nem utolsósorban
a Közel-Keleten határozottabb Izrael-párti és még határozottabb Irán-ellenes politikát várhatunk.
A kettő persze összefügg – mint ahogy összefügg azzal is, hogy Trump szorosabbra fogja fűzni kapcsolatait a potenciális arab szövetségesekkel, mindenekelőtt Szaúd-Arábiával. A Biden-kormányzat egyik legnagyobb hibája az volt, hogy ciklusa kezdetén – bár nemes emberi jogokra hivatkozva – lerombolta Amerika szoros, majdhogynem szövetségesi kapcsolatait Szaúd-Arábiával. Hiába próbálta ezt rendbe hozni ciklusa második felében, addigra Szaúd-Arábia egy önállóbb utat választott. Rövid ideig még Iránnal is kacérkodott, de ez persze kudarcnak bizonyult. Megpróbált Kína felé is kacsintgatni, de ez sem vezetett eredményre. Így lassan visszatér a már hagyományosnak mondható és nagyjából eredményes irányvonalhoz: Amerikával fog szövetkezni ismét. És Izraellel, már ha sikerül Trumpnak helyreállítani a szoros amerikai–szaúdi kapcsolatokat. Erre most minden esély megvan, hiszen már a Biden-adminisztráció utolsó évében is nagyon sok lépés történt ebbe az irányba, és majdnem készen áll az szerződés, amely mintegy kőbe vési Amerika és Szaúd-Arábia szövetségesi kapcsolatait. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy megszilárdulnak Szaúd-Arábia és Izrael kapcsolatai is.
Az október 7-i terrortámadás egyik fő célja az volt, hogy meghiúsítsa a már-már aláírása előtt álló szaúdi–izraeli megállapodást (az Ábrahám-egyezmények részeként). Ezt sikerült is elérnie, de nagyon úgy látszik, hogy a siker csak ideiglenes volt. Várhatóan rövidesen, talán még ebben az évben sor kerülhet szaúdi–izraeli megállapodás aláírására is. Ez a közelmúltban elért izraeli katonai sikerekkel együtt, amelyek nagyon meggyengítették Iránt és terrorista szövetségeseit, a Hamászt és a Hezbollahot, és végül is eltávolították a hatalomból Bassár el-Aszadot, Irán szíriai szövetségesét, radikálisan megváltoztatja a közel-keleti politikai és katonai térképet. Sőt még azt is megkockáztathatjuk, hogy komoly változásokra számíthatunk Iránban is. Oroszország persze mindent megtesz annak érdekében, hogy keresztbe feküdjön ennek a folyamatnak. Szoros, majdhogynem szövetségesi kapcsolatokat alakított ki Iránnal, de mint Szíriában láttuk, igazából nincs ereje, hogy komoly befolyáshoz jusson ebben a térségben – sem.
A demokrácia híveinek, az emberi jogok védelmezőinek, rendkívül sok – jogos – kifogása lehet Trumppal szemben. Ezekről nem szabad megfeledkezni, és mindent meg kell tenni, hogy mérsékeljék kétségtelen hatalomvágyát, amely könnyen a jogállamiság és a demokrácia sérelmét eredményezheti. Külpolitikája is komoly veszélyeket hordoz magában. Más okokból, de legalább olyan veszélyeket, például egy nagyméretű háború kitörését, mint amitől Trump hívei a Biden-kormányzat alatt tartottak. Ezek reális veszélyek, és nagyon oda kell figyelni, hogy ne hatalmasodjanak el Trump politikájában.
De látni kell azt is, hogy
a világ, egy új világrend kialakulásának küszöbén állván, még nem tudja a válaszokat a vadonatúj kihívásokra. Most a bizonytalanság, az útkeresés ideje következik.
Ebben pedig mindenki tévedni fog sok fontos kérdésben. Trump is. De ez az útkeresés elkerülhetetlen, mert kiderült, hogy az eddigi út végén váratlanul egy hatalmas (kínai) fal emelkedik.
Összefoglalva tehát azt gondolom, hogy akik Trumpban egy izolacionista politikust látnak, tévednek. Nem izolacionista lesz, hanem válogatós: csak ott fog beavatkozni, ahol amerikai érdekeket lát. De ott nagyon. A langyos úrifiúk után kemény amerikai vezetés következik. És ez jó a világnak, jó Európának és jó Magyarországnak is.
Welcome Mr. President!
Címlapkép: Donald Trump leteszi hivatali esküjét a beiktatási ünnepségén a washingtoni kongresszus kupolatermében 2025. január 20-án. MTI/EPA/Reuters pool/Kevin Lamarque
