Januárban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a tartós javak megrendelése az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau hétfői jelentése alapján.
A cseh kormány újabb katonai segélyszállítmányt hagyott jóvá Ukrajnának, és továbbra is küldeni fog felszereléseket a készletekből - közölte csütörtökön a védelmi miniszter.
Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint lezuhant egy orosz felségjelzésű Szu-25-ös csatarepülőgép az ukrán határ közelében lévő oroszországi Belgorod régióban. A repülőgép az Ukrajna területén végrehajtott bevetéséről tartott vissza a honi bázisára, a pilóta nem élte túl a balesetet – írta meg a Reuters.
Olaszország Spada és Skyguard légvédelmi rendszereket ad Ukrajnának a korábban bejelentett SAMP-T légvédelmi rendszerek mellé – jelentette be Kijevben Giorgia Meloni olasz miniszterelnök a Kyiv Independent szerint.
Oroszország kedden ismételten vízre bocsátotta egyetlen repülőgép-hordozóját, az Admiral Kuznyecovot (teljes nevén Admiral Flota Szovjetszkovo Szojuza Kuznyecov) amely elhagyta a murmanszki 35-ös számú szárazdokk területét, és jelenleg a javítóüzem mellett horgonyoz - írta meg a Ria Novosztyi.
Magyar-olasz védelmi ipari és haderőfejlesztési tárgyalás volt Firenzében – a felek harci helikopterek lehetséges beszerzéséről is tárgyaltak – írja olasz források alapján a VG.
Aleksandar Vučić szerb elnök ígéretet tett arra, hogy Szerbia növelni fogja a védelmi kiadásokat, többek között francia harci repülőgépek esetleges vásárlásával és az elitegységek "versenyképes" bérezésével – írta meg a Bloomberg.
Nagy-Britannia lesz az első ország a szövetségesek közül, amely hosszabb hatótávolságú fegyverekkel látja el Ukrajnát - mondta Rishi Sunak brit miniszterelnök szombaton, az 59. Müncheni Biztonsági Konferencián (MSC). Hozzátette: olyan új chartára is szükség lesz, amely elősegíti Ukrajna biztonságának védelmét az ukrán NATO-csatlakozásig hátralévő időben.
A brit miniszterelnök szerint NATO-szabványoknak megfelelő védelmi kapacitásokat és biztonsági garanciákat kell nyújtani Ukrajnának a jövőbeni orosz támadások elrettentése végett. Rishi Sunak, aki az 59. Müncheni Biztonsági Konferencia (MSC) szombati munkanapján szólal fel, a Downing Street által előzetesen ismertetett beszédében kifejtette, hogy a tartós ukrajnai béke eléréséhez a nemzetközi jog megerősítésére van szükség, valamint olyan új keretrendszerre, amely hosszú távra megteremti Ukrajna biztonságát.
Egy új-zélandi járatnak elviekben New Yorkba kellett volna megérkeznie, de hiába repültek az utasok 16 órát, végül ott szálltak le, ahonnan elindultak – számol be a hírről a Bloomberg.
A norvég hatóságok rekordösszegű, 5,8 millió dollárnyi (csaknem 2,1 milliárd forint) kriptovalutát foglaltak le észak-koreai hackerektől - közölte csütörtökön a norvég rendőrség.
Elfogott az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) két F-35-ös vadászbombázója egy orosz bombázóköteléket Alaszka mellett – számol be a CNN.
Feltehetően egy kínai meteorológiai léggömb maradványaira bukkantak Tajvan mellett egy stratégiailag fontos szigeten a kínai partok közelében - közölte csütörtökön a tajvani hadsereg.
Az Airbus főrészvényes kíván lenni a francia Atos informatikai konszern kiszervezni tervezett érdekeltségében, az Evidian vállalatban - jelentette be csütörtökön a francia repülőgépgyártó konszern.
Az egész Lufthansa Csoportra kiterjedő informatikai rendszerhiba miatt utasok ezrei rekedtek szerdán repülőtereken – írja a Reuters. A légitársaság szerint a frankfurti vasútállomásnál folyó földalatti munkálatok állnak a leállás mögött, miután több optikai kábelt elvágtak.
Kedden kezdett el keringeni a hír az orosz Telegram csatornákon, melyek szerint a Wagner-csoport egyik vadászbombázója egy rakétatalálat után is le tudta tenni gépét egy orosz katonai repülőtéren. A Twitterre frissen felkerült felvételek alapján igazak a híresztelések.
Orosz bombázók és vadászgépek miatt intézkedett az amerikai légierő az Egyesült Államokhoz tartozó Alaszka mellett – írja a Reuters az Észak-amerikai légtérvédelmi parancsnokság (NORAD) közlésére hivatkozva.