Előzetes ajánlatot adott be a lengyel Bank BGZ megvásárlására az UniCredit, egyúttal jelezte a befektetőknek, hogy kivonulhat Ukrajnából - mondta a Reuters beszámolója szerint Federico Ghizzoni vezérigazgató.
Az OTP tegnap nagy tételben vett vissza saját részvényeket, ami az igazgatóság közgyűlési felhatalmazásával egybevág, annak tükrében azért mégiscsak furcsa, hogy a bank vezetői, akik az OTP helyzetét leginkább ismerik, az elmúlt hónapokban nagy volumenben adtak el részvényeket.
Új üzleti tervet tesz közzé az Intesa Sanpaolo 2014 tavaszán - közölte a napokban kinevezett új vezérigazgató, Carlo Messina a Sole-24 Ore olasz üzleti napilappal.
A Fidesz és a Nemzetgazdasági Minisztérium egyeztetése alapján tényleg ingyenes lesz a készpénzfelvétel havi két alkalommal, 150 ezer forint összeghatárig. Kármentő intézkedésként a kártyás vásárlások szintén ingyenesek lesznek, nagy különbség azonban, hogy míg az ingyenes készpénzfelvétel több tízmilliárd forintos költségeit a bankszektor állhatja, a kártyás vásárlások illetékmentességéből származó évi közel 5 milliárd forintos bevételkiesés a költségvetést terheli.
Leállította az FBI a Silk Road nevű internetes piacot illegális drogok kereskedelmének és más bűntettek gyanúja miatt, és őrizetbe vették az oldal tulajdonosát, írja a Reuters. A Silk Road felhasználói jellemzően Bitcoin segítségével kereskedtek, az FBI 3,6 millió dollár értékű Bitcoint "foglalt le", a virtuális pénz árfolyama hirtelen eséssel reagált.
Mint az korábban már bejelentetésre került, az ING folyamatosan készül arra, hogy európai biztosítási és vagyonkezelői üzletágát tőzsdére vigye nyílt részvénykibocsátás (Initial Public Offering, IPO) keretében, így biztosítva annak önálló jövőjét. A tranzakciót 2014-re tervezik, a piaci körülményektől függően. Ezzel összefüggésben az önállósuló ING Biztosító ma bejelentette, hogy márkanevét a jövőben 'NN'-re változtatja - olvasható a társaság közleményében.
Bár a hétvégén bejelentették Enrico Cucchiani azonnali távozását az Intesa Sanpaolo vezérigazgatói székéből, a bankvezér még hat hónapig marad az olasz bankcsoportnál speciális felelősséggel bíró pozíció nélkül, és ezért a hat hónapért is busásan megfizetik - írja a Financial Times.
A legnagyobb amerikai bankok számára előírt határidő ma jár le a végrendeletek leadására. A dokumentumokban a pénzintézetek arról rendelkeznek, mi történjen, ha csődhelyzetbe kerülnek - írja a Bloomberg.
Nemzetközi fejvadász céggel kerestet új vezérigazgatót a CIB Bank a Napi.hu információ szerint. A pénzintézet kommunikációs osztálya ezzel kapcsolatban annyit közölt, hogy piaci értesüléseket nem kommentálnak.
A jövő évi adóváltozások között a nemzetgazdasági tárca javaslata opcionálisan teremtené meg annak lehetőségét, hogy a bankok, az arra vonatkozó adó (19 százalék) megfizetése után átvezethessék általános kockázati céltartalékaikat a lehető legjobb minőségű tőkeelemek közé - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára kedden az MTI-nek.
A CIG Pannónia döntött leánycége, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító (EMABIT) Zrt. 200 millió forintos tőkeemeléséről, és Bayer Józsefet jelölte ki Járai Zsigmond távozásával a leánycég felügyelőbizottsága új elnökének.
A Raiffeisen Bank új vezére, Karl Sevelda leszögezte: a friss tőke bevonása helyett más eszközöket választ a bank pénzügyi helyzetének megerősítésére - írja a Financial Times.
A Magyar Nemzeti Bank alapvető feladatai az új jegybanktörvény szerint a pénzügyi stabilitás fenntartása és erősítése tekintetében egyrészt bővültek, másrészt ezen új feladatokhoz új, hatékony eszközök állnak rendelkezésre. Ennek keretében a mai nappal megalakult az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa - áll a jegybank közleményében.
Az amerikai biztosítók több mint 360 milliárd dollárnyi kezelt biztosítási állományt tartanak olyan leányvállalataiknál, amelyeknek alacsonyabb tartalékkövetelményt írnak elő az adott állam szabályozói. Így menekítik állományaikat "árnyékba" a biztosítók, emiatt azonban egy erőteljes sokk nagy bajt okozhat a biztosítási piacon. Ugyanakkor az árnyékbiztosítások megszüntetése akár ötödével is csökkenthetné a piacot - írja a Financial Times.
Növekedett a legnagyobb amerikai bankok, köztük a JP Morgan és a Wells Fargo részesedése az egyébként is növekvő amerikai betétállományon belül - derül ki a betétbiztosító FDIC jelentéséből, amelyet a Bloomberg idéz.
Október elsejétől a jegybank látja el a pénz-, tőke- és biztosítási piac felügyeletét, továbbá a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet (PSZÁF) eddigi fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti funkcióit.
A harmadik legnagyobb japán bank részvényárfolyama több mint 4 százalékot esett a hírre, miszerint a pénzintézet gengszeterknek hitelezett, és ezért bírságot kell majd fizetnie - írja a Bloomberg. A Mizuho Financial Group 4,1 százalékot zuhant.
A Magyar Posta megváltozott stratégiája nem tette lehetővé az Erste Bank Hungary Zrt. és a Magyar Posta Zrt. között fennálló szerződéses rendszer néhány elemének fenntartását - derül ki az Erste Bank közleményéből.
Egy átlagos hónap csaknem négyszeresére rúgó, 547 milliárdnyi forinthitelre szerződtek augusztusban a vállalatok, ami abszolút rekordnak számít - derül ki az MNB friss adataiból. A Növekedési Hitelprogram már ekkor megakasztotta a vállalati hitelállomány zsugorodását, ám az első szakaszban rendelkezésre álló források jó részét csak szeptemberben folyósították a bankok, így végső mérleget csak a következő havi statisztikából vonhatunk. Az viszont már most kiderült, hogy augusztusban tovább csökkentek a betéti és hitelkamatok, a kamatcsökkenés kissé már a meglévő lakossági devizahitelekre is "átragadt". A lakossági betétkivonás mértéke eközben csökkent, de a jelenség rendületlenül folytatódik. Egy éven belül lekötött forintbetétre átlagosan már csak 3,26%-os kamatot fizettek a bankok augusztusban, egy évvel ezelőtt még 6,78% volt ugyanez az érték.
Tavaly júniusban készítettünk interjút az ukrán OTP vezérigazgatójával, azóta tovább romlott a helyzet keleti szomszédunknál: a devizatartalékok szintje vészesen csökken, a hitelminősítők véleménye szerint egyre közelebb van egy esetleges államcsőd. "Belülről nézve" azonban talán nem olyan veszélyes a helyzet, Hák-Kovács Tamás szerint a tartalékok szintje egyelőre kielégítő, védőhálóként még mindig ott van az IMF és ha lesz is drasztikus devizaleértékelés, annak hatása jóval enyhébb lehet, mint 2008-ban volt. Az OTP az elmúlt években "válságállóbbá" tette működését, és azon kevés külföldi bank között van, amely marad, és meghatározó szereplő lehet az ukrán bankpiacon.
Az interjú fontosabb üzenetei:
Hák-Kovács szerint Ukrajna nem megy csődbe
Nagyobb leértékelésre azonban szükség lehet
Ennek hatásai azonban jóval enyhébbek lesznek, mint 2008-ban
Ukrajna hintapolitikát folytat (IMF vs. Oroszország), végső soron azonban védőhálóként szolgálhat az IMF segítsége
Az ukrán OTP üzleti modellje az elmúlt években átalakult, védettebbé vált a gazdaság ciklikusságával szemben
A fogyasztási hitelek kihelyezésére építő modell jól működik, az OTP piaci részesedést szerez a szegmensben
A versenytársak hanyatlása mellett az OTP növekedni kíván az ukrán bankpiacon
Az anyabank kitettsége jelentősen csökkent az ukrán OTP-nél, az alapműködés nyereséges, a tőkeerő pedig megfelelő